A zsoltárok – az imádság iskolája

A Szentatya a közelmúlt audienciáin az Ószövetség nagy imádságos alakjairól mondott tanítást: az idegen városért közbenjáró Ábrahámról, az angyallal való éjszakai harcában áldást elnyerő Jákobról, a népe bűneiért imádkozó Mózesről és Izrael megtéréséért könyörgő Illésről. Új fejezetet szeretnék nyitni azzal, hogy belépünk az imádság könyvébe, a Zsoltárok könyvébe – jelezte szándékát XVI. Benedek. A következő katekézisek során a zsoltárok legszebb és legkedvesebb részeit olvassuk át és elmélkedünk róla. Ma a zsoltárok könyvébe vezetlek benneteket – mondta a pápa.

A bevezető után a zsoltárok irodalmi formáját ismertette a Szentatya. Kifejtette: a Zsoltárok könyve ima-formula, százötven zsoltár gyűjteménye, melyet a bibliai hagyomány a hívő népnek ad, hogy az ő imádsága legyen, vagyis a miénk, akik Istenhez fordulunk. Ebben a könyvben megtaláljuk az összes emberi tapasztalatot, finom árnyalataival és mindazon érzelmi gazdagsággal együtt, melyek az emberi életben megnyilvánulnak. A zsoltárokban összefonódik az öröm és a szenvedés, az Isten utáni vágyakozás és saját méltatlanságunk észlelése, a boldogság és az elhagyatottság érzése, az Istenbe vetett bizalom és a fájdalmas magány. A hívő ember teljes valósága egyesül ezekben az imádságokban, amit először Izrael népe, aztán az egyház vett fel, mint az egyetlen Istennel való különleges kapcsolatot.

A zsoltárok mint imádságok a lélek és a hit megnyilvánulásai, amelyekben mindenki felismeri önmagát, és Isten közelségét tapasztalja. Az emberi létezés egész teljessége sűrűsödik össze a zsoltárok különféle formáiban: himnuszok, egyéni és közösségi fohászok, hálaadó énekek, bűnbánati zsoltárok, bölcsességi zsoltárok és egyéb műfajok rejlenek ezekben a költeményekben.

Az irodalmi műfaj tisztázása utána a pápa a zsoltárok két nagy csoportjáról beszélt: a siralmakkal összekapcsolt könyörgés és a dicséret. A zsoltárok e két dimenziója összefügg egymással, és elválaszthatatlan egymástól. A könyörgést, más szóval esdeklést azon bizonyosság élteti, hogy Isten válaszol, és ez dicséretre, hálaadásra indít. A dicséret és a hálaadás pedig az elnyert üdvösség tapasztalatából fakad. A könyörgésben az imádkozó panaszkodik, és leírja helyzetének szorongatottságát, veszélyét és vigasztalanságát; vagy pedig – mint a bűnbánati zsoltárokban – megvallja vétkét, és megbocsátást kér. Feltárja Isten előtt, hogy bizalommal meghallgatásra szorul, és kifejezi: Isten jó, jóakaratú, az élet szeretője, aki kész a segítségre, a megmentésre és a megbocsátásra.

XVI. Benedek a 31. zsoltárt idézte: „Benned találtam, Uram, menedéket, nem fogok csalatkozni. Oldd fel a köteléket, amit elém vetettek és légy az én védelmem”. A siralmakban is felbukkan valami a dicséretből, ami az isteni közbenjárás reménységében nyer megfogalmazást – hangsúlyozta a pápa. Hasonló módon a dicsérő és hálaadó zsoltárokban: miközben megemlékezik a megkapott adományról vagy éppen Isten irgalmas nagyságát szemléli, elismeri saját csekélységét és hogy rászorul a megváltásra. Megvallja, hogy az emberi életet elkerülhetetlenül megjelöli a halál, mégis tele van az élet utáni radikális vággyal. Ezért kiált fel a zsoltáros a 86. zsoltárban: „Uram, Istenem, egész szívemmel áldalak, dicsőítem nevedet mindörökké. Mivel nagy volt irgalmad irántam, lelkem kimentetted a halál verméből.” Ily módon a zsoltárimádságokban a fohász és a dicséret egyetlen énekké fonódik össze, ami az Úr örök kegyelmét ünnepli.

A zsoltárok az imádság iskolája – mondta a Szentatya. A zsoltárokat Isten először Izrael népének adta, aztán az egyháznak. Imádkozni tanítanak. Bennük Isten szava az imádság szavává válik, és a sugalmazott zsoltáros szavaiként a zsoltárt imádkozó ember szavává lesznek. Ebben áll e bibliai könyv szépsége és különlegessége: a benne rejlő imádságok – szemben a környezetével mindig szoros összefüggésben álló egyéb bibliai könyvek imádságával – nem illeszkednek egy elbeszélés összefüggésébe, amelytől azok értelmet nyernek és szerepet kapnak. A zsoltárok mint imaszövegek adottak a hívő ember számára, hogy annak imádságává váljanak, aki használja őket, és általuk Istenhez fordul. Minthogy ezek Isten szavai: akik a zsoltárt imádkozzák, Istenhez szólnak ugyanazokkal a szavakkal, amelyeket Isten maga ajándékozott nekünk. A zsoltárt imádkozva tehát megtanulunk imádkozni – a zsoltár imaiskola.

