Útravaló – 2021. április 19.

Nézőpont – 2021. április 19., hétfő | 5:00

Napról napra közreadjuk a napi olvasmányokhoz, illetve az adott nap szentjéhez kapcsolódó gondolatokat az Adoremus liturgikus kiadványból. Áprilisban Kálmán Peregrin OFM pasaréti plébános ad útravalót.

Sem a tanítványok, sem pedig a nép nem találja Jézust, ezért a csodán föllelkesülve a keresésére indulnak. Jézus viszont nagyon tartózkodóan viselkedik, inkább lehűti, mint épít ennek a lelkesedésnek a sodrására. Elkezdi megtisztítani a nép és a tanítványok hozzákapcsolódását. Az embernek az Istentől neki juttatott ajándékok után föl kell tekintenie az ajándékozóra. Ha csupán az ajándék miatti vonzalom kapcsol minket Istenhez, és nem az őt önmagáért szerető szeretet, akkor az ajándék bálvánnyá lesz. Valahányszor szembesülünk vele, hogy hinnünk, bíznunk kell abban, akit az Atya küldött – vagyis valami olyan dologba és úgy von be, amit önmagunktól nem akarnánk –, szeretetünk és rajongásunk tisztul. Ez annak az ideje, amikor az ajándéktól közelebb kerülhetünk az ajándékozóhoz.

Magyar Kurír

Kapcsolódó fotógaléria