A Háló (Katolikus Közösségek Hálózata) katolikus indíttatású keresztény mozgalom, mely nyitott minden jóakaratú ember felé – ismertette Sebestyén Ottó, az Erdélyi Háló egyesület elnöke. Hozzátette: a Háló budapesti gyökerekkel rendelkezik, az Egyházon belül él, és annak közösségi arcát hordozza. A személyt alapvetően közösségben képzeli el, ezért az arra vágyókat segíti, hogy közösségre leljenek. Alapvető működése a közösségek közötti kapcsolatépítés, tevékenysége pedig elsődlegesen a Kárpát-medencében zajlik.
„Az Egyház jövőjével és megújulásával is foglalkozó szervezet vagyunk” – fogalmazott az egyesület elnöke, aki szerint olyan, akár tabunak is számító kérdéseket is próbálnak feszegetni tevékenységük révén, amelyek során az Egyház szellemi, lelki tőkéjének a gyarapodását is elősegítik. Mint kiderült: a 2001-től önálló jogi személyiséggel rendelkező Erdélyi Háló Egyesület tevékenységének egyik sarkalatos pontja az Egyház jövőképének a keresése.
Több mint háromszáz vendéget várnak Csíksomlyóra – hangzott el a sajtótájékoztatón. Csobot Györgydeák Szabolcs, az erdélyi szervezet irodavezetője elmondta: negyedik alkalom, hogy Erdélyben adnak otthont a Kárpát-medencei tábornak, ám az első, hogy erre Csíksomlyón kerülhet sor. Eddig egy alkalommal Homoródfürdő, kétszer Marosfő volt a házigazda. Az irodavezető megfogalmazása szerint a tábor kinőtte Kárpát-medencei jellegét, hiszen a kárpátaljai, délvidéki, felvidéki, magyarországi, partiumi, erdélyi hálósokon kívül több vendég is érkezik az Egyesült Királyságból, Franciaországból, Ausztriából. A költségvetés mintegy 12 millió forint, ennek kisebb hányadát a részvételi díjakból, nagyobb részét támogatások révén biztosítják. A szükséges anyagi fedezethez a Nemzeti Együttműködési Alap, Bethlen Gábor Alapkezelő Zrt., Csíkszereda Város Önkormányzata, Hargita Megye Önkormányzata, illetve a Communitas Alapítvány járult hozzá.
„Táborunk idei témája a jövő egyháza, erről nem lehet erős közösségi gyökerek nélkül beszélni” – nevezte meg az egyhetes rendezvénysorozat központi témáját Sebestyén Ottó. Az idei Háló tábor programjait az emmauszi tanítványok történetére építették. A különböző tevékenységek során arra próbálnak rálátást adni a résztvevőknek, mi az, amiben erősödni kellene az Egyháznak, milyen kérdéseket, és milyen témákat kell feszegetni ahhoz, hogy az Egyház tényleg a megújulás útjára lépjen. Ezért olyan előadókat hívtak meg a táborba, mint Beer Miklós váci püspök, Bereczki Silvia segítőnővér, Sisak Imola pszichoterapeuta, továbbá a pálos rend képviselői – mondta el az egyesület elnöke. Hozzátette: igyekeznek színt vinni a táborba azzal, hogy egy teljes napot a reformációt 500. évfordulójának szentelnek: Pálfi Józsefet várad-réti református lelkészt, a Pártiumi Keresztény Egyetem rektorát hívták meg előadónak; az aznapra betervezett istentiszteletet Sógor Csaba református lelkész tartja; az ebéd utáni kerekasztal-beszélgetéshez Sógor Géza református tiszteletes is csatlakozik.
„A Hálóban többféle egyház él, így alkotunk egy igazi közösséget. Számomra ez jelenti az igazi egyházat” – jegyezte meg a protestáns nappal kapcsolatban Szabó Lóránt. A Háló tábor főszervezője elmondta, a rendezvénynek családos jellege van, a tábor szerkezetét is ennek megfelelően alakították ki. A résztvevőket gyerek, ifi és felnőtt altáborokra osztották, így mindenki a saját igényeinek megfelelő foglalkozásokban részesül.
Minden egyes napnak megvan a külön tematikája, az előadásokon elhangzottakat kiscsoportos beszélgetéseken mélyíthetik el a résztvevők.
Ezzel együtt különböző műhelymunkák, imalehetőségek, kulturális és szórakoztató programok színesítik a kínálatot – tájékoztatott Rédai Botond, az egyesület médiafelelőse.
Forrás és fotó: Erdélyi Háló Egyesület
Magyar Kurír
Kapcsolódó fotógaléria