Új alkotmánya van a Krisztus Légiója Kongregációnak

Megszentelt élet – 2014. november 5., szerda | 14:27

A Szentszék az elmúlt napokban jóváhagyta a kongregáció új alkotmányát, befejezve azt a megújulási folyamatot, amelyet XVI. Benedek utasítására 2010-ben kezdtek el, és amelyet Ferenc pápa folytatott.

Az új alkotmány csaknem három évig tartó megfontolások, konzultációk eredményeként született meg.

„Mi, Krisztus Legionáriusai, mindnyájan részt vehettünk a megbeszéléseken, és elmondhattuk, hogyan érzékeljük a Szentlélek ajándékát, amelyet mi és rajtunk keresztül az egyház kapott” – nyilatkozta a Vatikáni Rádiónak P. Benjamin Clariond, a kongregáció szóvivője.

A szóvivő szerint az alkotmány másik fontos eleme: módosították a közösség vezetését, hogy jobban igazodjék az Egyházi Törvénykönyvhöz. A kongregációnak van egy általános elöljárója, provinciálisa, akit területi elöljárónak neveznek, és van egy helyi vezetője, továbbá vannak tanácsok, amelyek fontos szerepe, hogy a kongregáció tagjai nagyobb mértékben részt vegyenek a kormányzásban.

A statútumok biztosítják a lelkivezetők jelenlétét, akik különböznek az elöljárótól. Továbbá lehetőség van a gyóntató megválasztására, aki lehet olyan pap is, aki nem a kongregáció tagja. Ez is a lelkiismeret szabadságának biztosítéka.

Ami a kiskorúak ellen elkövetett visszaéléseket illeti, P. Clariond hangsúlyozta: rettenetes bűntényről van szó, amelynek soha nem lenne szabad előfordulnia. Krisztus Légiója erőteljesen elkötelezte magát mind a megelőzésben, mind az esetleges feljelentések ellenőrzésében, minden esetben, bárhonnan is érkezzenek azok. „Ezeket a normatívákat azonban nem foglaltuk bele az alkotmányba, mert az egyetemes jellegű. Alkalmazkodunk az egyes országok törvényhozásához, valamint a püspöki konferenciák rendelkezéseihez” – tájékoztatott a szóvivő.

Hogy mi lesz a kongregáció jövője, ezzel kapcsolatban a szóvivő így nyilatkozott: „Ezt a kérdést a Szentléleknek kell feltenni, a jövőt nem könnyű megjósolni. Azonban véleményem szerint nagy tapasztalattal rendelkezünk az isteni irgalmasságot illetően, megtapasztaltuk gyöngédségét az alkotmány jóváhagyásakor. Amikor egy családban az apuka nem jól tölti be a szerepét, akkor mindig az anyuka viszi előbbre a családot, neveli a gyermekeket, hogy egészségesek, szépek, erősek, jó állampolgárok legyenek. Ez történt velünk is: apánk nem felelt meg tisztségének, de az egyház, a mi anyánk, befogadott minket, felemelt, segített, kézen fogott, és ezt mondta: »Haladjatok előre! Sok dolgotok van, szolgálnotok kell az egyházat és az embereket!«”

Forrás: Vatikáni Rádió

Fotó: LegionariesofChrist.org

Magyar Kurír

Kapcsolódó fotógaléria