A feltámadás örömében – A Szent Imre-mise ősbemutatóját tartották Pozsonyban

Külhoni – 2023. április 18., kedd | 19:11

Andorka Péter Missa Tercia – Szent Imre-mise című művének ősbemutatóját tartották április 15-én, szombaton a pozsonyi ferences templomban, ünnepi szentmise keretében, melyet Molnár Tamás pozsonyi magyar főlelkész mutatott be, Gajdoš Pál egyházfai plébános koncelebrálásával. Az eseményről Bertha Éva írt beszámolót, amelyet szerkesztve közlünk.

Andorka Péter Missa Tercia – Szent Imre-mise című művét a szentmise keretében a budapesti La mia Fonte énekkar, Szotyori Nagy Gábor orgonaművész és Kormos Balázs gitárművész előadásában, Farkasházi Dávid vezényletével hallhatták a jelenlévők.

Április 15-én, az isteni irgalmasság vasárnapjának vigíliáján nemcsak helybeli hívek, hanem más egyházközségekből érkezettek is részesei voltak a pozsonyi ferences templomban tartott különleges alkalomnak.

Molnár Tamás atya a szentmise elején elmondta: az énekkar meghívásának ötlete már a budapesti Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszus idején megfogalmazódott benne. A La mia Fonte kórus szolgált akkor a Szent István-bazilikában tartott szentségimádáson.

A pozsonyi magyar lelkipásztor prédikációjában a Tamás apostolról szóló evangéliumi szakaszhoz kapcsolódóan feltette a kérdést: Mi vajon mindig tudunk hinni, mindig bízunk Istenben? Minden élethelyzetben rá tudunk hagyatkozni? Bízunk, hiszünk Isten irgalmában?

Erre az ünnepi szentmisére húsvét nyolcadában kerül sor. Járjon hát át bennünket a feltámadás öröme most és a továbbiakban is – buzdította híveket Molnár Tamás.

A szentmise után szentségimádást tartottak, melynek keretében imák hangzottak el – hálát adva az 52. Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszusért és lelki gyümölcseiért; a húsvét, a feltámadás ünnepéért.

A jelenlévők Ferenc pápa közelgő magyarországi látogatásáért és a békéért is imádkoztak.

A szentségimádáson további kórusművek hangzottak el a budapesti La mia Fonte kórus előadásában.

Forrás: Pozsonyi Magyar Katolikus Közösség

Fotó: Süle Ágnes Katalin

Magyar Kurír

Kapcsolódó fotógaléria