Váratlan rekorddal fordult finisbe az idei Bencés Bál

KÉPGALÉRIA – klikk a képre!

A vendégek rekordszámú tombolát vásároltak, hiszen egyrészt növelni szerették volna a nyerési esélyeket, másrészt a bál jótékonysági célja, a hátrányos helyzetű diákok támogatása is sokakat megérintett. Az éjfélkor megtartott húzáson hagyományosan Hardi Titusz igazgató atya húzta ki a nyertes szelvényt, ám ami ezután következett, még őt is meglepte.

Az eseményt Gyurkó Szilvia gyermekjogász, a bál háziasszonya és Kormos Gyula a főapátság kommunikációs vezetője nyitotta meg. A főapáti köszöntőt követően Csermely Péter biokémikus, hálózatkutató mondott nyitóbeszédet. Gondolatai szorosan kapcsolódtak a Bencés Bál idei jótékonysági céljához, ami a tehetséges, de hátrányos anyagi helyzetű diákok támogatását tűzte maga elé. Csermely professzor ugyanis a hazai tehetségek felkutatásának és iskolarendszerbe integrálásának egyik elkötelezett szervezője. Beszédében kiemelte: „A következő generáció tehetségeinek fontos tagjai a Pannonhalmára kerülő hátrányos helyzetű diákok. Ezeknek a diákoknak mindegyike nagyon sokat küzdött már addigra, mire Pannonhalma majd befogadja a falai közé. Küzdött magával, küzdött a környezetével, küzdött az előítéletekkel, a "neked-úgysem-fog-ez-menni-vel", és még talán a saját családjával is. Nehéz sorsok ezek. Azért fontos, hogy adományainkkal segítsük a Lélek azon vezérlő áramlatát, amelyik e hátrányos helyzetű diákokat Pannonalmára hozza, mert másutt kaphatnának ugyan tudást, kaphatnának talán emberséget is, de olyan, a kegyelemben növekedő közösséget, amint amilyen Pannonhalma, keveset tudnának ebben az országban találni.”

Az idei jótékonysági célt bemutató rövid előadásban hangsúlyozták, hogy a Pannonhalmi Bencés Gimnázium elkötelezte magát a szegénységből érkező diákok mellett, ami egyenesen következik a gimnázium jövőképéből is miszerint: „Az evangélium, mint a normák normája, világos, mindenki által elfogadott mérce iskolaközösségünk számára. ... Jómódú és szegény, vidéki és városi diákjaink közösséget alkotnak.” Vannak a pannonhalminál gazdagabb, jobban felszerelt iskolák, de szégyenkezésre így sincs ok, mert a bencés diákok szép környezetben és jó körülmények között élhetnek, tanulhatnak, sportolhatnak, művelődhetnek – mindezt heti hét napban. Ennek azonban akkora a költsége, amit nem fedez az állami normatíva. Több a kiadás, mint a bevétel és a hiányzó részt bizony a szülőknek kell hozzátenni. Egészen pontosan: kellene. Évről évre azonban minden tizedik diák szülei egy forinttal sem tudnak hozzájárulni a taníttatási költségekhez. Az egész iskolában mindössze hatvan olyan diák van a 330-ból, akiknek szülei a teljes, kiegészítő taníttatási költséget tudják vállalni. Az előadásból az is kiderült, hogy a bencés gimnázium – a legendákkal ellentétben – nem a gazdag szülők csemetéinek gyűjtőhelye. Rengeteg a sokgyermekes, az alacsony keresetű értelmiségi, vagy az olyan család, ahol csak az egyik szülő dolgozik, és akiket gyakran csak egy hajszál választ el a hátrányos helyzetűvé nyilvánítástól. Tanul a gimnáziumban több olyan fiú is, ahol az egy főre jutó jövedelem messze nem éri el a 37 ezer forintot. Ahol öt gyereket nevelnek egy szobában. Ahol a diák a szünetekre sem tud hazautazni, mert nincs hová mennie, mivel többdiplomás édesanyja hajléktalan.

A diákok négyötöde részesül tehát valamilyen támogatásban, amit a főapátság és vállalkozásai teremtenek elő. Mindezek után talán meglepően hangzik, de a Pannonhalmi Bencés Gimnázium tudatosan szeretné tovább növelni a rászoruló tanulók számát. Hogy kik is ők és milyen életük lehet? Két kifejezés jól megragadja a lényeget: az életminőségük és az iskolai sikerességük. A hátrányos helyzetűek mindkettőben rosszul állnak. Elgondolkodtató, hogyan várjuk el a gyerektől, hogy menjen iskolába kora reggel, ha a szülei nem dolgoznak, és fel sem kelnek. Vagy hogyan tanuljon, ha nincs íróasztala, lámpája? Teljesen esélytelenül indulnak neki az életnek. A pannonhalmiak, ha lehet, cigány fiút, ha lehet, határon túlit, ha van, közelben lakót, akár a területi egyházmegyében élőt várnak arra a kalandra, amit a hegyen eltöltött négy vagy hat év jelent.

„Az iskola felvette a kapcsolatot több, nehéz sorsú gyereket támogató szervezettel, illetve olyanokkal, amelyek kifejezetten tehetségekkel foglalkoznak. És ezeknek a segítségével tudnak találni az iskolai követelményeknek megfelelni tudó, rászoruló gyerekeket. Egy ilyen gyerek pannonhalmi taníttatási költségéhez pontosan annyit kell hozzátenni, mint egy gazdag családból származóéhoz. Ezt az összeget kell valakinek átvállalnia és épp arra jó egy ilyen bál, hogy a „gazdagok” segítsék a „szegényeket”. Az lenne a jó, ha minden osztályban lenne egy-egy ilyen gyerek: nekik is jobb lenne, meg az osztály egészének is, és úgy hisszük, hogy akkor kicsit jobbá tehetnénk a világot is.” – fejezte be az előadást Barcza István igazgatóhelyettes, az Alumni titkára.

Sokakat mélyen érintettek ezek a gondolatok, ami látszott abból is, hogy soha ennyi tombolát a bencés bálokon még nem vásároltak. A jótékonysági koktélbár előtt is kígyóztak a sorok. Az igazi meglepetést azonban a tombolahúzás tartogatta. Asztrik főapát a Dalai Lámától ajándékba kapott hatalmas, hófehér selyemkendőt ajánlotta fel fődíjként. Amikor a szerencsés tombolanyertes át akarta venni a díjat, az egyik résztvevő spontán felállt és 300 ezer forintot ajánlott a sálért. Abban a pillanatban elindult egy licitálás, aminek végeredményeként az egyik öregdiák egymillió forintért vitte haza a tibeti műremeket. A 12. Jótékonysági Bencés Bálon ezzel együtt 3 700 000 forint gyűlt össze – Isten áldásával. A szervezők ezúton is köszönik minden adományozó jószándékát!

Forrás: Kormos Gyula/Pannonhalmi Főapátság

Fotó: Lambert Attila

Magyar Kurír