Új pápai pallium a folytonosság jegyében

A televíziós közvetítések és a sajtó által közölt fényképek, s különösen az internet révén mind több hívő megfigyelhette XVI. Benedek pápa liturgikus stílusát, ami több módosulást hozott a korábban megszokott szertartásokba. A Szentatya gyakran viseli elődei régi liturgikus ruháit, újra használatba vette a faldistoriumot és a hétlépcsős trónt, az oltár közepére helyezte a feszületet, az év elején a Sixtus-kápolnában a hagyományos oltárnál „háttal a híveknek” misézett, virágvasárnap lecserélte feruláját, újabban pedig a nála áldozók térdepelve fogadják a Szentostyát. Szent Péter és Pál ünnepétől kezdve pedig másik palliumot visel majd.

A látványos változásoknak megvan a maguk magyarázata, amit Guido Marini, a tavaly októberben hivatalba lépett új szertartásmester vázolt az Osservatore Romanóban megjelent minapi interjújában.

Az Egyház történetét mindig a folytonosság hermeneutikája szerint kell nézni, szögezi le Marini, utalva XVI. Benedek egyik központi tanítására. Ami a pápai szertartásokban megfigyelhető az nem más, mint ennek a liturgikus megnyilvánulása. A „lex credendi”, vagyis a hit tartalmának folytonosságát azzal érzékelteti a pápa, hogy idézi elődei beszédeit és írásait. Ugyanígy, a „lex orandi”, az imádság szabályának folytonosságát azzal juttatja kifejezésre, hogy használja a korábbi pápák ruháit és kellékeit is.

Nem a múlthoz való visszatérésről van szó – figyelmeztet a pápai szertartások fő felelőse – hanem a történelem rendezett folyását lehetővé tevő hagyományhoz való ragaszkodásról. Marini egyenesen túlhaladottnak – sőt bizonyos esetekben ideológiai jellegűnek – minősíti a „zsinat előtti” és „zsinat utáni” fogalmak szembeállítását, különösen ha azokkal valamiféle törést akarnak érzékeltetni. A fejlődés a folytonosságon belül valósul meg, amit az is tanúsít, hogy XVI. Benedek új, avagy modern miseruhákat is hord, különösen apostoli útjai során (amikért a helyi szervezők a felelősek, a Pápai Szertartásmesteri Hivatallal egyeztetve). Az Egyháznak tehát egyaránt vannak régi és új kincsei, a legfontosabb, hogy mindegyik szép és méltó legyen, hogy a szertartás valóban a szent titkok ünneplését jelentse.

A virágvasárnap óta használatos pápai pásztorbot, ferula eredetileg Boldog IX. Piusz pápáé volt, aki azt a Szent Péter Kör (Circolo San Pietro) fiataljaitól kapta ajándékba 1877. május 21-én, püspökké szentelése 50. évfordulójára. Erről tanúskodik a kereszt szárainak metszéspontjában szereplő medalion latin felirata. A medalion másik oldalán a püspökké szentelés jelenete látható: A trónon ülő XII. Leó a piviáléban elébe térdelő Mastai-Ferretti, akkori spoletói érsek fejére helyezi a püspöksüveget (noha nem ő szentelte püspökké). A háttérben egy klerikus a pásztorbotot tartja, a pápa mögött egy bíboros figyelhető meg széles karimájú galerójában. Fölöttük pedig a galamb formájában megjelenő Szentlélek jelenik meg. Guido Marini azzal magyarázza a ferula lecserélését, hogy a IX. Piusz-féle inkább megfelel a római hagyomány görögkereszt alakú, feszület nélküli méltóságjelvényének. Amellett, hogy könnyebb is, mint az 1960-as években Lello Scorzelli által VI. Pál számára készített ezüst ferula, ami az előregörbülő korpusszal az utóbbi időkig a pápa jellegzetes kelléke volt.

Az oltár közepére visszahelyezett feszület jelentősége már Joseph Ratzinger A liturgia szelleme című művének is lényeges tézise volt. A pápai szertartásmester megfogalmazásában az a helyes viszonyulást, orientációt jeleníti meg a szentmisén: a pap és a hívek nem egymást nézik, hanem együtt tekintenek az értünk megszületett, meghalt és feltámadott Üdvözítőre.

Ezt fejezi ki a régi oltárok pozíciója is, amit XVI. Benedek az év elején újra felértékelt azzal, hogy a Sixtus-kápolnában nem egy mozdítható „szembemiséző” oltárt használt, hanem a kápolna régi főoltárát. Mons. Marini nyilatkozatából érezhető, hogy ezzel a Szentatya üzenni kívánt az egész Egyháznak: ahol a templom művészeti értékei, szépsége és összhangja indokolja, továbbra is „kívánatosabb a régi oltár használata”, mint ennek a harmóniának a megbontása egy esetleg megjelenésében sem a liturgia szépségéhez méltó új „szembemiséző” oltár felállítása révén.

A térdepelve, és „nyelvre” fogadott szentáldozás kapcsán Marini rámutat, hogy továbbra is az az egész Egyház számára érvényes jogszabály. A kézbeáldozást csupán azoknak a püspöki konferenciáknak engedélyezte e Szentszék, amelyek azt kifejezetten kérelmezték. Emellett lelkipásztori szempontból nézve a régi forma jobban elősegíti a hívek Eucharisztia iránti tiszteletét.

Guido Marini az Osservatore Roamno hasábjait használta fel, hogy bemutassa a Szentatya új palliumát. Az a hosszú, a bal vállon átvetett pallium, amit 2005. április 24-én XVI. Benedek vállára helyeztek, a korai egyházi gyakorlatot idézi. Ám a kutatások bizonysága szerint a IX. század óta nem használatos. Akkor alakult ki a mai érseki palliumok formája, ahol a vállon átvetett gyapjústóla két végét – ami később, a reneszánsz idején aztán le is rövidült – középen rögzítették előbb tűvel, majd varrással. XVI. Benedek új palliuma a középkorban kialakult „zárt” modellt követi, ám az érseki palliumoknál szélesebb és hosszabb, és továbbra is vörös színű keresztek díszítik. Viselése egyszerűbb és kényelmesebb lesz a pápa számára, mint az eddig hordott, majdnem földig érő változaté.

A csere okai azonban nem csupán praktikusak, ahogy a ferula esetében sem. Ez is az Egyház történetének folytonosságát, s egyben a folyamatos fejlődés értékét hivatott kifejezni. Másszóval az Egyház vállalja történelmének minden korszakát, amik továbbélnek tanításában, liturgiájában.

Érszegi Márk Aurél/Magyar Kurír