Wojtyła pápa szentségének titka

II. János Pál boldoggáavatása különleges fényben láttatja a pápa alakját: szentségét egy összetett életben élte meg. Karol Wojtyła nem csak az egyháztörténelem nagy alakja, hanem a „civil” történelem alakítója is: a XX. század meghatározó alakja. Életrajzában  a múlt század számos sarkalatos problémája jelen van. Fiatal korától kezdve mindenekelőtt szent életet akart élni.

Olykor úgy gondolunk a szentekre, mint akik kívül állnak a történelmen. Wojtyła azonban az emberek között, kora drámai kérdései közepette élte életét. Harcolt az evangéliumért és az emberért. Ő volt a XX. századi katolikus egyház legismertebb alakja. Az akkori Ratzinger bíboros – kifinomult érzékenységgel - úgy beszélt róla, mint olyan vezetőről, aki életében a legtöbb emberrel találkozott. Sok kortársa látta őt, találkozott vele személyesen. De jelenléte érzékelhető volt azok számára is, akikkel nem kereszteződtek útjaik.

Minden szentnek megvan a maga titka. Wojtyła pápa nagyon nyitott volt mások felé, ugyanakkor visszahúzódó is volt. Intenzív imádságban telt az élete. A Jézus iránti szeretet (minden pénteken elmondta a Via Crucis-t), az evangéliumok, a Biblia olvasása, a Mária iránti gyengéd szeretet éltette. Imádságának földrajzi kiterjedése is volt, mert gondolatban az egyik helyről a másikra tért át, és magára vette ily módon a világ fájdalmait.

Az evangélium iránti szeretete szenvedélyes szeretet volt, és fontosnak tartotta, hogy beszélni kell róla, tovább kell adni. Ha valaki megkérdezte tőle, mi a legnagyobb aggodalma, azt válaszolta: „Ha arra a sok emberre gondolok, akik még nem ismerik Jézus Krisztust”. Úgy gondolta, a világnak hitre van szüksége, hogy ne váljon olyan emberiséggé, „amelynek nincs Atyja, vagyis nincs benne szeretet, árva és irányt vesztett, képes arra, hogy folyamatosan gyilkolja az embereket, mert nem testvérnek tartja őket…”.

Nem volt politikus pápa. Az evangéliumban gyökerező szenvedélye azonban megérintette az emberek szívét, és lélekkel töltötte meg, újjáélesztette a népeket. Ily módon a történelem mélyét érintette, és ennek számos különféle hatása volt. Az 1981-es, majdnem halálos kimenetelű merénylet megmutatta, hogy túlságosan felforgatta a történelmet, komoly érdekekkel ütközött. Ki akarták iktatni. Talán soha nem fogjuk megtudni, mi volt a merénylet hátterében, még ha leginkább a kommunista háttér valószínűsíthető is, török csoportokon keresztül. A pápa tudta, hogy veszélyben van. Nem hátrált meg. Tudatában volt annak, hogy a XX. század egyháza ismét a vértanúk közössége lett, ahogyan ki is hirdette ezt 2000-ben a Colosseumban.

Képes egy szent felforgatni a történelmet? II. János Pállal a szentség történelmet formált és megváltoztatta az embereket. Athosz-hegyi Szent Szilvánusz orosz egyházatya így írt a szentségről: „A szentek, puszta létezésükkel, nagy áldással borítják be a földet, az emberiséget”. II. János Pál által nagy áldás szállt a keleti keresztényekre, akikben újraéledt a remény; a megfáradt és beletörődő nyugati keresztényekre; a déliekre, akik úgy érezték, megfeledkeztek róluk. Neki köszönhetően az emberiségre a béke áldása borult. Megkapták ezt az áldást azok, akik háborúban éltek, mint a volt Jugoszláviában és Irakban élő muzulmánok. Látható volt az áldás 1986-ban Assisiben, amikor a pápa a béke nevében egybegyűjtötte a világ vallási vezetőit.

A boldoggáavatás után mélyebb, családias közelségbe kell kerülnünk ezzel a pápával és jobban meg kell értenünk, milyen nagy áldást jelent számunkra. Sokan őriznek róla emléket: egy szót, egy fényképet. De Wojtyła pápát nem lehet pusztán kivágott szentképként őrizgetni. Meg kell ismerni személyes történetét, amely magával ragadó és szövevényes, mint az egész múlt század. Története korunk eseményeinek a Szentlélek erejétől áthatott szövedéke. II. János Pál egy összetett szent volt, egy drámai, globális, ellentmondásos kor gyermeke.

Olyan ember áll előttünk, akit mély hite egyszerűvé tesz, ugyanakkor tele van különféle árnyalatokkal, fény-árnyékokkal, mert a mi kortársunk. XVI. Benedek úgy döntött, rövid időn belül boldoggá avatja, mert jelen idejű szentsége megszólítja korunkat. II. János Pál a boldog XXIII. János által elindított II. Vatikáni Zsinat pápája. Zsinati atya volt, és ahogyan végrendeletében írta, pápasága egész idején szolgálni akarta a zsinat szent ügyét. A jövő nemzedékek a II. Vatikáni Zsinatot boldog II. János Pállal együtt olvassák majd, mert a zsinat és az ő pápasága együtt járnak.

Wojtyła pápa a mai emberekhez szól, akik hajlamosak a beletörődésre, akiket magával ragad a félelem. Emlékeztet minket arra, hogy nem elegendőek a szavak, az intézmények. Hitre van szükség, hogy újjászülessen a remény és elmozduljanak a hegyek, amelyek eltorlaszolják az élet és a történelem útját. XVI. Benedek így beszélt szeretett elődjéről: „Ő pápasága kezdete óta új adventről beszélt. Remélte, hogy a történelemben megerősödik a kereszténység örömteli korszaka”.  Szenvedésében és kora szenvedésében megérett lelkében a „reménykedés ereje”. Turoldo atya úgy nevezte: „a remény szele”. Karol Wojtyłában a reménykedés ereje – amely szentségében gyökerezik – nem egy távoli, nagy ember megközelíthetetlen hősiessége: olyan dolog, amely benne él az egyházban, és amely mindenkinek rendelkezésére áll.

***

A szerző, Andrea Riccardi a Sant’Egidio közösség alapítója, történész, akinek nemrég jelent meg II. János Pál pápáról írt életrajzi kötete.

Magyar Kurír

(tzs)