Búcsút ünnepelt a 75 éves kispesti görögkatolikus közösség

Négy éve járok már a kispesti búcsúra, és szemlátomást egyre nehezebben találok helyet magamnak és fényképezőgépemnek, ez a kis templom, ami máshol akár nagynak lenne érezhető, lassan bővítésért kiált. A Szent Liturgia elején idősebb Zuró József atya megáldotta a jeles alkalomból készíttetett új miseruhát, az oltárterítőket és a tizenkét ministránsruhát, amelyeket mind használtba is vettek. Az oltár körül sürgő-forgó fiatalokból sincs hiány Kispesten.

Zuró József atya prédikációjában éppen a közösségeket összefogó, tápláló szeretet fontosságáról beszélt. „Negyven esztendeje végzem az Aranyszájú Szent János által összeállított Szent Liturgiát, ami segít nekünk, hogy Isten és az emberek iránt való szeretetünket minél jobban megerősítsük, hiszen az Isten az, aki csodálatos dologgal, fizikai módon létező önmagával ajándékozta meg az embert. A szeretetet nem mi, emberek találtuk ki, az evangélium is arról szól, hogy aki szeretetben él, az Istenben él és Isten él őbenne. Aranyszájú Szent János is a szeretet gyakorlására int minket, ahogy Jézus is a főparancs mindenek előtt való megtartását hangsúlyozza: Szeresd Uradat, Istenedet, teljes szívedből, teljes lelkedből és teljes elmédből, és szeresd felebarátodat, mint önmagadat.” József atya beszámolt róla a prédikációban, hogy ő maga is megtapasztalta, milyen nagy igyekezettel vett részt ez a közösség a templombúcsúra való készületben. „Kicsi közösség, megújult templomával – folytatta Ajak város parókusa –, akiket nagy-nagy igyekezet jellemez. Aranyszájú Szent János is boldogan tekint le erre a közösségre, ami tud gyümölcsöt hozni, megerősödni szívben és lélekben, Istenhez és embertársainkhoz kötődő szeretetben, és képes áldozatot hozni ezért a hajlékért.” Aranyszájú Szent János Liturgiájának egyik legemelkedettebb és József atya számára igen szívmelengető eleme, amikor a legszentebb áldozat bemutatása előtt azt mondják: „Szeressük egymást, hogy egyetértően valljuk: az Atyát, a Fiút és a Szentlelket.”

Az ősszeretet állapotát idézte fel a továbbiakban József atya: milyen csodálatos volt a kezdet, amikor az ember még harmóniában élt együtt az Istennel, a természettel és önmagával „Isten mindig fogja a kezünket, amit mi olykor kiszakítunk az ő oltalmazó szeretetéből, de ő mindig hazavár bennünket. A mi Gondviselő Istenünkről elmondta az ő Fia, hogy mindig gondja van ránk. Szerető, gondviselő Atyánk van, és bár talán néha félünk az Isten szemébe nézni, mert ismerjük a hibáinkat, gyarlóságainkat, de Ő tudja, hogy csetlő-botló emberek vagyunk. Sokszor porszemeknek tekintjük magunkat, pedig kincsek vagyunk az Isten szemében, hiszen egyszülött Fiát áldozta fel értünk.” De nem elég, ha az ember csak az Istenét szereti, felebarátját pedig bántja. Hogyan szeretheti az Istent az az ember, aki nem szereti a testvérét, akit lát, amikor az Istent nem tudja látni. Az igazi szeretet nemcsak szavakat, hanem tetteket is követel – zárta beszédét József atya. „Ott, ahol lehet, amennyit tudunk, segíteni kell testvéreinken, mert amit a legkisebbek közül teszitek, azt nekem teszitek - mondja az Úr. Kispesten ez a segítő szándék évek óta érezhető, maradjon is így, és akkor itt lesz köztünk a szeretet.”

Az ünnepi Szent Liturgia végén a kispesti, lőrinci, szentimrei hívek még együtt maradtak a templomban, ahol először parókusuk, ifj. Zuró József, Jozsó atya szólt megköszönve a kispesti, lőrinci, szentimrei híveket a Jó Istennek.

Tatár János, az egyházközség alapítványának elnöke átadta az Aranyszájú Szent Jánosról elnevezett díjakat, melyeket minden évben kiosztanak a búcsú napján: egy élő és egy posztumusz elismerést adnak át olyan személyeknek, akik sokat tettek, tesznek ezért a közösségért. Elsőként Glósz Antalné vehette át a díjat, aki a laudáció szerint minden egyes szertartáson jelen van, imádságos lelkülettel bír, a közösségi munkában is elsőként van jelen, buzgó szeretet övezi. A közösség részvételével zajló zarándokutaknak is az egyik motorja, Mariazelltől Fatimáig együtt imádkozott hívő testvéreivel.

A posztumusz díjat Magyar Sándorné érdemelte ki, aki a pandémia idején költözött az örök hazába. Marika néni példamutatóan végezte önként vállalt sekrestyési feladatait, sokszor, ha hozzá szóltak ismerősei, éppen imádságon kapták. Olyan oltár körüli szolgálatot látott el, ami mai világunkban párját ritkítja.

A díjak átadása után a kápolna ikonosztázionját festő és adományozó Ujházi Aranka, Latorczai János országgyűlési képviselő felesége szólt az egybegyűltekhez.

Az udvaron megtartott agapé előtt a nyáron megválasztott képviselőtestületi tagok tették le esküjüket. A fogadalomtételen az összes hívő előtt kimondták: életükkel és munkájukkal egyházuk javát akarják előmozdítani, annak erkölcsi és anyagi értékeit védve. Ehhez kérték Urunk Jézus Krisztus kegyelmét, az Istenszülő Szűz Máriának, valamint az egyházmegyénk védőszentjének, Szent István vértanúnak a pártfogását, a hívek támogatását és egyházunk áldását.

Szöveg és fotó: Hekler Melinda

Forrás: Hajdúdorogi Főegyházmegye

Magyar Kurír