XVI. Benedek „kreatív kisebbsége” és a nyugati civilizáció átmentése

A szerző idézi Jonathan Sachst, a brit főrabbit, aki a pápával is találkozott, és aki a Timesban írt egyik cikkében úgy fogalmazott: akár elfogadjuk, akár nem a „szétszakadt társadalom” („broken society”) fogalmát, be kell ismerni, hogy nem megy minden jól Britanniában. 2008-ban a brit újszülöttek 45 százaléka házasságon kívül született, 3,9 millió gyermek szegénységben él, a 15-24 éves korosztályban a halálozások 20 százaléka öngyilkosságnak köszönhető, és 2009-ben 29,4 millió antidepresszánst vettek be az emberek, ami az 1985-ös szint 334 százaléka.

Amint Samuel Gregg fogalmaz: ezek a gyümölcsei egy mélyen szekularizált, über-utilitarista kultúrának, amely a kereszténységet csak addig tolerálja, amíg az nem kérdez rá ennek az igazságról és jóról, hibáról és rosszról nem beszélő társadalomnak a koherenciájára.

XVI. Benedek olyan katolicizmust szeretne örökül hagyni, ami „kreatív kisebbségként” biztosítja Európa jövőjét – írja Samuel Gregg. Ehhez olyan katolikusokra és keresztényekre van szükség, akik nem hajtanak térdet az militáns szekularizmus és a politikai korrektség előtt. A pápa által sokszor használt kifejezés – „kreatív kisebbség” – egy angol történésztől, Arnold Toynbee-tól származik (1889-1975), aki a történelemről írt nagy munkájában a civilizációk életéről szólva azt írta, hogy a civilizációk sokkal inkább belső hanyatlás miatt omlanak össze, semmint külső támadás következtében. Azaz nem meggyilkolják őket, hanem öngyilkosok lesznek.

A „kreatív kisebbségek” azonban – mint Toynbee írja – proaktívan reagálnak a civilizációs krízisre, aminek következtében az adott civilizáció tovább nőhet. Ilyen proaktív reakció volt az egyház válasza a Római Birodalom ötödik századi összeomlására. Az egyház ebben a krízisben azon igyekezett sikerrel, hogy megőrizze a Róma, Athén és Jeruzsálem bölcsességét és törvényeit. A nyugati civilizáció nem csupán megmenekült, de gazdagodott is – véli Toynbee.

Az Acton Intézet kutatási igazgatója szerint ez a pápa elképzelése a katolicizmus európai szerepéről. Samuel Gregg hozzáteszi: ez tűnik az egyetlen járható útnak. A másik lehetőség ugyanis az, ha az egyház gettóba zárja saját magát. És habár sokakat vonzott a monasztikus élet a világtól elvonulva, a legtöbb kereszténynek sosem a világból való kivonulás volt a célja, már csak azért sem, mert a világban élve képzelték el a világ evangelizálását.

Egy újabb felmerülő lehetőség Samuel Gregg szerint a „liberális katolicizmus” (amely, mint megjegyzi, teológiailag megkülönböztethetetlen a „liberális protestantizmustól”). Ezzel azonban az a helyzet, hogy szerte a világon már összeomlott, ahogy a „liberális protestantizmus” is. Bizonyítékul Gregg a belgiumi és a hollandiai állapotokat hozza, ahol már alig vannak katolikusok, pedig a hatvanas-hetvenes években a leghaladóbbnak tartották magukat az ottani püspökök (Holland Katekizmus). Hozzátehetjük, hogy Belgiumban a legkonzervatívabbnak tartott püspök egyházmegyéjében volt a legtöbb szeminarista, annyi, mint az összes többi egyházmegyében összesen, és ott volt a legvirágzóbb a hitélet, nemhiába nevezte ki őt, André-Joseph Léonardot a pápa Belgium prímásának.

Annak idején a most boldoggá avatott Newman bíboros is felhívta a figyelmet a liberális katolicizmus lényegi inkoherenciájára. A liberális katolicizmus jövője a könyörtelen hanyatlás, saját maga jövőbe való átmentésének képtelensége, mivel fokozatosan számolja fel magát azáltal, hogy „ölelnivaló kiegészítője” lesz a „divatos balos törekvéseknek”, vagy „passzív támogatói” az „állami jóléti programoknak”.

XVI. Benedek „kreatív kisebbség” elképzelése azonban felismeri, hogy gyakorló katolikusnak lenni – André Vingt-Trois párizsi bíboros szavaival élve (Une mission de liberté , 2010) – sokkal inkább tudatos választás, semmint társadalmi konformitás. Azaz a gyakorló katolikusok azért azok, mert tudatosan ezt választották, hogy élni akarják az egyház tanítását, és sokkal kevésbé azért, mert ebbe születtek bele és ezt látják maguk körül.

A „kreatív kisebbség” stratégiája azonban nem csak katolikusoknak szól. Ez szimpatikus azon nem katolikusok, nem keresztények számára is, akik meg vannak róla győződve, hogy a modern Európa olyan problémákkal küzd, amiket – Sachs rabbi szavaival élve – nem lehet megoldani csupán állami kiadások által.

Samuel Gregg nagyszerű példaként hozza fel Hilarion metropolitát, az orosz ortodox egyház külügyi felelősét (akivel nemrég találkozott Erdő Péter bíboros), aki támogatja XVI. Benedek elképzeléseit és a katolikus egyházat, mivel az védi a kereszténység hagyományos értékeit, visszadja Európának keresztény lelkét, valamint küzd a szekularizáció és a relativizmus ellen.

Még az olyan ateisták is, mint Jürgen Habermas és Marcello Pera is egyetértenének Benedek pápával abban, hogy Európa keresztény gyökereinek elhagyása kulturális öngyilkossághoz vezet – mutat rá Samuel Gregg.

A kreatív kisebbségek hosszú távon sikeresek, korszakokon átívelő gyümölcsöt terem tehetségük. Morus Szent Tamás egyszemélyes kreatív kisebbség volt, amikor ellenállt VIII. Henriknek, aki kivégeztette. Ötszáz évvel később számos katolikusnak és nem katolikusnak a politikus példaképe ő. A Henrik előtt meghajoló püspökök emlékezetét viszont nem őriztük meg.

XVI. Benedek pápa nem 24 órás hírfolyamokban gondolkodik, nem vezető hírekben és önmegvalósításban gondolkodik, hanem hosszú távon. A hosszú távú gondolkodás mindig nyerő, és ez az, amit a celebritások sosem fognak megérteni – írja Samuel Gregg, aki olyan könyvek szerzője, mint A modern pápaság; A rendezett szabadságról; vagy A fogyasztói társadalom.

Magyar Kurír