Újrakezdés – lélekben, hitben megerősödve

A folytatás persze csak jelképes egyelőre, hiszen ekkor helyezték el a 2003-ban elkészült épületalapban azt a megszentelt földet, amelyet, az egyházközség cserkész fiataljai Gere Dávid Márk plébánossal, a Mária Keresztes Közössége (SMC) szerzetesrend képviselőjével Portugáliából, a Fatimai Szűzanya kegyhelyéről hoztak nemrég zarándoklattal.

Úgy érezzük, hogy lelkiekben és anyagiakban is megerősödtünk annyira, hogy Égi Anyánk, a Fatimai Szűzanya közbenjárásával, belefoghatunk az építkezésbe, s kérhetjük az érseki áldást templomépítésünk folytatására – mondta a plébános a szertartás kezdetén. Felolvasta a fatimai szentély igazgatójának levelét, melyből kiderült, hogy a fatimai föld, amit ajándékba kaptak, a jelenési kápolna közeléből való, onnan, ahol a Szent Szűz 1917-ben a három pásztorgyereknek megjelent. Ajándékba kaptak egy sziklatölgyet is, amely közvetlenül a jelenések helyéről való: annak a tölgynek a leágazásából nevelték, amelynek tövéből a gyermekek először vették észre a közelgő mennyei fényt. A sziklatölgyet ünnepélyesen a leendő templom előkertjében el is ültették.

Az alapban ezután ünnepélyesen elhelyezték a földet, valamint a nemesvámosi gyerekek áldozatvállasát, imádságait és jócselekedeteit felajánló színes lapocskákat tartalmazó két urnát, melyeket Márfi Gyula veszprémi érsek az egyház ősi szertartása szerint megáldott, megszentelt.

A szentmiseáldozatot a főpásztor Antoon Egging és Pintér Tamás Pius SMC, valamint Vasáros József veszprémi plébános koncelebrálásával mutatta be. Szentbeszédében emlékeztetett, hogy az ötödik böjti vasárnapot a szenvedés első, virágvasárnapot pedig a második vasárnapjaként is emlegetik, mert ezek Krisztus szenvedéseinek a kezdetét jelzik.  Szólott Krisztus vérrel verítékezésének okairól, előzményeiről, majd a kereszten elhangzó kiáltását idézte, amely súlyos, zaklatott lelkiállapotáról tanúskodik: „Atyám, kezedbe ajánlom lelkemet!”

Krisztus magára vette bűneinket, s azok súlya alatt megízlelte rövid ideig a kárhozatot is, az Istentől való elszakítottságot, a teljes magára maradottságot, a kegyetlen magányt, amelyben úgy érezte, mindenki elhagyta őt, még talán az Atya is – mutatott rá Márfi Gyula érsek. De Jézus túljutott ezen a súlyos pillanaton, s visszatért az istengyermeki állapotba. Vádlóinak, kínzóinak már megbocsátásért könyörög ekkor az Atyához, mondván: „Nem tudják mit cselekszenek”.

Tanulhatunk Jézus Krisztustól a szenvedések hordozásában, értelmének megtalálásában. Mindannyiunk feladata megdicsőíteni az Atyát életünkkel, teteinkkel, szavainkkal, áldozatvállalásainkkal. Ha Isten megpróbáltatásokat ad életünkbe, nem kell kétségbeesnünk miatta, hiszen ez azt jelenti: Isten még lát bennünk fantáziát, még hisz benne, hogy képesek vagyunk életünket megjavítani – emelte ki homíliájában a főpásztor. Zárásként Tóth Árpád Isten oltó-kése című versét idézte.

A szentmise után szeretvendégség is várta az egybegyűlteket, majd fiatalok képes beszámolót tartottak portugáliai zarándoklatukról a plébánián.

Toldi Éva/Magyar Kurír