Vallásszabadság a pápai diplomácia fókuszában

Teljes egészében a vallásszabadság témájának szentelte idei diplomáciai évértékelő beszédét XVI. Benedek. Míg béke világnapi üzenetében inkább elvi oldalról tárgyalta a kérdést, a Szentszéknél akkreditált nagykövetek előtt konkrét példákkal alátámasztva mutatta be, hogy napjainkban a világ mely tájain milyen jellegű veszélyeknek van kitéve ezen alapvető szabadságjog, s határozottan kinyilvánította elvárásait az érintett kormányokkal szemben.

A diplomáciai szokásoknak megfelelően minden államfő tart egy év eleji találkozót a nála akkreditált diplomáciai testülettel, amikoris országa és a világ elmúlt évének fontosabb eseményeit értékeli, s megfogalmazza az új évre vonatkozó elvárásait, terveit. A tény, hogy a Szentatya január 10-én rövid időn belül immár többedik alkalommal tért vissza a vallásszabadság, illetve a keresztényüldözések kérdésére, egyértelműen mutatja, mennyire súlyosnak tartja helyzetet. A pápai beszéd – s már a béke világnapi üzenet – újdonsága, hogy egyértelműen rámutat: a vallásszabadság sérelme és a keresztényüldözés nem csupán távoli vidékek életének velejárója. Az egyes muzulmán országokra jellemző vallási fanatizmus, illetve nyugaton a vallás kirekesztésére irányuló laicista törekvések valójában ugyanannak az éremnek a két oldalát képezik.

Az elmúlt időszak iraki, illetve egyiptomi merényleteire reagálva a kormányokat és a muzulmán vallási vezetőket arra szólította fel a pápa, garantálják a keresztények biztonságát, hogy azok is teljes jogú állampolgárként vehessenek részt a társadalom életében. Ugyanakkor elismeréssel nyugtázta „néhány Európai ország politikai tisztánlátását” – s mint tudjuk, hazánk is köztük van – amelyek a napokban az Európai Unió konkrét fellépését sürgetik a közel-keleti keresztények védelmében.

Az Arab-félsziget országaival szemben azon elvárásnak adott hangot, hogy biztosítsák a katolikus Egyház számára a megfelelő lelkipásztori szervezet kialakításának lehetőségét az ott dolgozó keresztény vendégmunkások számára. Olyan oktatási programokat sürgetett továbbá, amelyek már az általános iskolától kezdve a kölcsönös tiszteletre nevelnek a vallásoktatás keretében.

Pakisztánt arra buzdította XVI. Benedek, hogy tegyen erőfeszítéseket a hírhedt istenkáromlás elleni törvény megsemmisítésére, mert nyilvánvaló, hogy az ürügyül szolgál a vallási kisebbségekkel szembeni igazságtalanságok és erőszakos cselekmények elkövetéséhez.

Aggodalmának adott hangot továbbá a dél- és délkelet-ázsiai országokban esetenként megnyilvánuló, illetve az Afrikában kirobbant keresztényellenes erőszak miatt, amelyek legújabb példái karácsonyi nigériai támadások voltak.
Több országban is megfigyelhető, hogy az állam elismer ugyan egy bizonyos fokú vallásszabadságot, mégis a vallási közösségek életét ténylegesen és jelentősen akadályozza a társadalom feletti szoros állami ellenőrzést előirányzó politikai filozófia jegyében. A pápa itt is teljes önszerveződési szabadságot szorgalmazott az Egyház számára, illetve annak biztosítását, hogy a hívőknek ne kelljen választaniuk „az Istenhez való hűség és a haza iránti lojalitás között”. Az utalás nyilván Kínának szólt, amelyet a pápa ezúttal csak annyiban nevesített, hogy szolidaritásáról biztosította az ottani katolikus közösséget és főpásztorait, akik „a megpróbáltatás nehéz pillanatait élik át”. E kategóriába tartozhat Kuba is, amely számára XVI. Benedek ezúttal inkább bátorítást fogalmazott meg az Egyházzal megkezdett párbeszéd erősítése és kiterjesztése érdekében.

Felemelte szavát a Szentatya a Latin-Amerika egyes országaiban megfigyelhető azon törekvésekkel szemben is, amelyek az oktatásban lényegében állami monopóliumot vezetnének be. Ez pedig egyfelől sérti a szülőknek azon alapvető jogát, hogy szabadon megválaszthassák, milyen szellemben kívánják nevelni gyermekeiket, másfelől korlátozza a vallásszabadság gyakorlását, amihez hozzá tartozik az is, hogy a vallási közösségek szabadon tevékenykedhessenek a társadalmi élet különböző területein, így az oktatásban is.

