Vár a nyár! – Megnyitották a karitásztábor-idényt Olaszfalu-Alsóperén

Hazai – 2017. június 21., szerda | 12:42

Márfi Gyula veszprémi érsek június 20-án misével nyitotta meg az idei karitásztábor-idényt Olaszfalu-Alsópere édeni pagonyában. Tíz hét alatt több mint ötezer gyerek táborozhat ingyen, szerezhet barátokat és maradandó élményeket, élvezheti a karitász munkatársainak gondoskodását.

KÉPGALÉRIA – klikk a képre!

Rodoszon van egy természeti csoda: a Pillangók völgye, amelyben nyaranta élő festményekként lepkék ezrei üldögélnek a fákon. Én még gyerekként, Bálint Ágnes Barátom, Bonca című könyvében olvastam róla. Abban emlékeim szerint arról is szó esik, hogy ha furulyán vagy fuvolán valami szép dallamot játszanak nekik, azonnal repkedni kezdenek, táncra kelti őket a zene. Ez olyan szép, hogy már-már mesének tűnik. Jó időre el is feledtem; azt hittem, ez a történet csak gyerekeknek való. De csak 2017. június 20-áig, mert akkor a Bakonyban, Olaszfalu-Alsóperén kiderült: a mese igaz, és nem is kell Rodoszra menni érte.

Sem Olaszfalut, sem a szomszédos Felső-, majd a még onnét is négy kilométerre levő Alsóperét nem könnyű megtalálnunk. Zavaró, hogy Alsóperét egyszerűen nem ismeri a GPS, és hogy az utunk Felsőperétől már az erdőn át – igaz, aszfalton – vezet. Ám olyan keskeny és vadregényes ez az út, hogy a sofőrünk majdnem visszafordul, attól félve, itt már csak az erdőgazdaság munkagépei járhatnak. Végül aztán bátorságot gyűjtünk abból, hogy hiszen éppen a veszprémi erdőgazdaság vendégei leszünk ma, amely a karitász tábornyitójának helyszínét biztosítja.

„A helyi karitászcsoportnak jó a kapcsolata az erdőgazdasággal, így kerültünk ide – meséli Csapó Viktória sajtóreferens. – Szívélyesen meghívtak, sőt előzetesen az egész ősparkot bejárták velünk, hogy kiválaszthassuk a legmegfelelőbb helyszíneket. Külön örültünk, hogy itt kápolna is van, ahol Márfi Gyula érsek misézhet.”

„A Park Szálló alapjában véve vadászcentrum, a kápolnát saját erőből, 2013-ban építettük – mondja Szedlák Tibor termelési vezérigazgató-helyettes. – Eredetileg díszletnek, látványos háttérnek építettük a vadászatok utáni terítékhez, fotózásokhoz. De hamarosan komoly tartalommal telt meg: a festői táj, a gyönyörű erdő és botanikus kert miatt ugyanis roppant népszerű lett mint esküvői helyszín. Csak múlt nyáron tizenegy esküvőt és lagzit rendeztek nálunk.

Állami cégként közjóléti kötelezettségeink is vannak, így természetes, hogy egy ilyen szép eseménynek szívesen vagyunk a vendéglátói.”

A tíz órakor kezdődő misén az érsek a gyerekek nyelvén – ő mondja így – ó- és újszövetségi „sztorikat” – mesélve arról beszél, hogy van értelme szeretni azokat, akik bennünket nem szeretnek, és nem visszaütni, ha bántanak. Az Ószövetségtől az Újszövetség felé haladva az is egyre világosabb, hogy maga Isten nemhogy nem bosszúálló, hanem maga a végtelen irgalom – hangsúlyozta a főpásztor.

A mise után a gyerekek a templom melletti szabadtéri színpadon felsorakoznak, és rövid műsort adnak elő fuvolaszóval (!), a pillangók pedig veszik a lapot, és jóváhagyólag táncolnak fölöttük. Aztán Zagyva Richárd országos igazgatóhelyettes a karitász országos tábormegnyitója alkalmából mindenkit üdvözöl, és nyitóbeszédre kéri az érseket. Ő azonban szabadkozik, és „beszéd” helyett csupán pár kedves szóval fordul a gyerekekhez. Arra kéri őket, hogy semmit se vigyenek túlzásba, némi fegyelmet még a legnagyobb szabadság idején is erőltessenek magukra, legyen szó akár okostelefonozásról, akár más szórakozásról, játékról.

Polgárdy Imre, a Veszprém megyei önkormányzat elnöke köszönetet mond mindazoknak, akik a gyerekek táborozását lehetővé teszik, majd bejelenti, hogy az önkormányzat jövő nyáron harminc gyerek ingyenes nyaralását biztosítja a csopaki üdülőfaluban.

