A betegség és a szenvedés lehetőség – Püspöki szentmise a betegek világnapján Szabadkán

Külhoni – 2024. február 16., péntek | 11:54

Fazekas Ferenc szabadkai megyéspüspök szentmisét mutatott be a szabadkai Avilai Szent Teréz-székesegyházban Szűz Mária Szeplőtelen Szíve tiszteletére február 11-én, a betegek világnapján.

A szentmisén a püspök megemlékezett Szűz Mária lourdes-i megjelenéséről. Emlékeztetett arra, hogy 1858 óta több millió zarándok látogatott el erre a szent helyre, és számos csodás gyógyulás történt ott. 

Prédikációjában Fazekas Ferenc kiemelte, hogy a betegség és a szenvedés lehetőség. „Betegségeink alkalmával a Jóisten látogat meg minket és megadja számunkra az esélyt, hogy ha esetleg eltávolodtunk tőle, visszatérjünk arra az útra, ami az örök élet felé vezet. A betegek fájdalmas helyzetükben is Isten felé tudnak fordulni, betegségük alkalmával megtapasztalják milyen kiszolgáltatott az ember. A betegágyon egy reményünk lehet: Jézus Krisztus.”

Továbbá megjegyezte, hogy Jézus földi működése során több beteggel is találkozott, s akinek hite volt, azt meggyógyította. Rámutatott a napi evangéliumban elhangzottakra, amely szerint Jézus megsajnálta a leprást és bátran megérintette. Ezzel kiragadta őt az elszigeteltségéből.

„Krisztus Urunk nemcsak testi betegségeinkből akar megtisztítani bennünket, hanem az a szándéka, hogy lelkünk is megtisztuljon. Így válhat egész életünk tisztává, önzetlenné, őszintévé Isten és az emberek előtt.”

A szentmise a Szűz Mária Szeplőtelen Szívének való fölajánlással fejeződött be.

Forrás: Szabadkai Egyházmegye

Fotó: Kovács Ákos

Magyar Kurír

Kapcsolódó fotógaléria