Von Boeselager: A máltai rend reformfolyamata nem fájdalommentes

Albrecht Freiherr von Boeselager nagykancellárként a rend egyik legbefolyásosabb embere. A rend május 2-án Rómában választást tart. „Külügyminiszterként” a 68 éves lovag nemzetközi szinten is képviseli a rend érdekeit.

– Von Boeselager úr, a máltai lovagrend történelme egészen a 11. századig nyúlik vissza. Ön szerint mivel magyarázható, hogy ilyen sokáig fennmaradtak?

– A rend alapítására nem csak a keresztes háború adott okot, már létezett előtte is. A központi feladat és küldetés elsősorban tehát nem katonai, hanem karitatív jellegű volt. Védelmi feladatokat csak később látott el a rend, amikor keresztes lovagok csatlakoztak a már létező testvériséghez. Egész történelmünk során kimutatható, hogy a kiadások egészének legalább 60 százalékát mindig szociális célokra fordítottuk. A katonai feladatok háttérbe szorulásával tehát nem veszítette el a rend a saját létjogosultságát, mint például a német lovagrend vagy a templomosok.

– Milyen szerepet játszik manapság a rend tagjainál, hogy nemesi családból származnak-e, vagy sem?

– Ma már mind az öt kontinensen jelen vagyunk; a nemesi hagyományok ilyen értelemben igazából csak Európában léteznek. A tagjaink nagy része már régóta nem nemesi családokból kerül ki.

– Ennek ellenére a vezetők szintjén még mindig többségben vannak a nemesek.

– A választásokért felelős személyekre ez valóban igaz. Jóllehet erről a renden belül is vita folyik most.

– A máltaiak államtanácsa a napokban választja meg a rend új vezetését. Ön tagja a mintegy ötven főből álló bizottságnak. A Szentlélek Önöknél is fújdogál, ahogy a pápát választó konklávén?

– Merem remélni, hogy igen!

– Legesélyesebb bizonyára a nagymester, illetve az ideiglenes helytartó.

– A rend feje hivatásos lovag kell hogy legyen, illetve az ősi nemesi cím birtokosa.

– Az „ősi nemesi cím” azt jelenti, hogy főnemes?

– Nem, a definíció szerint nemesi címmel azok rendelkeznek, akik az egykori származási országok törvényei szerint is nemesek voltak.

– Az Ön családfája 1363-ig visszavezethető, így hát ennek a feltételnek könnyedén megfelel, nem igaz?

– (nevet) Igen, ez a kritérium nem okozna nagy problémát.

– Csakhogy Ön nem hivatásos lovag…

– Pontosan, ők az úgynevezett első rend. A hivatásosok leteszik a szegénységi, tisztasági és engedelmességi fogadalmat. Én magam a második rendhez tartozom. Ebben a rendben legtöbben házasságban élő férfiak és nők, akik csak egy engedelmességi fogadalmat tesznek le.

–  … és van a harmadik rend is.

– Igen, ők olyan lovagok és hölgyek, akik egyházjogi értelemben nem szeretnének elköteleződni, de vállalják, hogy a rendért dolgoznak, és a Katolikus Egyház tanítása szerint élik az életüket.

– Ez összesen hány tagot jelent?

– Körülbelül 13 500 rendtag van. Ehhez jön még világszerte 120 ezer tiszteletbeli vagy főfoglalkozású munkatárs, akik azonban nem lovagok, sem szerzetesnővérek.

– Helyes az, hogy az első rendhez csak férfiak tartozhatnak, és a nők a rend vezetéséből is ki vannak zárva?

– Igen. Jóllehet gondolkodtunk már azon, hogy létrehozzunk egy női ágat, ahova olyanok csatlakozhatnának, akik szintén szeretnék a fogadalmaikat letenni – de a dolog nem sürgős. És nem is csak egy tisztán elméleti kérdésről van szó. Ehhez először ugyanis olyan nőkre van szükség, akik konkrétan ezt az utat szeretnék választani.

– Ferenc pápa a közelmúltban egy rendelettel megtiltotta, hogy felvegyenek újabb örökfogadalmas lovagokat. Mi áll ennek a hátterében?

– A Szentatya azt szeretné, ha az első rend előbb egy reformfolyamaton menne végig. Így hát valóban nem sok értelme van jelentkezőket felvenni, hiszen még az sem tiszta, hogy a jövőbeli első rend hogy is fog egészen pontosan kinézni. A probléma természete inkább történeti. Miután 1798-ban Napóleon meghódította Máltát, valamint az azt követő szekularizáció következtében a rend mély válságon ment keresztül. Az egyik következmény az volt, hogy a rend anyagilag nem tudott gondoskodni a hivatásos lovagokról, akiknek így valamilyen civil munkahely után kellett nézniük, hogy biztosítani tudják a megélhetésüket. Ennek következtében azonban felbomlott a közösségi életforma.

– Ez azonban nehezen egyeztethető össze a szegénység, tisztaság és engedelmesség fogadalmával.

– A jelenlegi lovagok belépésükkor elfogadták azt a körülményt, hogy a rend nincs kötelezve arra, hogy az ő ellátásukat teljes mértékben biztosítsa. A pápa ezt a pontot szeretné tisztázni, mielőtt újabb jelentkezőket veszünk fel.

– Nem egész másfél évvel ezelőtt a rend azért került az újságok címlapjára, mert az akkori nagymester, Matthew Festing el akarta bocsátani Önt nagykancellári pozíciójából. A pápa ebben az ügyben is nyilatkozott.

