A Világbank elnöke az újságíróknak elmondta: a pápával nem a globális gazdaságról, hanem erkölcsi kérdésekről tárgyaltak – arról, hogy mit tehetnek közösen.
„Ha megtaláljuk az együttműködés módját, egy szociális mozgalmat kelthetnénk életre, mely felgyorsíthatná a szegénység felszámolása felé vezető utat” – fogalmazott a koreai származású Jim Yong Kim, aki spanyolul beszélt a Szentatyával.
Hangsúlyozta, hogy Ferenc pápa és a Világbank is az inkluzív növekedést szorgalmazza, amelynek a végső célja nem a pénz, hanem az emberek. „A pápával ugyanazt valljuk: nincs növekedés, ha nem az emberekbe fektetünk be”. Kiemelte, hogy a világméretű szegénység felszámolásáért végzett munkában a politikusok és a vallási vezetők részvétele ugyanolyan jelentős.
Jim Yong Kim a sajtónak elmondta: azt is elárulta a Szentatyának, hogy húsz évvel ezelőtt a Világbank ellen tüntetett, de „azóta a Világbank sokat változott”.
MTI/Magyar Kurír