Vallástörténeti szöveggyűjtemény jelent meg az Újszövetséghez

Az eredeti művet Klaus Berger és Carsten Colpe szerkesztették, akik az 1970-es években Németország vezető katolikus vallástörténészeinek számítottak. Munkájuk összegzéseként 1987-ben adták ki a Religionsgeschichtliches Textbuch zum Neuen Testament című kötetet. A szerzőpáros 1700 antik idézetet rendelt az Újszövetség szövegéhez, 700 hosszabb latin, görög, héber, arám, kopt, szír párhuzamot találunk az eredeti könyvben, német fordításban. Emellett számos felirat, illetve töredék német fordítását is közli a 463 oldalas kötet, illetve utal rá.

A magyar kiadás ötlete huszonöt évvel ezelőtt vetődött fel a Szegedi Nemzetközi Biblikus Konferencián, de eddig mind a fordításhoz szükséges anyagi támogatás, mind a megvalósításhoz szükséges fordítógárda hiányzott. A kötet magyar változatát így is csak második nekifutásra sikerült elkészíteni. Először ugyanis egy hétfős csapat fordította a szövegeket németről magyarra – ez azonban nem eredményezett minőségi fordítást, és a klasszikus szövegek esetében aggályos is volt az eredeti nyelv kihagyásával németből magyarítanunk. Ezt követően – Szőnyi Etelka kitartó szervezésének eredményeként – sikerült csaknem minden antik szövegnek az eredetiből készült fordítását megszerezni. Mintegy száz magyar klasszika-filológus, hebraista, szír és kopt filológus szakértő segítségével ültették át magyarra ezeket a szövegeket.

Kiemelkedően sokat fordított a kötet magyar verziója számára Adorjáni Zoltán (Kolozsvári Protestáns Teológiai Intézet) és Hamvas Endre (Gál Ferenc Főiskola), számtalan qumráni szöveg fordítását bocsájtotta rendelkezésünkre Fröhlich Ida professzor (Pázmány Péter Katolikus Egyetem). Sok új fordítás készült Alexandriai Philón és Plutarkhosz szövegeiből. A kötet harminchat talmudi szöveg fordítását is tartalmazza, melyeket Báruch Oberlander rabbi és tanítványa, Megyeri András Jonatán ellenőrzött le. Ennek eredményeként háromszáznál is több klasszikus szöveg eddig nem létező magyar fordítása született meg. A klasszikus szövegek újszövetségi textussal való magyarázatait pedig Zóka Eszter fordította és harmonizálta a korábbi magyar fordításokkal. A kiadó a magyar kötetet nyolc regiszterrel látta el, amelyekben ábécérendben követhetőek a különböző forrásszövegek, illetve a fordítók.

A munka során különleges segítőkészséget tapasztaltunk az ókorszakértő kollégáktól, és a kötetben akaratlanul is dokumentáltuk, milyen gazdag az antik vallási irodalom magyar fordításokban. A magyar klasszika-filológusok, hebraisták és ókorszakértők ritkán találkoznak biblikusokkal, az utóbbiak pedig kevés újszövetségi szöveget vizsgáltak meg Magyarországon az összehasonlító irodalom módszerével. Most azonban a kötet magyar változatának munkálatai közben megkezdődött a két terület szakértőinek párbeszéde.

Nekünk, keresztényeknek az újszövetségi Szentírás kinyilatkoztatott könyv – ugyanakkor szövege egyben a hellenista irodalom része is. A párhuzamos antik idézetek segítségével világossá válik, hogy a keresztény teológia megszületése előtt, az ősegyház „pogány” missziója során milyen rokon gondolatok miatt szimpatizáltak a hellenista hallgatók a keresztény igehirdetők tanításaival. Pál igehirdetése különösen érzékeny ezekre a párhuzamokra, hiszen hallgatósága közül a legműveltebbek ismerték az antik filozófiai és a sztoikus irodalmat.

Az Újszövetség és a hellenizmus kapcsolatának kutatását régtől fogva szélsőséges konfliktusok kísérik. Iamblikhosz (250?–330?) és Epheszoszi Maximosz (310–372) a hasonlóságok miatt támadták a keresztény Bibliát, és Julianus (361–363) aposztata császár támogatásával vissza akarták állítani a pogány rituálékat és kultúrát. E támadás visszahatásaként az ókeresztény teológusok – néhány szerző kivételével – nem szívesen idézték a hellén filozófusok „meséit”, az Újszövetséggel rokon gondolatait.

Az újabb korban többek között Friedrich Nietzsche (1844–1900) a kereszténységet és a zsidóságot is az antik görög kultúra megrontásával vádolta meg. Pedig az ókorban szűk körben ismert sztoikus filozófiai morál legjobb meglátásait a keresztények széles körben terjesztették és alkalmazták a keresztény erénytan katekézisében. Az evangélikus hellenizmuskutató, Bruno Bauer (1809–1882), aki egykor Karl Marx barátja is volt, számos keresztény tanítást a hellenizmusból kísérelt meg levezetni, ezáltal a hellenizmus és az Újszövetség kapcsolatának ilyen szemléletű kutatása hosszú időre elfogadhatatlanná vált a Katolikus Egyházban. Berger könyve új fejezetet nyitott ebben a vitában, ahogyan a bevezetőjében is leszögezi: „A vallástörténeti összehasonlítás nem a teljes exegézis, hanem annak egy szükséges, nélkülözhetetlen része… A bibliamagyarázó eközben azt a (szó legtágabb értelmében vett) dialógust rekonstruálja, amelynek a bibliai szöveg egykor a része volt.”

Ma, amikor a kulturális amnéziával kell szembenéznünk, ez a szöveggyűjtemény aktivizál egy olyan kort, amelyben a klasszikus kultúrában megszületett egy új szent könyv és egy új vallás, amely Jézus tanítása mellett sok antik „bölcsességmagvat” gyűjtött össze.

A szerzők tudomása szerint hasonló munka magyar nyelven még nem jelent meg, így mind a biblikusoknak, mind az ókorkutatóknak egyedülálló segítség lehet ez a szöveggyűjtemény.

Magyar Kurír