Katekézise következő részében a pápa a zsoltár és az emberi nyelv filozófiai jellegű kapcsolatát elemezte. Zsoltározáskor valami hasonló dolog történik, mint amikor a gyermek elkezd beszélni, vagyis megtanulja kifejezni saját élményeit, szükségleteit azokkal a szavakkal, melyek nem az övéi, nem születtek vele együtt, hanem a szüleitől és a környezetétől tanulta meg. A gyermek a saját megélt világát akarja kifejezni, ám saját élményeinek kifejezőeszközei mások szavai lesznek. Ő pedig lassanként elsajátítja azokat: szülei szavai az ő szavai lesznek. Így a szülőktől vett szavak révén megtanul egy gondolkodási és érzelmi módot, fogalmak egész világához jut, ezekben nő fel, s így kerül kapcsolatba világgal. Szüleinek a nyelve az ő nyelvévé lesz; a másoktól kölcsönvett, de időközben a sajátjává is lett nyelven fejezi ki önmagát.

Ugyanez történik a zsoltárimádságokkal is – vont következetést XVI. Benedek. Azért kaptuk a zsoltárokat, hogy megtanuljunk azokon keresztül Istenhez fordulni. Vele beszélünk, az ő szavaival. Az Istennel való találkozás nyelvezete ez. Éppen e szavak segítenek bennünket abban, hogy megismerjük és elfogadjuk az Ő cselekedeteinek kritériumait, és hogy mind közelebb juthassunk gondolatai és élete titkaihoz, s ezáltal növekedhetünk a hitben és a szeretetben. Amiként a mi szavaink nemcsak szavak, hanem megtanítanak minket egy valóságos és fogalmi világra: e könyörgések Isten szívéről tanítanak. Nemcsak beszélünk Istennel, hanem megtanuljuk, ki Ő; de Vele, Istennel beszélgetve megtanuljuk, megismerjük önmagunkat is.

A Szentatya utalt arra az elnevezésre, amit a zsidó hagyomány adott a zsoltároknak: „tehillim”. Dicséretet jelent, melynek a gyökere ugyanaz, mint a halleluja szó gyöke: „dicsérjétek az Urat”. A Zsoltárok könyve, a maga összetettsége és sokfélesége ellenére egy imakönyv, mely megtanít hálát adni, Isten ajándékának a nagyságát ünnepelni; felismerni műveinek szépségét és dicsőíteni az Ő szent nevét. Ez a legméltóbb válasz Isten megnyilvánulására. Miközben imádságra tanítanak bennünket, a zsoltárok arra is megtanítanak, hogy Isten velünk marad a vigasztalanságban, a fájdalomban is. Megtanuljuk azt is, hogy sírhatunk, fohászkodhatunk, közbenjárással fordulhatunk hozzá, azzal a meggyőződéssel, hogy a világosság felé haladunk, ahol a dicséret véglegesé válik. Ahogy a 36. zsoltár tanítja: „benned van az élet forrása, a te világosságodban látjuk az igazi fényt”.

Katekézise végén Benedek pápa röviden beszélt Dávid királyról, szerepéről és jelleméről, hiszen sok zsoltárt az ő nevéhez fűznek: „Dávid zsoltára…”. Dávid összetett személyiség, sokféle tapasztalatot szerzett élete folyamán. Fiatal pásztor volt, Izrael királya, Isten népének pásztora, a béke embere, aki sok háborút megvívott, fáradhatatlan és kitartó keresője volt Istennek, aki sokszor súlyosan vétkezett; de alázatos, bűnbánó lélekkel elfogadta az isteni megbocsátást és az isteni büntetést is – mondta a Szentatya. Így lesz Dávid király minden emberi gyengesége ellenére Isten szíve szerint való (v.ö. 1. Zsolt 13,14).

Az Újszövetség átvette és idézi a zsoltárokat, éppen Dávid király messiási személyével kapcsolatban – hangsúlyozta a pápa. Az Úr Jézusban, aki földi életében zsoltárokat imádkozott, találják meg a zsoltárok végső értelmüket és beteljesülésüket. A zsoltárok, melyekkel Isten beszél hozzánk, valójában róla szólnak, a láthatatlan Isten látható képmásáról, Aki kinyilatkoztatta nekünk az Atya arcát. A keresztény tehát, amikor zsoltárt imádkozik, az Atyát imádja Krisztusban és Krisztus által, így e zsoltárénekek új távlatot nyernek a húsvéti misztériumban: minden zsoltár új fényt nyer Krisztusban és a Zsoltárok könyve felragyoghat a maga végtelen gazdagságában.

A Szentatya a kihallgatás végén magyarul köszöntötte a Miskolcról érkezett zarándokcsoportot: „az Apostolok sírjánál tett látogatásotok legyen alkalom arra, hogy megújuljatok a hitben, a reményben és a szeretetben. Szívből adom mindnyájatokra Apostoli áldásomat. Dicsértessék a Jézus Krisztus!”

Vatikáni Rádió/Magyar Kurír

(gj)