A száz fő befogadására alkalmas kápolnát közadakozásból építtette a falu katolikus közössége egy olyan településrész kiszolgálására, mely távol esett a központi római katolikus templomtól.
Az új kápolna oltárképén – melyet Barabás Márton festőművész, a Magyar Művészeti Akadémia tagja festett – Jézus alakja mellett Szent István, Boldog Gizella, Szent Imre, Szent Margit, Szent Erzsébet, Szent László, Szent Gellért, valamint több 20. századi személyiség látható: köztük Batthyány-Strattmann László, Scheffler János és Apor Vilmos, IV. Károly király, Salkaházi Sára, Márton Áron püspök, továbbá a román kommunista börtönben agyonvert Boga Alajos kanonok.
Csató Béla csíkszentkirályi plébános a Vasárnap című erdélyi katolikus hetilapnak adott interjúban elmondta: a válogatás szubjektív; az ábrázolt személyiségek sora nem azt jelenti, hogy csak ők lennének a magyar szentek. A magyar szentek, boldogok és vértanúk kifejezésben nem a magyarság az erkölcsi kategória, hanem, hogy szentek, boldogok és vértanúk. Magyarságuk azért fontos, „mert bennünket, magyarokat hívnak, hogy közéjük tartozzunk” – fogalmazott Csató Béla atya.
A kápolna ünnepélyes felszentelésén Jakubinyi György gyulafehérvári érsek mutatott be szentmisét.
Az építkezést mind a román, mind a magyar kormány támogatta. A magyar kormány üzenetét Szilágyi Péter nemzetpolitikáért felelős helyettes államtitkár tolmácsolta a kápolna felszentelésekor. Emlékeztetett: november 13. az egyházi kalendáriumban a magyar szentek és boldogok napja, de 1844-ben ezen a napon vált államnyelvvé a magyar nyelv az addig használt latin helyett. Hozzátette: „Míg Nyugat-Európában ma templomokat rombolnak, (...), egy kis falu Erdélyben irányt mutat a kereszténység védelmének ügyében.”
Forrás: MTI
Fotó: Maszol.ro; Székelyhon.ro
Magyar Kurír
Kapcsolódó fotógaléria