Ferenc pápa beszéde a philadelphiai családkongresszus zárómiséjén

A szentmisén részt vett Bíró László püspök, az Magyar Katolikus Püspöki Kar Családbizottságának elnöke és Böcskei László nagyváradi megyéspüspök is. A szentmisén bejelentették, hogy 2018-ban Dublinban lesz a családok következő világtalálkozója.

A Szentatya homíliáját teljes terjedelmében közöljük.

Ma erősen allegorikus fogalmazásával Isten szava meglep és elgondolkodtat minket. Grandiózus képek, melyek gondolkodásra késztetnek. Allegorikus nyelvezet, amely kérdőre von minket, de lelkesedésünket is táplálja.

Az olvasmányban Józsue azt mondja Mózesnek, hogy a nép két tagja profetizálnak és minden felhatalmazás nélkül hirdetik Isten szavát. Az evangéliumban János elmondja Jézusnak, hogy a tanítványok megtiltották valakinek, hogy Jézus nevében ördögöket űzzön. És itt jön a meglepetés: Mózes és Jézus is szemrehányást tesz ezeknek a munkatársaknak, amiért ilyen zárt az értelmük. Bárcsak mindnyájan Isten szavának prófétái lennének! Bárcsak mindenki képes lenne csodákat tenni az Úr nevében!

Jézus azonban ellenszenvet talál az emberekben, akik nem fogadják el azt, amit ő tett és mondott. Számukra tűrhetetlen volt Jézus nyitottsága azoknak becsületes és őszinte hite iránt, akik nem tartoztak Isten választott népéhez. A tanítványok jóhiszeműen cselekedtek, de az a kísértés, hogy megbotránkoznak Isten szabadságán, aki esőt hullat igazakra és bűnösökre egyaránt (vö. Mt 5,45), túllépve a bürokrácián, a hivatalosságon és a belső körökön, a hit hitelességét fenyegeti, és ezért határozottan vissza kell utasítani.

Ha számot vetünk ezzel, akkor megértjük azt is, miért mond ennyire kemény szavakat Jézus a botránkozásról és botrányról. Jézus számára tűrhetetlen botrány mindaz, ami veszélyezteti és lerombolja bizalmunkat abban, ahogyan a Lélek működik.

Isten, a mi Atyánk, nem engedi, hogy bárki is felülmúlja a nagylelkűségben, és ezért vet. Veti jelenlétének magvait a világba, mivel „a szeretet nem abban áll, hogy mi szeretjük Istent, hanem hogy ő szeret minket” elsőként (1Jn 4,10). Az ő szeretete mély bizonyosságot önt belénk: ő keres minket, ő vár minket! Ez a bizalom vezeti a tanítványt arra, hogy bátorítsa, támogassa és növekedéshez segítse az összes körülötte lévő jó kezdeményezést. Isten azt akarja, hogy összes gyermeke részt vegyen az evangélium ünneplésében. Ne akadályozzátok meg azt, ami jó – mondja Jézus –, ellenkezőleg, segítsétek növekedni. Veszélyes kísértést jelent megkérdőjelezni a Lélek működését, azt a benyomást kelteni, hogy a Léleknek semmi köze azokhoz, akik nem a „mi csoportunkhoz” tartoznak, akik nem olyanok „mint mi”. Ez nemcsak meggátolja a hitre való eljutást, hanem a hit teljes kiforgatása.

A hit „ablakot” nyit a Lélek tevékeny jelenlétére, és azt bizonyítja számunkra, hogy a boldogság, az életszentség mindig az apró gesztusokhoz kapcsolódik. „Aki inni ad nektek, akár csak egy pohár vizet is az én nevemben – mondja Jézus, tehát ez egy apró gesztus –, nem marad jutalom nélkül” (Mk 9,41). Egészen kis tettekről van szó, olyanokról, amelyeket otthon tanulunk meg. Ezek a család tettei, melyek belevesznek a mindennapok egyszínűségébe, de amelyek minden napot megkülönböztetnek a másiktól. Ezek az anya, a nagymama, az apa, a nagypapa, a gyermek, a testvér tettei. A gyengédség, a szeretet, az együttérzés tettei. Ezek közé tartozik a ránk váró meleg vacsora, vagy a hajnali felkelést kísérő reggeli. Családi gesztusok ezek. Az elalvás előtti áldás és az ölelés hazaérkezéskor a hosszú munkanap után. A szeretet apró dolgokban fejeződik ki, az odafigyelésben a mindennapi kis részletekre, melyek lehetővé teszik, hogy az életnek mindig otthonos íze legyen. A hit akkor növekszik, ha szeretettel éljük meg, és szeretet járja át. Ezért családjaink és otthonaik valódi házi egyházak: megfelelő helyek, ahol a hit életté válik és az élet növekszik a hitben.

