Ferenc pápa a philadelphiai fogvatartottakhoz: Mindenkinek szüksége van a megtisztulásra

KÉPGALÉRIA – klikk a képre!

Ferenc pápa fegyházban elmondott beszédét teljes terjedelemben közöljük.

Kedves testvérek, jó napot kívánok!

Spanyolul fogok beszélni, mert nem tudok angolul, de ő [mutat rá a tolmácsra – a szerk.] nagyon jól beszél angolul, és fordítani fog engem.

Köszönöm, hogy fogadtok, és köszönöm a lehetőséget, hogy veletek lehetek, hogy osztozzam ebben a helyzetben. Nehéz helyzet ez, feszültségekkel terhes. Egy helyzet, amely, tudom, nemcsak nektek fájdalmas, hanem a családjaitoknak és az egész társadalomnak is. Mert egy társadalom, egy család, amely nem tud szenvedni fiai fájdalmaitól, amely nem veszi azokat komolyan, amely „természetes” dologként beszél róluk, normálisnak és előreláthatónak tekinti azokat, olyan társadalom, amely arra van „ítélve”, hogy maga is fogságban maradjon, annak a fogságában, ami fájdalmat okoz neki.

Pásztorként jöttem ide, de mindenekelőtt testvérként, hogy osztozzam a helyzetetekben, és a magamévá tegyem; azért jöttem, hogy együtt imádkozhassunk és megmutassuk Istennek, mi az, ami bánt minket, és mi bátorít, és hogy megkapjuk tőle a feltámadás erejét.

Felidézem az evangéliumot, amelyben Jézus megmossa tanítványai lábát az utolsó vacsorán. Ezt a magatartást nehezen értették meg a tanítványok, beleértve Szent Pétert is, aki így reagált: „Az én lábamat ugyan meg nem mosod soha!” (Jn 13,8)

Abban az időben szokás volt valakinek megmosni a lábát, ha egy házba megérkezett. Mindenkit így fogadtak, mivel nem aszfaltozott utak voltak, hanem porosak, tele kavicsokkal, amelyek begurultak a szandálba. Mindenki úgy járta végig a gyalogutakat, hogy poros lett, megsértette egy-két kő, vagy valamilyen sérülést szenvedett. Látjuk Jézust, aki lábat mos, a mi lábainkat; tegnapi és mai tanítványainak a lábát.

Mindannyian tudjuk, hogy élni olyan, mint gyalogolni, különböző utakon, különböző ösvényeken menni, amelyek rajta hagyják a nyomukat az életünkön.

És hittel valljuk, hogy Jézus keres minket, szeretné meggyógyítani a sebeinket, meggyógyítani a lábainkat az egyedül való sétálás okozta fájdalomtól, megtisztítani minket a portól, amely az általunk megjárt utakon ránk ragadt. Jézus nem azt kérdezi, hová megyünk, hogy éppen mit csinálunk. Ellenkezőleg, azt mondja: „Ha nem moslak meg, nem lehetsz közösségben velem.” (Jn 13,8) Ha nem mosom meg a lábadat, nem tudom neked adni az életet, amelyet az Atya megálmodott, az életet, amelyet neked teremtett. Elénk jön, hogy mint egy cipőt, feladja ránk Isten fiainak méltóságát. Szeretne segíteni minket, hogy újból rendezzük járásunkat, újrakezdjük utunkat, visszaszerezzük reményünket, visszakapjuk a hitet és a bizalmat. Szeretné, ha visszatérnénk az útra, az életbe, érezve, hogy küldetésünk van, és hogy a bebörtönzés ideje sohasem volt és nem is lesz a kirekesztés szinonimája.

Élni annyi, mint elszenvedni, hogy „összepiszkolódik a lábunk” az élet és a történelem poros útjain. És mindenkinek szüksége van a megtisztulásra, arra, hogy megmosdassák. Mindenkinek, elsőként nekem. Mindannyiunkat keres ez a Mester, aki segíteni szeretne minket, hogy visszatérjünk az útra. Az Úr keres mindannyiunkat, hogy segítő kezet nyújtson. Keserves megtapasztalni olykor olyan büntetés-végrehajtási rendszerek létrejöttét, amelyek nem törekednek a sebek, sérülések gyógyítására, új lehetőségek teremtésére. Fájdalmas szembesülni azzal, hogy sokszor azt hisszük, csak egyeseknek kell megmosakodniuk, megtisztulniuk, nem vesszük figyelembe, hogy az ő fáradtságuk, fájdalmuk, az ő sérüléseik egyben egy egész társadalom fáradtságát, fájdalmát és sérüléseit jelentik. Az Úr ezt világosan megmutatja nekünk egy gesztus segítségével: lábat mos, és asztalhoz ül. Egy asztalhoz, amelytől nem szeretné, ha bárki is távol lenne. Egy asztalhoz, amelyet mindannyiunk számára terítettek meg, és amelyhez mindannyian meg vagyunk hívva.

Életünk ezen időszakának egyedüli célja: kezet nyújtani az út folytatásához, kezet nyújtani, hogy segítsük a társadalomba való visszailleszkedést. A visszailleszkedést, amelynek mindannyian részesei vagyunk, és amelynek ösztönzésére, kísérésére és megvalósítására mindannyian hivatottak vagyunk. A mindenki – a börtönbüntetésüket töltők, a családok, a tisztségviselők, a szociál- és oktatáspolitika – által keresett és vágyott visszailleszkedést. A visszailleszkedést, amely segíti és növeli az egész közösség és társadalom erkölcsi szintjét.

Szeretnélek bátorítani titeket, hogy ilyen magatartással közelítsetek egymáshoz, mindenki felé, aki valamilyen módon részét képezi ennek az intézetnek. Legyetek a lehetőségek mesterei, legyetek a haladás mesterei, legyetek az új utak mesterei!

Mindannyiunknak van miből megtisztulnunk. Mindannyiunknak. Ez a tudat ébresszen rá minket az egymás közti szolidaritásra, hogy érvényesítsük és keressük mások javát.

Nézzük a lábat mosó Jézust. Ő „az út, az igazság és az élet” (Jn 14,6), aki azért jön, hogy kihozzon minket abból a tévedésből, amely szerint semmi sem tud megváltozni! Jézus segít nekünk az élet és a teljesség ösvényein járni. Az ő szeretetének és feltámadásának ereje legyen mindig az új élet útja!

És amikor ülünk, mindenki a maga helyén, csendben kérjük az Urat, hogy áldjon meg minket. Az Úr áldjon és őrizzen titeket! Ragyogtassa arcát rátok, és adja meg nektek kegyelmét! Mutassa meg nektek orcáját, és adjon békességet! Köszönöm!

* * *

Ferenc pápa a találkozás végén megdicsérte a rabok által gyártott széket, amelyen a látogatás alatt helyet foglalt, és megköszönte a készítők munkáját.

Fotó: 6abc.com

Magyar Kurír
(asz)