„Újdonság, összhang, küldetés” – ez a három szó foglalja össze a Szentlélek működését

Homíliájában Ferenc pápa a Szentlélek kiáradásáról elmélkedett, amelyet a feltámadt Krisztus vitt véghez az egyházban. Kegyelmi esemény volt, amely betöltötte a jeruzsálemi Cenákulumot, hogy azután elterjedjen az egész világon. A jeruzsálemi Cenákulumban az apostolok értelmét és szívét pontosan meghatározható, konkrét jelek ejtették ámulatba: mint az égből támadt zaj, a heves szélvész, a fellobbanó tüzes nyelvek, amelyek mindegyikükre leereszkedtek és eltöltötték őket a Szentlélekkel.

A Szentlélek szólásra indította őket: a magukétól eltérő nyelveken beszéltek a tömeghez Isten nagy tetteiről. Mindnyájan új tapasztalatban részesültek. De mi készen állunk erre az újdonságra? – tette fel a kérdést a pápa. Az újdonság mindig kissé félelemmel tölt el bennünket. Nagyobb biztonságban érezzük magunkat, ha mindent ellenőrzésünk alá vonhatunk, ha mi tervezzük meg életünket saját koncepcióink, bizonyosságaink, ízlésünk szerint. Ez történik Istenhez fűződő kapcsolatunkban is. Követjük és befogadjuk őt egy bizonyos pontig; azonban nehezünkre esik, hogy maradéktalan bizalommal ráhagyatkozzunk, hogy a Szentlélek legyen életünk lelke, vezére minden választásunkban – mondta a pápa.

Félünk attól, hogy Isten új utakra vezessen bennünket, hogy ki kelljen lépnünk gyakran korlátolt, bezárt, önző látóhatárunkból, és megnyíljunk Isten horizontjainak.
Az újdonság, amit Isten életünkbe hoz, nem önmagáért való, nem arra szolgál, hogy leküzdje az unalmat, mint ahogy ez gyakran történik napjainkban. Isten újdonsága adja meg számunkra a valódi örömet, lelkünk békéjét, mert Isten szeret minket és csak javunkat akarja.

Nyitottak vagyunk-e Isten „meglepetéseire”? – hangzott a pápa újabb kérdése. Vagy bezárkózunk félelemmel telve a Szentlélek újdonsága előtt? Bátrak vagyunk-e, hogy új utakra lépjünk, amelyeket Isten újdonsága kínál fel, vagy védekezünk mulandó struktúrákba zárkózva, amelyek elveszítették a befogadás képességét?

Ha a Szentlélek látszólag felfordulást kelt az egyházban a karizmák és ajándékok különbözőségeivel, mindez az ő működésével nagy gazdagságot okoz, mert a Szentlélek az egység Lelke, ami nem uniformizálást, hanem összhangot jelent. De csak a Szentlélek tud ilyen módon működni.

Amikor a különbözőségekre törekszünk és bezárkózunk saját partikularizmusunkba, exkluzív csoportunkba, megosztottságot okozunk; amikor mi akarunk egységet teremteni emberi terveink szerint, végül uniformizálunk, mindent egyformává teszünk.

Ha együtt haladunk lelkipásztoraink vezetésével, akik sajátos karizmával és szolgálattal rendelkeznek, ez a Szentlélek működésének a jele. Az egyház az, aki elhozza Krisztust és elvezet Krisztushoz; a párhuzamos utak veszélyesek – fejtette ki homíliájában Ferenc pápa, arra figyelmeztetve a mozgalmakat és közösségeket, hogy ne lépjenek túl az egyház tanításán és az egyházi közösségen.

Tegyük fel a kérdést: nyitott vagyok a Szentlélek összhangjára, leküzdve az exkluzívizmus, az elkülönülés minden formáját? Hagyom, hogy Ő vezessen az egyházban és az egyházzal? A Szentlélek révén lépünk be az élő Isten misztériumába. Megment bennünket egy gnosztikus  egyháztól, amely bezárkózik saját korlátai közé.

A jeruzsálemi Cenákulum Pünkösdje olyan kezdet, amely tovább folytatódik – mondta a pápa, majd feltette az utolsó kérdést: Vizsgáljuk meg: hajlamosak vagyunk-e arra, hogy magunkba, csoportunkba zárkózzunk, vagy pedig hagyjuk, hogy a Szentlélek megnyisson bennünket a küldetésnek?

Az ünnepi szertartáson ez alkalommal is azt az evangéliumos könyvborítót használták, amelyet a fiatalon és váratlanul elhunyt magyar ötvösművész, Ozsvári Csaba készített Boldog II. János Pál 1991-es magyarországi apostoli látogatására.

A művészi alkotást a magyar püspökök a Szentatyának ajándékozták. Kivételes szépségének köszönhetően gyakran látjuk viszont a pápai szertartásokon.

Vatikáni Rádió/Magyar Kurír