Ünnepi szentmise a Mátyás-templomban Boldog IV. Károly király koronázásának centenáriumán

KÉPGALÉRIA – klikk a képre!

Az ünnepi szentmisén a Budavári Nagyboldogasszony (Mátyás)-templom stallumaiban foglalt helyet Habsburg Károly, Habsburg György és családja, Habsburg Mihály és felesége, Christina főhercegnő, valamint a megjelent magyar állami és közjogi méltóságok közt Áder János köztársasági elnök és felesége, Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes, Lázár János, a Miniszterelnökséget vezető miniszter. Az oltár két oldalán a Monarchia történelmi zászlóit vonultatták fel.

Süllei László, a Mátyás-templom plébánosának köszöntője után a szentmisén részletek csendültek fel Liszt Ferenc Magyar koronázási miséjéből a Mátyás-templom ének- és zenekara, valamint Szabóki Tünde, Heim Mercedes, Komáromi Márton, Páni János énekművészek előadásában. Száz évvel ezelőtt, IV. Károly az utolsó apostoli magyar király budavári koronázásakor is Liszt művét hallhatták a jelenlévők, szintén magyar művészek előadásában (az egykor Ferenc József koronázási ünnepségére írt művet 1867. június 8-án még bécsiek adták elő).

Az idei, centenáriumi szentmisén a tizenöt éves Habsburg Zsófia olvasta fel az olvasmányt magyar nyelven, jelképezve a Habsburg leszármazottaknak IV. Károly király óta töretlen szimpátiáját a magyarok iránt.

Erdő Péter bíboros szentbeszédét teljes terjedelmében közreadjuk.

Igen tisztelt Köztársasági Elnök úr! Hazánk felelős vezetői, a Habsburg család megjelent tagjai! Krisztusban kedves testvérek!

1. „Az Istent szeretőknek minden a javukra válik” (Róm 8,28) – olvastuk az imént Szent Pál szavait. „Az én igám édes és az én terhem könnyű” (Mt 11,30) – hallottuk a jézusi mondást a Máté evangéliumból. Ez az ellentét az emberileg tragikus helyzet és az isteni Gondviselés örömet sugárzó ereje között végigkísérte Boldog IV. Károly király életét.

Ez a kettősség lenyűgözően mutatkozik meg Károly király koronázásában, a békéért végzett fáradozásaiban és száműzetése idején.

2. Száz esztendővel ezelőtt, 1916. december 30-án került sor IV. Károly, Magyarország apostoli királya megkoronázására itt, a Mátyás-templomban. Az új király, aki ekkor még csak 29 éves volt, már megismerte a háború borzalmait, szolgált a galíciai és az erdélyi fronton. November 21-én lépett trónra. A felgyorsult események forgatagában szinte későinek érezzük a december végi budai koronázást. Igaz, a szertartás gondos előkészületeket igényelt. Díszruhák készültek, ünnepi kiadványok láttak napvilágot. Szorgalmasan dolgoztak a művészek és a zenészek, a ceremónia minden részletét bonyolult protokoll határozta meg. Az előkelő családok tagjai és a politikai vezetők egymás között kínos pontossággal rögzítették, hogy kinek mi a feladata, mi a rangsor, hogyan alakítsák ki a legapróbb részleteket is. Ha ma az előkészületek leírását olvassuk, szinte fáj a feszültség a háborúba sodródott ország végső erőfeszítései és az előkészületek túlérett cicomája között (Vö. MACZÓ Ferenc, Az utolsó magyar királykoronázás. IV. Károly király és Zita királyné koronázási ünnepsége Budapesten 1916. december végén, Budapest 2016.). Vita volt arról, hogy ki hordozza a menetben az apostoli keresztet (Uo. 86.). Akinek nem jutott szerep, annak számára új feladatokat találtak ki, csakhogy ő is kiemelkedhessen az ünneplők közül (Uo. 89.). A hagyomány szerint a királyt a prímás és a nádor együttesen koronázta. Tisza István azonban „annyira erőteljesen ragadta meg a koronát, hogy sokaknak úgy tűnt, mintha Csernoch érsek alig érintette volna” (Uo. 96.). Szemtanútól hallottam, aki újságíróként vett részt az eseményen, hogy ennek kapcsán szóváltás is történt a prímás és a miniszterelnök között.

