Hitoktatók és pasztorális munkatársak találkozóját tartották a munkácsi egyházmegyében

Az evangéliumban (Mt 25,31–46) elhangzott: a végső időkben Isten ítéletet fog tartani, és minden ember az ő elébe járul. Az irgalmasság cselekedetei lesznek értékesek Isten szemében, mert Jézusért, Jézus iránti szeretetből tesszük a jót: „Amit e legkisebb testvéreim közül eggyel is tettetek, velem tettétek!” Az evangélium arra emlékeztetett, hogy minden jó cselekedettel kilépünk önmagunk világából, átlépjük önzésünk és saját érdekeink határait, hogy megnyissuk szívünket a másik ember felé, akiben Krisztus arcát fedezzük fel.

Az evangéliumi igékre utalva a főpásztor kiemelte, mi azért jövünk, hogy szolgáljunk. „Hogyan tudok most szolgálni neked? – kérdezi mindig a Szentlélekre nyitott ember. Figyelmesség, belső hozzáállás kérdése ez. Megajándékozzuk egymást. Felajánlom azt, amim van: időmet, pénzemet, saját magamat” – mondta a püspök, majd meghívott minden jelenlévőt, hogy a nap folyamán tegye fel magában a kérdést: „Istenem, hogyan tudok szolgálni neked embertársaimban?”

A szentmise után a munkatársak átvonultak a találkozónak otthont adó Szent István Líceumba, ahol több mint száz magyar nyelvű hitoktató gyűlt össze, akik a közösen elfogyasztott ebéd után az együttlét örömében, jó hangulatban kezdték meg délutáni programjukat.

A program első részében Miklós püspök felvázolta az összejövetel célját: „Azért jöttünk össze, hogy közösséget építsünk, legyünk együtt!” Mindenkit arra hívott, hogy kapott szolgálatára ne mint munkára tekintsen, amit el kell végeznie, hanem mint olyan lehetőségre, mely által egy testként megélve a szolgálatot Jézus jelenlétét építi saját egyházközségében.

Miklós püspök humorral átszőtt előadását a szinódusi folyamat hármas egységére építette fel. A közösség mint az Egyház alapja: Jézus körül gyűlünk össze közösségbe, ahol megtapasztaljuk az együttlétet. Az együttlét gyümölcse a részvétel, és a részvétel gyümölcse a küldetés. „Ha nem működik az alap, vagyis a közösség, akkor nem működik a másik kettő sem. Hol van Jézus abban, amit teszek?” – tette fel többek között a kérdést, majd mindenki saját magának leírta, hogy mi fontos és mi nehéz neki a rábízott szolgálatban.

Ezt követően a jelenlévők tízfős csoportokban, kölcsönösen meghallgatva egymást megosztották a korábban saját maguknak leírtakat, majd kiválasztottak belőle hármat-hármat, amit plenáris formában is megosztottak. A dinamikus feldolgozás során szépen kirajzolódtak a mindenkit egyformán érintő kérdések, amire aztán Miklós püspök – szem előtt tartva saját és az egyházmegye papjainak tapasztalatát – válaszolt. „Isten ismeri a nehézségeinket, és van rájuk válasza. A közösség középpontja Isten, aki a Szeretet. Ez a kiindulópont” – mondta. A megfogalmazott nehézségek között volt például az idő- és segítséghiány, a szülők hozzáállása, illetve a gyerekek számának csökkenése.

Házi feladatot is kaptak a jelenlévők: válasszanak ki a sok nehézség közül egyet, nevezzék meg azt, azután imában vigyék Jézus elé, és kérdezzék meg, mint mond ő. „Mert – ahogyan Lucsok Miklós mondta – minden nehézség olyan adottság, amibe ha Jézust beengedjük, a mínuszból plusz lesz.”

A délutáni program közös énekkel és imával zárult, amelyben minden résztvevő hálával tehette le Istennek nehézségeit, kétségeit, félelmeit, terveit, elhatározásait.

A beszámoló teljes terjedelemben, személyes reflexiókkal kiegészítve IDE kattintva olvasható.

Forrás és fotó: Molnár M. Katalin/Munkácsi Római Katolikus Egyházmegye

Magyar Kurír