Örömet visznek, a békét hirdetik – Pimpa bohóc gázai tanítványai új előadásokkal járják az övezetet

Pimpa számos háború és erőszak sújtotta színtérre elment már bohócként, zsonglőrként. A béke embereinek nevezi a gázai Aloosht és Maroosht, akik a tragikus körülmények között is folytatják a munkát. A Gázai Cirkusziskola küldetése jelenleg az, hogy megpróbáljanak mosolyt csempészni a térségben élő emberek arcára. „A béke szó jelentését – mondja Rodari – tőlük tanultam, akik mindennek ellenére képesek nem gyűlölni, visszafogni a haragjukat, és hihetetlen, hogy még ezúttal is sikerül mosolyt csalniuk a gyerekek és a felnőttek arcára.”

„Az elmúlt időszakban néhányszor írtak nekem az életükről, és feltételezem, hogy folyamatosan tovább kell menniük. Nagyon rövid üzeneteket kapok, amelyekben elmondták, hogy most Rafahban vannak, és hogy bár nem tudnak nagy előadásokat rendezni, időnként sikerül összegyűjteniük a gyerekeket és játszaniuk velük, enyhítve szenvedésüket, ha csak néhány pillanatra is.”

Pimpa bohóc személyesen tapasztalta meg a 2014-es háborút; osztozott az övezet lakóinak drámai életében, látta a haláleseteket, a reményt és a békevágyat, és ma így beszél róla: „Kívülről nem éled át, ami történik, míg ha belülről vagy benne, semmit sem értesz. A teljes bizonytalanság állapota uralkodik.”

A 48 éves Marco Rodari az észak-olaszországi Loggianóból származik. Amikor az Asia News riportere telefonon elérte, éppen egy másik feszültségekkel teli térségbe igyekezett, Donbászba, hogy – amint már több mint tizenöt éve teszi – ott is mosolyt csaljon az ukrajnai orosz invázió áldozatává vált gyerekek (és felnőttek) arcára, miután korábban hosszú éveken át piros bohócorrával a kórházak kórtermeit járta, hogy vigaszt nyújtson a betegeknek. A gyermekosztályokról más utakra indult, hogy a cirkuszművészetet és a bohócelőadásokat elvigye Kelet-Európába, Afrikába és a Közel-Keletre, Gázába, ahová először 2009-ben ment el. Barátságot kötött Jorge Hernandez, Mario da Silva és Gabriel Romanelli atyákkal, és elkezdte népszerűsíteni műsorait az övezetben. Több más egyesülettel együtt hozzájárult ahhoz, hogy kialakuljon a helyi művészek generációja. Értékes munkájáért 2023 márciusában Sergio Mattarella olasz államfőtől a Köztársaság Lovagja kitüntetést vehette át.

A Gázai övezetben töltött idő még jobban megerősítette hivatásában, hogy bohóc legyen a háborús színtereken. Számos konfliktust személyesen tapasztalt meg: 2014-ben Gázában, majd Irakban, Szíriában, Ukrajnában, ahová a különböző egyházak együttműködésének köszönhetően érkezett. Mindenütt nyomot hagyott maga után. Ma is emlékeznek rá Bagdadtól Aleppóig, a Gázai övezetig, amelyről ezt mondta: „Közel kerültem egy olyan néphez, amelyet idővel megismertem, csodáltam ellenálló képességét: érez haragot, dühöt, de anélkül, hogy engedné eluralkodni magában a vak gyűlöletet, amely nem ad teret a reménynek.”

Marco Rodari – aki 2015 óta létrehozta a Per Far Sorridere il Cielo – Claun Pimpa – OVD szövetséget – jelenléte annak idején Gázában nem csak a fiatalabb generáció szórakoztatását szolgálta. Kezdeményezte és támogatta egy helyi cirkusziskola megszületését, és lerakta egy olyan projekt alapjait, amely önállóan folytatódik két ma már nagyon népszerű bohóc, Aloosh és Maroosh elkötelezettségének és ügyességének köszönhetően, akik a háború e drámai heteiben összehívták a Gázai Cirkusziskola egykor híres csoportját, és új előadásokat dolgoztak ki velük. „Északon maradtak egészen addig, amíg a helyzet olyan nehézzé nem vált, hogy el kellett menniük. Amikor a lakosság rájött, hogy nem maradhatnak tovább, hogy emberi pajzsként védjék otthonaikat. És amikor rádöbbentek, milyen sok gyermek halt már meg.”

„Aloosh olyan ügyes, hogy akár ezerötszáz gyereket is képes egyszerre megmozgatni, elszórakoztatni. A háború, a menekülés idején lett másodszor is apa. Maloosh-sal és a többi bohóccal együtt

nagy belső örömet sugároznak: ez a válaszuk, amellyel legyőzik a konfliktus borzalmait.

Ráébresztenek, hogy még egy ilyen pillanatban is lehet előadásokat rendezni Rafahban” – mondja, miközben a hírek az izraeli hadsereg közelgő szárazföldi hadműveletéről szólnak, és több mint 1,4 millió menekült özönlik az egyiptomi határ felé.

„Nem kell sok üzenetet küldeniük, hogy tudjam, hogy vannak. Elég egy mosolygós fotót megnéznem róluk, látom az ő örömüket és a gyerekek örömét.” Nagyon szép, hogy négy-öt társuk, akik szintén a gyermekek neveléséhez kapcsolódóan más tevékenységekbe kezdtek, ezekben a hetekben visszatértek, újra felfedezték korábbi hivatásukat. „Északról délre kellett menekülniük, mert szinte mindannyian Gáza északi részén éltek, és ez azt jelenti, hogy nem tudtak mást vinni, csak saját magukat. Ez arra késztette őket, hogy feltegyenek egy kis sminket, és ismét bohócokként próbálják ki magukat.”

„Minden gyerek másként reagál, annyiféle különböző dolgot éltek át, de fontos, hogy szép pillanatokat ajándékozzunk nekik, amire emlékezni fognak” – vallja Rodari, aki egy személyes anekdotát idéz fel a szíriai konfliktus legnehezebb szakaszából: „Egy 16 éves damaszkuszi lány, akivel évekkel később egy olasz középiskolában tartott rendezvényen találkoztam újra, emlékezett arra, amikor sikerült megnevettetnem, pillanatnyi örömet szereznem neki, miközben kint dúlt a háború. Az, hogy egy gyermeknek akár csak egy szép emléket is szerzünk, a jövőben hatással lehet arra, hogy jogos haragot érez-e, vagy odáig jut, hogy gyűlölni kezd.

A remény fénye lenni a háború sötétségében: ez is feladatunk nekünk, bohócoknak.”

Rodari az interjúban megemlékezett két nőről a Szent Család-plébániáról, akik a gázai konfliktusban haltak meg, akiket ismert és nagyon szeretett. „Nehéz volt látni, ahogy a fiú, aki a vezetőm volt, amikor az övezetben jártam, eltemeti édesanyját és nővérét – mondta. – Ugyanígy nehéz felfogni, hogy megölték a nőt, aki az orgonistánk volt [Elham Farah], aki behozta a zenét Gázába. Ő így imádkozott, az ő halála is a háború egyik drámai eseménye.”

Fordította: Thullner Zsuzsanna

Forrás és fotó: Asia News

Magyar Kurír