De hogyan élte át mindezt Károly király? Ő is érzelgős módon rabja volt a részleteknek? – Ennek az ellenkezője látszik az ünnepi ebéd történetéből. A pohárköszöntők elhangzása után a király véget vetett az ebédnek, a meg sem kezdett ételeket pedig a város kórházaiba küldte a sebesült katonák számára (Uo. 127.). Az ő szívében együttérző szeretet élt. Talán jobban látta a dolgok lényegét, mint bárki más az ünneplők közül. A versengés és a pompa mögött már ott rejtőzött a szomorúság és a tragédia. Károly király éleslátásában és szeretetében pedig már felcsillant Isten emberének bölcsessége.

3. A másik nagy folyamat, amelyben Boldog Károly király személye körül a feszültség világossá válik, a béke ügye. Uralkodásának kezdetétől fogva a béke híve volt. 1917-ben titkos béketárgyalásokat kezdeményezett az Antant vezetőivel. Azok közé a kevesek közé tartozott, akik nem politikai számításból vagy hatalmi érdekből, hanem őszinte lelkiismereti meggyőződésből törekedtek a békére. Amikor 1918. november 2-án megérkeztek a fegyverszüneti feltételek, összehívta az Államtanácsot. Ekkor a szocialista Victor Adler felkiáltott: „Nem mi akartuk a háborút.” Erre a császár azt válaszolta: „Én sem” (GIUSEPPE DALLA TORRE, Carlo D’Austria. Ritratto siprituale, Milano 2004, 68.). Ezután az uralkodó maga döntött arról, hogy nem húzza tovább az időt. November 4-én hajnalban elfogadta a feltételeket és kápolnájába vonult vissza, hogy hálaadó szentmisén vegyen részt (Uo. 69.). Ha a birodalmi érdek vagy a politikai siker vágya hajtotta volna, biztosan nem a hálaadás érzése lett volna az első a szívében. De abban, ami a külső szemlélő számára a legnagyobb tragédia volt, meglátta az emberszerető Isten bölcsességét. Ebben sem a külső látszatot nézte, hanem átérezte az emberek nyomorúságát, és a béke elfogadásában meglátta annak lehetőségét, hogy megmentsék emberek millióinak életét.

4. A külső tragédia és a belső világosság feszültsége jellemzi Károly király száműzetésének éveit is. Mélyen átérezte a felelősséget, amely a királykoronázás és a krizmával való felkenés (Vö. MACZÓ, 95.) vallási szertartása révén a vállára került. Az eskü is a vallási kötelesség tudatát erősítette az uralkodó lelkében (Szövegét lásd uo. 108.). Ezért nem fogadta el Károly azt az ajánlatot, hogy mondjon le a trónról és ennek árán mentse meg családi vagyonát. „Sohasem fogok a pénz kedvéért lemondani azokról a jogokról, amelyeket Isten kötelesség gyanánt ruházott rám” – mondta (DALLA TORRE, 71.). Ez a döntése anyagi szükséget és száműzetést hozott számára. 1919. március 23-án hagyta el Ausztriát családjával együtt. Nem fájt a szíve a hatalom és a dicsőség után. A hit és a remény mélyreható tekintetével meglátta az eseményekben az isteni Gondviselés titokzatos tervének bontakozását (Vö. Uo. 72.). Ugyanakkor élt benne a kötelesség és az Isten előtt vállalt felelősség érzete. A koronázáskor rábízott népek atyjának érezte magát. Aggódott a békéért, az egyház szabadságáért, a társadalmi harmóniáért a forradalmaktól és hatalmi törekvésektől tépázott nehéz időkben. Tudta ugyan, hogy nem sokat használ vele, mégis sokszor közbenjárt a győztes hatalmak és a semleges országok kormányainál. Segítséget kért a egykori birodalom kiéhezett, szenvedő népe számára. Megmaradt személyes értékeit is pénzzé tette, hogy hajdani országainak szükséget szenvedő népét segítse (Vö. Uo. 73.). Magyarországi visszatérési kísérletében is, éppúgy mint annak kudarcában az isteni Gondviselés művét látta. Mielőtt Magyarországról végleg távozni kényszerült, meglátogatta őt Lorenzo Schioppa, a budapesti apostoli nuncius. A találkozásról ezt írta: „Károly király és Zita királyné… bibliai nagyságú személyiségek. Sok mindent láttam életemben, de sohasem fogom elfelejteni a királyi pár távozását. Papi lelkem épült és gazdagodott ezzel az élménnyel. Meg kellett állapítanom, hogy vannak még nagy lelkek, akik valóban keresztények. A király emberfeletti nyugalommal fogadta sorsát, és amikor együttérzésemet akartam kifejezni, ő vígasztalt engem mondván: Isten akarta, hogy így legyen” (Uo. 76.).

