Zenélő orgonaemlékművet adtak át Pécsett

Kultúra – 2015. június 13., szombat | 14:03

Páva Zsolt polgármester és Udvardy György megyéspüspök avatta fel az Angster-emlékművet Pécsen, a nyugati várfalsétányon. Az orgonát ábrázoló zenélő emlékművet a legjelentősebb magyarországi orgonagyár alapítója, Angster József és családja tiszteletére állították – tájékoztat a Pécsi Egyházmegye.

XVI. Benedek pápa a szent zenét egyetemes nyelvnek nevezte, eleven és eredeti katekézisnek, a találkozás és a megismerés eszközének. Beszélt a Jézus születését hírül adó angyalok énekéről is, s ebben a kontextusban a zenét a mennyei liturgia részének tekinti. Mindezek során a művészeti ág bibliai és teológiai alapjait is körvonalazza, útmutatást adva és új szemléletmódra buzdítva ezzel mind a zene művelőit, mind a zene hallgatóit, befogadóit.

Udvardy György pécsi megyéspüspök az Angster-emlékmű avatásán ezt a szent zenét említette, és tiszteletét, köszönetét fejezte ki az orgonaépítő mestereknek, valamint az Angster család munkásságának, hiszen számtalan templomban csendül fel Angster-orgona hangja.

A pécsi önkormányzat mellett a Pécsi Egyházmegye is támogatója volt a nyugati várfalsétánynál felállított, orgonasípokat ábrázoló és körülbelül öt méter magas alkotás megépítésének.

Páva Zsolt polgármester az átadó ünnepségen arról beszélt, hogy az 1834 és 1918 között élt Angster József Zsolnay, Vasarely, Littke és Breuer Marcell kortársaként csodát tett Pécsett, kiemelkedő munkát végzett, olyat alkotott, amelyre nemzetközileg is felfigyeltek, s amellyel Pécs nevét ismertté tette.

A tervező, Bérczi Zsófia a 2012-ben elhunyt Angster József unokája. Köszöntőjében a nagyszüleihez fűződő szoros kapcsolatáról beszélt, valamint megemlékezett a gyár 1950-es államosításáról és az azt követő időszakról. Megköszönte, hogy a család öröksége méltó helyet kaphatott Pécsett, és reményét fejezte ki, hogy a jövőben megvalósulhat egy állandó pécsi Angster-kiállítás.

Fotó: Pécsi Egyházmegye

Magyar Kurír

Kapcsolódó fotógaléria