Nyugaton más jellegű fenyegetéseknek van kitéve a vallásszabadság teljeskörű gyakorlása. Számos országban, ahol pedig a pluralizmusnak és a toleranciának nagy fontosságot tulajdonítanak, a vallást mindinkább kirekesztik, és társadalmi befolyásának akadályozására törekednek, mert azt a modern társadalom számára értéktelen, sőt egyenesen destabilizáló tényezőnek tartják. A keresztényektől gyakran elvárnák, hogy szakmájukban tevékenykedve (például egészségügyi területen, vagy az oktatásban) mellőzzenek minden utalást vallási és erkölcsi meggyőződésükre, sőt, hogy egyenesen annak ellenében cselekedjenek, például amikor korlátozzák a lelkiismereti okból történő kifogás jogát.

Ez utóbbival kapcsolatban a Szentatya örömmel üdvözölte az Európa Tanács tavaly októberi határozatát, amely kiáll az orvosi személyzet azon jogának elismertetése mellett, hogy lelkiismereti okokból megtagadhassa például az abortuszban, vagy az eutanáziában való közreműködést. Az említett határozat jelentőségét fokozza, hogy egy éppen ellentétes szellemiségű javaslat visszájára fordításából született.

A vallás, és különösen is a kereszténység kirekesztésének további megnyilvánulása, amikor a más vallások iránti tiszteletre hivatkozva száműzik a közéletből a vallási ünnepeket és jelképeket. Emlékezetes a Karácsonyt nem (csak minden más vallás ünnepét) tartalmazó EU-naptár nem régi esete, vagy az Európai Emberi Jogi Bíróságnak az olaszországi tantermek falán lógó feszület ellen hozott ítélete. Ez utóbbi kapcsán viszont a Szentatya háláját fejezte ki azon országoknak – s így, ha nem is nevesítve, de Magyarországnak is – amelyek csatlakoztak az olasz kormány fellebbezéséhez.

Az is a családok vallásszabadsága elleni intézkedésnek minősül, hogy egyes európai államokban a gyermekeket olyan szexuális nevelési vagy állampolgári ismereti oktatáson való részvételre kötelezik, amelynek szellemisége, noha értéksemlegesnek állítják be, valójában „a hittel és a helyes értelemmel ellenkező antropológiát tükröz”.

A keresztény közösségek teljes értékű vallásszabadságának előmozdítása jelenti a pápai diplomácia vezérfonalát – szögezte le XVI. Benedek. Ezt a célt szolgálják a Szentszék által megkötött nemzetközi szerződések, valamint a pápa diplomáciai képviselőinek tevékenysége mind bilaterális viszonylatban, mind pedig a nemzetközi szervezeteknél. Diplomáciai fellépése során a vallásszabadság vonatkozásában a Szentszék négy elvet tart szem előtt:

1) A vallásellenes intolerancia megnyilvánulásai között nem lehet rangsorolni. Manapság pedig ez figyelhető meg, amikoris a keresztények elleni erőszak látszik kiérdemelni a legkevesebb figyelmet a kormányok és a közvélemény részéről.
2) Nem lehet szembeállítani a vallásszabadsághoz való jogot a többi emberi joggal, ugyanis az előbbinek központi szerepe van az emberi méltóság védelmében.
3) Nem lehet a vallásszabadsághoz való joggal szembeállítani azokat az úgynevezett új jogokat, amelyeknek nemzeti, vagy nemzetközi jogrendbe történő beillesztését valójában csak bizonyos társadalmi csoportok szorgalmazzák, s amelyek „valójában nem mások, mint önző vágyak kifejeződései, s amelyeknek nincs a valódi emberi természetben gyökerező alapjuk”.
4) A vallásszabadság pusztán elvi hirdetése nem elégséges: minden szinten és minden területen gondoskodni kell megvalósulásáról és tiszteletben tartásáról. Különben fennáll a veszély, hogy minden helyénvaló elvi nyilatkozat ellenére komoly igazságtalanságokat követnek el a hitüket szabadon gyakorolni kívánó állampolgárokkal szemben.

XVI. Benedek végül ismételten leszögezte, mintegy összefoglalván számos korábbi megnyilatkozását: a társadalom számára a vallás nem problémát képez, az nem zavarok, vagy konfliktusok forrása, az Egyház pedig nem kiváltságokat akar, vagy beavatkozni olyan területek dolgába, amelyek nem tartoznak küldetéséhez – csupán arra törekszik, hogy ez utóbbit viszont szabadon elláthassa.

Érszegi Márk Aurél/Magyar Kurír

Kép: CPP