5. „Az Istent szeretőknek minden a javukra válik” (Róm 8,28). Hogyan válhat népünk javára az eltelt száz év története? Bűnök és szenvedések, sikerek és kudarcok jellemezték a magyar nép életét. Voltak, akik az önbecsülés, az összetartás, a reménység feladásáról beszéltek. Mások úgy látták, beletörődtünk, hogy nem mi alakítjuk a sorsunkat. Kiveszni látszott a felelősség a közösség iránt. Sokan azt mondták: ha nem tőlünk függ a népünk sorsa, miért vállalnánk érte áldozatot? Érjük be azzal, hogy igyekszünk nyugodtabbá, gazdagabbá tenni a magunk egyéni életét. Boldog Károly király életének példája azonban éppen arra tanít, hogy minden emberi látszat ellenére is bízzunk Istenben. Akkor emlékezünk méltón utolsó apostoli királyunk koronázására, ha megújítjuk magunkban a közösségért vállalt felelősséget és a bizalmat a gondviselő Istenben, aki a mi életünket is az örök boldogság távlatában szemléli.

Boldog Károly király, könyörögj értünk!

***

A szentmise keretében beszédet mondott Habsburg Károly, Boldog IV. Károly egyik unokája is. Beszédében kiemelte, hogy „a Magyarország iránti vonzalomnak volt köszönhető, hogy a Ferenc József császár halála utáni egyetlen koronázási ünnepségre a háború viszontagságai ellenére is Budapesten, Szent István koronájával került sor.” Habsburg Károly hangsúlyozta a király mély vallásosságát, szociális meggyőződését is. „A hadiözvegyek és árvák jogaiért érzett aggodalma, az élelmezésre és a készletezésre való törekvése, a népegészségügy iránti elkötelezettsége eredményeképpen erősödött meg rövid, két éves uralkodása alatt az ország első szociális minisztériuma” – mondta.

A centenáriumi misén a magyar kormány részéről Balog Zoltán emberi erőforrásokért felelős miniszter mondta el gondolatait. „Szent István és Boldog IV. Károly olyan emberek voltak, akik képesek voltak felemelni tekintetünket a legnagyobb magasság felé, ugyanakkor példát mutattak arra, hogy a mindenkori kormányzás úgy lehet sikeres, ha azokra is tekintettel van, akik nehezen élnek, és segíti felemelkedésüket” – mondta a miniszter. Balog Zoltán megemlékezett arról, hogy az európaiságában megkérdőjelezhetetlen, a magyarokért sokat tevő, 2011-ben elhunyt Habsburg Ottó, IV. Károly fia még kisgyermekként jelen lehetett a száz évvel ezelőtti koronázási eseményeken. Az ő alakja is azt sugallja számunkra, hogy „Európának új együttműködésre, integrációra van szüksége a megmaradásért és a gyarapodásért, szellemi és erkölcsi értelemben is” – mondta Balog Zoltán.

A Boldog IV. Károly száz évvel ezelőtti budai koronázására emlékező szentmise után hagyományőrző katonai bemutató következett a Szentháromság téren.

Fotó: Lambert Attila

Körössy László/Magyar Kurír