Écsy Gábor országos igazgató sorra veszi, hány meg hány féle tábort (vándor-, napközis, sátor-, kézműves-, hittan-, hagyományőrző) tábort szervez, támogat a Katolikus Karitász. „És mindegyikben ti, gyerekek vagytok a középpontban; az, hogy ti maradandó élményekkel gazdagodjatok a nyáron” – teszi hozzá, majd a nap legnagyobb eseménye, körülbelül száz lufi felengedése következik. „Vár a nyár!” – kiáltja Écsy Gábor maga is gyermeki örömmel, és amint a lufik nagy boldogan az ég felé röppennek, mindannyian átérezzük a pillanat ünnepélyességét. Kitört a vakáció.

És közben mindenütt pillangók. Annyian vannak, mint máshol a legyek vagy a szúnyogok. Míg kirándulásainknak mindig nagy élménye, ha egyet-egyet megcsodálhatunk közülük, itt akkora csapatokban üldögélnek a tornácon, kalandoznak a réten, szállnak sapkára, autóra, székre, sütire, hogy fél órán belül már egészen megszokjuk a jelenlétüket. Körülvesznek, kíváncsiskodnak, kérnek a gulyás mellé kapott uborkából, és a kenyerünket kóstolgatják. A pillangók paradicsomába érkeztünk, ahol mi csak álmélkodó vendégek lehetünk.

Sorverseny következik macikerüléssel, zsákban futással, gumilabdaként pattogó és botladozó, el-eltanyázó gyerekekkel, aztán tollasütőn kell labdát egyensúlyozni, és hármas gyepsíelés a záró feladat. Az utóbbihoz nagyon összhangban kellene lenni a versenyzőknek, és előbb meg kellene tanulniuk, egyáltalán hogyan lehet elindulni, aztán nem elesni, senkit sem a „harctéren” hagyni. Ez nemigen megy, és forróság van, ezért a pihenő kihirdetése után már nem folytatódik a verseny. Tanulság: talán nincs is komolyabb, embert próbálóbb, az életre jobban felkészítő tevékenység, mint a játék.

Négy gyerek nyilatkozik a tévéseknek a tábori élményekről: teniszezésről, pingpongozásról, csocsózásról, számháborúról, kirándulásokról, kalandparkról. Egy ötödiket, aki körülöttük sündörög, inkább a mikrofon érdekli: elkéri a riportertől, belekiabál, eljátssza, hogy tévés, kedvesen handabandázik.

Az érsek eközben a térsakk mellett álldogál; várja, hogy valamelyik gyerek kihívja egy partira. Többen is jelentkeznek. Egy kissrác nagy kompetenciával lépeget, de idővel egyre többször morogja mókás méltatlankodással: „Baj van”, „Sajnos érsek atya nagyon jól játszik”. A visszavágó hasonlóan alakul, de az érsek ekkor már elemzi is az állásokat, és időről időre jó tanácsokkal látja el ellenfelét.

A program zárásaként a Nádasdyak botanikus kertjén át ebédelni indulunk. A piros sapkás, kék pólós gyereksereg úgy vonul, mint a hupikék törpikék. Egy kislány lemarad, elbújik, majd így kiált: „Közönséges mogyorófa árnyékában állok” – aztán büszkén kitekint a lombok alól.

Völgybe érünk, kiszáradt patak feletti hídon át vezet az út a tűzrakóhelyig, ahol már vár a virslis gulyás. Kolléganőm felhívja a figyelmemet, hogy minden asztal fölött lebeg egy-egy pillangó. Talán őrangyali szerepben, talán csak mert társaságra vágynak, de a jó illatok is vonzhatják őket.

Szívélyes a fogadtatás: leültetnek, asztalunkhoz hozzák az ételt a karitász önkéntesei. Ebéd közben Zagyva Richárd a táborokról mesél. Kétféle típusuk van – mondja –: a közvetlenül a karitász (helyi csoportok, egyházmegyei vagy az országos központ) által szervezettek, és a karitász által támogatottak, például amikor egy-egy iskolával együttműködnek, bizonyos résztvevőknek állják a költségeit, vagy az odajutást segítik. Idén háromszáz gyereket Erzsébet-táborokba is elküldhetnek.

Tíz héten át zajlanak a táborok, sok önkéntes vesz részt a lebonyolításukban. Nagyrészt olyanok, akik egész évben segítenek, de ilyenkor mások – egyetemisták, főiskolások és gimnazisták – is bekapcsolódnak a munkába, ismerkednek az önkéntességgel, nemegyszer az ötvenórás közösségi szolgálat keretében. Akik itt vannak, nem munkaként, kötelességből, hanem a gyerekek barátaiként, gyakran pedig afféle „pótnagyikként” szolgálják a rájuk bízottakat. Ezért olyan jó hangulatúak, lelkületűek a karitásztáborok.

Fotó: Merényi Zita

Kiss Péter/Magyar Kurír

Kapcsolódó fotógaléria