Zarándokok ezrei a vajdasági magyarság legismertebb búcsújáró helyén

Külhoni – 2014. szeptember 10., szerda | 18:10

Doroszló-Szentkúton, a vajdasági magyarság legismertebb búcsújáró helyén szeptember 7–8. között zarándokok ezrei ünnepeltek. Udvardy György püspök Mária születésének ünnepe előestéjén, Beer Miklós Kisboldogasszony napján mutatott be szentmisét.

A doroszlói Szűz Mária – Keresztények Segítsége templom a Szabadkai Egyházmegye, illetve a vajdasági magyarság legismertebb búcsújáró helye. A kegyhelyre idén is több ezer zarándok érkezett a hagyományos búcsúünnepre, melynek mottója idén: „Zarándok Jézus – zarándok egyház – zarándok ember”. A búcsú napjain a magyar mellett horvát, német és szlovák nyelven is miséztek.

Szeptember 7-én bűnbánati liturgiával és gyónási lehetőséggel indult a program. Ezt követően Paskó Csaba tartott elmélkedést a nap mottójáról. Az esti dicséret után az előesti szentmisét Udvardy György pécsi megyéspüspök mutatta be, melynek keretében kiszolgáltatták a betegek szentségét a jelen lévő idős és beteg zarándokok számára. Ezt görögkatolikus liturgia követte.

A lobogóikkal felvonuló közösségek gyertyás körmenetét Udvardy György vezette. Az imádságos menetet követően megáldották a járműveket is, amelyekkel a hívek a kegyhelyre érkeztek. A napot virrasztó zsolozsma, népi áhítatosság, rózsafüzér és filmvetítés zárta.

 

Kisboldogasszony napja fájdalmas rózsafüzérrel, keresztúti áhítatossággal kezdődött. Az ünnepi szentmisét Beer Miklós váci megyéspüspök mutatta be a huszonöt éves szolgálati jubileumát ünneplő Pénzes János szabadkai megyéspüspök, valamint számos paptársa közreműködésével.

Amikor születésének ünnepén köszöntjük a Szűzanyát, hálát adunk azért, hogy a Szentlélek indítására igent mert mondani, vállalni merte azt, hogy általa valósuljon meg Isten üdvözítő terve, és az ő gyönge, asszonyi szolgálatán keresztül lépjen a világra a Mindenség Ura, és rajta keresztül legyen a mi testvérünk, legyen egy közülünk. Ugyanezt várja az Úristen mitőlünk – erről beszélt Beer Miklós ünnepi homíliájában.

A szentáldozásban megéljük, hogy Jézus bennünk lakást vesz, ahogyan Mária látogatta Erzsébetet, és hordozta méhében a gyermeket. Így vigyük mi is mindennapi életünkben Krisztust testvéreink közé. Ez keresztény életünk lényege, értelme. Arra buzdít, hogy életünk legyen Krisztushoz és az ő édesanyjához, Máriához méltó – tanított Beer Miklós.

Oltáriszentségi körmenet zárta a Kisboldogasszony-napi ünnepkört. A doroszlói zarándoklatok sorát augusztus 31-én a férfiak zarándoklata nyitotta, és szeptember 14-én az ifjúsági zárja.

A tradíciót követve a szentkúti búcsú keretében tartották a bácskai hordozható Mária-szobrok találkozóját, doroszlói, gombosi és magyarországi máriás csoportok részvételével.

A Szűz Mária – Keresztények Segítsége Kegyhely, népiesen a Doroszlói Szentkút a délvidéki Szabadkai Egyházmegye területén található központi búcsújáró hely.

Az 1807-től vezetett Historia Domus tudósítása szerint 1792-ben a Szent Szűz jósága által a gombosi vak Zablóczki János visszanyerte látását, miután megmosdott a kút vizében. Ezt követően indultak meg a zarándoklatok, és a Kalocsa-Bácsi Érsekség hivatalos búcsújáró helyévé lett. A szentkúti Historia Domus Sanctae Fontis Doroszloiensis históriás könyv több mint nyolcvan csodás gyógyulást jegyez fel.

A Doroszlói Szentkutat 15–20 ezer zarándok keresi fel Kisboldogasszony napján. Nagy számban vannak jelen horvát (bunyevác és sokác), szlovák, valamint ruszin görög rítusú katolikusok és szerb pravoszláv egyházhoz tartozók.

Magyar Kurír

Kapcsolódó fotógaléria