Jézus arra hív, hogy ne akadályozzuk meg ezeket a kicsiny csodás tetteket, sőt, azt akarja, hogy kiprovokáljuk, hogy segítsük növekedni, hogy úgy támogassuk az életet, ahogyan az megmutatkozik, hogy ébresszük a szeretet összes kicsiny gesztusát, az ő világban elő és működő jelenlétének jeleit.

Ez a magatartás, melyre Jézus hív minket, arra késztet, hogy megkérdezzük magunktól, ma, itt, ennek az ünnepnek a végén: mit teszünk annak érdekében, hogy e szerint a logika szerint éljünk a családban és a társadalomban? Milyen világot akarunk gyermekeinkre hagyni (vö. Laudato si’, 160)? Ezekre a kérdésekre nem tudunk egyedül mi válaszolni. A Lélek az, aki hív minket, hogy a nagy emberi családdal együtt válaszoljunk. Közös otthonunk már nem tud elviselni nyilvánvaló megoszlásokat közöttünk. „Közös otthonunk megvédésének sürgető kihívása magában foglalja azt az igyekezetet is, hogy az egész emberi családot egyesítsük a fenntartható és átfogó fejlődés keresésében, mivel tudjuk, hogy a dolgokon lehet változtatni” (uo. 13.). Gyermekeink találjanak bennünk vonatkozási pontot a közösségre, és nem a meddő megosztottságra. Gyermekeink találjanak bennünk olyan embereket, akik képesek összefogni másokkal, hogy kibontakoztassuk mindazt a jót, amit mennyei Atyánk elültetett.

Jézus egyenesen, mégis szeretettel azt mondja nekünk: „Ha ti, bár gonoszak vagytok, tudtok jót adni gyermekeiteknek, mennyivel inkább adja mennyei Atyátok a Szentlelket azoknak, akik kérik tőle” (Lk 11,13). Mekkora bölcsesség rejtőzik ezekben a szavakban! A jóság és szívbeli tisztaság tekintetében ugyanis nekünk, embereknek nincs sok büszkélkednivalónk! De Jézus tudja, már, ami a gyerekeket illeti, hogy határtalan nagylelkűségre vagyunk képesek. Ezért bátorít minket: ha van hitünk, az Atya megadja nekünk az ő Lelkét.

Mi, keresztények, az Úr tanítványai kérjük a világon élő családokat, hogy segítsenek nekünk. Olyan sokan vagyunk, akik itt részt veszünk ezen az ünnepen, és már ez magában valami prófétai jellegű, egyfajta csoda a mai világban, amely belefáradt abba, hogy újabb megoszlásokat, újabb szakadásokat, újabb csapásokat találjon ki. Bárcsak mindnyájan próféták lennénk! Bárcsak mindnyájan megnyílnánk a szeretet csodái előtt saját családunk és a világ összes családjának java érdekében – a szeretet csodáiról beszélek –, és így le tudnánk győzni a kishitű és lehangolt szeretet botrányát, amely bezárkózik önmagába és türelmetlen másokkal szemben! Felteszek nektek egy kérdést, hogy mindnyájan válaszoljatok rá, mivel a „türelmetlen” szót használtam: A mi otthonunkban kiabálunk, vagy szeretettel és gyengédséggel beszélünk egymással? Ezen jól le tudjuk mérni szeretetünket.

Milyen szép lenne, ha mindenütt, határainkon túl is, bátorítani és értékelni tudnánk ezt a próféciát és ezt a csodát! Újítsuk meg hitünket az Úr szavában, amely erre a megnyílásra hívja családjainkat, mindannyiunkat arra hív, hogy vegyünk részt a férfi és nő közötti próféciában, ez a szövetség ugyanis életet szül és feltárja Istent. Segítsen minket az Úr, hogy részt vegyünk a béke, a gyengédség és a családi szeretet próféciájában! Segítsen, hogy részt vegyünk abban a prófétai gesztusban, hogy gyengéden, türelemmel és szeretettel gondját viseljük gyermekeinknek és a nagyszülőknek!

Imádkozzunk, hogy mindenki, aki ezen a földön családot akar építeni, megtanítsa gyermekeit örülni minden tettnek, amely legyőzi a rosszat – egy ilyen család megmutatja, hogy a Lélek él és működik, egy ilyen család hálával és megbecsüléssel találkozik majd, bármelyik néphez, valláshoz vagy térséghez tartozzon is.

Isten adja meg mindnyájunknak, hogy az evangélium prófétái legyünk, a család evangéliumáé, a család szeretetének evangéliumáé, az Úr tanítványaiként, és adja meg nekünk azt a kegyelmet, hogy méltók legyünk arra a szívbeli tisztaságra, amely nem botránkozik meg az evangéliumon! Úgy legyen!

Fordította: Tőzsér Endre SP

Forrás: Vatikáni Sajtóközpont

Fotó: Vatikáni Rádió

Magyar Kurír