– A pápa maga valójában nem akart beavatkozni. Félreinformálták, amikor arra szólított fel engem, hogy lemondjak a hivatalomról. Ezt a Szentszék aztán elég gyorsan tisztázni is akarta. A magyarázat az akkori nagymester részéről azonban nem igazán érkezett meg. Ezért aztán a Szentszék mozgásba lendült.

– Volt olyan pillanat, amikor azt mondta, ez nekem most már túl sok, inkább hagyok mindent, és lelépek?

– Nem is egyszer. Nálunk nem igazán szokás hivatalokért harcolni. Kérdeztem is már magamtól: tulajdonképpen a saját érdekeimről vagy az ügyről van itt szó? A napi lelkiismeret-vizsgálatom tárgya volt ez.

– Azóta egy reformfolyamat indult el a renden belül. Mondhatjuk, hogy az egyik oldalon a pápához hűek, a másikon Ferenc pápa ellenzői állnak?

– Nem, ebben a vitában ilyesmiről szó sincs. Én inkább úgy fogalmaznék: vannak, akik attól félnek, hogy elvesznek a hagyományaink, és vannak mások, akik új utakat keresnek. Egy reform mindig fájdalmas folyamat, amíg az ember egy olyan ponthoz nem érkezik, amikor átfogó egyetértés mutatkozik.

– Mikor érkezik el ez a pillanat?

– Nem szeretnék találgatásokba bocsátkozni. Abban azonban biztos vagyok, hogy a jövő évre még szükségünk lesz a folyamat befejezéséhez.

– Ferenc pápa aktívan bekapcsolódik a reformokba?

– Meglehetősen önállóak vagyunk. Csak az első rendet érintő kérdéseket illetően van szükségünk a Szentszék beleegyezésére.

– A máltaiak egy szerzetesközösség és egy nemzetközi jogi személy, ami azt is jelenti, hogy az államokhoz hasonlóan Önök is nyithatnak diplomáciai képviseletet. Az Ön nagykancellári hivatala leginkább egy külügyminiszter feladatköréhez hasonlítható. Egész pontosan mit is jelent ez?

– Például, hogy három-négy napot Rómában töltök, és rengeteget utazom. Körülbelül száz nagykövetünk van. Kapcsolatban állunk kormányokkal, más segítő szervezetekkel és ENSZ-munkacsoportokkal. Sok megbeszéléssel, konferenciával, erőfeszítéssel jár, hogy képviselni tudjuk azoknak az érdekeit, akiknek a segítségére szeretnénk lenni, és hogy támogatásra és egyetértésre találjunk.

– Ez inkább úgy hangzik, mint egy tiszteletbeli hivatal.

– Ez egy teljes állás.

– Jelenleg mi foglalkoztatja a leginkább a máltaiak külügyminiszterét?

– Mindenekelőtt az, hogy hogyan viszonyulunk a bevándorlás és a migráció problémaköréhez.

– Pontosabban?

– Ez a kérdéskör még nagyon hosszan el fog kísérni minket. Nagyon sok minden változik körülöttünk. Nem tehetjük meg, hogy nem veszünk tudomást minderről. Kormányzati képviselőkkel folytatott tárgyalások során mindig azt mondom, egy kicsit sarkítva: két lehetőségünk van: „change by design” (terv szerint zajló változás – a szerk.) vagy „change by disaster” (katasztrófát követő változás – a szerk.).

– Ez azt jelenti, hogy Ön az előrelátó cselekvés embere.

– Igen. A határellenőrzések szükségesnek tűnnek ahhoz, hogy megszerezzük a lakosság a politika iránti alapvető bizalmát. De ez még nem a probléma végleges megoldása.

– Mi a máltaiak javaslata a kihívások leküzdésére?

– Több minden. Elsősorban Afrikában és Ázsiában igyekszünk azokban az országokban segíteni, ahol a probléma gyökere is van. Humanitárius intézkedésekkel megpróbálunk útközben is segíteni, és aktívak vagyunk a felvevő országokban a regisztrációnál, illetve az integrációs programokban. A diplomáciai lehetőségeinket is igyekszünk kiaknázni. Vannak csoportjaink, akik Líbiában igyekeznek hatást gyakorolni az ottani menekültek és migránsok humanitárius helyzetére. Ezen a területen nagyon nagy könnyebbség, hogy a nemzetközi jogi színtéren önállóak és függetlenek vagyunk, így extraterritoriális terepen tudunk tárgyalásokat folytatni.

– Sokan vannak, akik már hallani sem akarnak a menekülttémáról.

– Struccpolitikával még senki nem ért el eredményeket. Mindenekelőtt az tűnik számomra fontosnak, hogy egészen kis történeteket mutassunk be. Ez fáradságos, de újra és újra szükség van rá. Arról az ápolóról, akit a gumicsónakban a Földközi-tengeren öt fuldokló vesz körül, és tudja, hogy nem tudja mind az ötöt megmenteni; vagy arról az orvosról, akinek egy anya átnyújtja a csecsemőjét – őt pedig egy hullám elsodorja; vagy mindazokról a fiatal migránsokról, akik magányosan indulnak útra, Líbiában ragadnak – és közülük sokakat kegyetlenül megkínoznak.

Fordította: Koszoru Péter

Forrás: Katholisch.de

Fotó: CNA

Magyar Kurír