Jézus Krisztus egybegyűjt minket – Interjú a gyulafehérvári szeminárium vatikáni tanulmányi útjáról

A szeminárium két akolitusát és öt diakónusát az érseken kívül az intézmény rektora, vicerektora, spirituálisa és prefektusa kísérte el Rómába.

– Nagy szeretettel köszöntöm a Vatikáni Rádió stúdiójában a tizenkét tagú gyulafehérvári küldöttség két tagját, Balázs Barnabás akolitust, akit hamarosan diakónussá szentelnek, és Kajtár Zsolt diakónust. Itt vagytok már közel egy hete Rómában, ahová zarándokként érkeztetek. Barnabás, milyen előzetes várakozás élt bennetek az úttal kapcsolatban?

– Különlegesen nagy élmény számomra, hogy eljöhettünk Egyházunk szívébe, Rómába. Egy picit kiegészíteném, hogy nem pusztán zarándokútként, hanem tanulmányútként javasolta és hirdette meg Gergely érsek atyánk az utunkat, hiszen nemcsak zarándoklatból áll – a különböző templomok meglátogatásából és a fontosabb helyek megismeréséből –, hanem a dikasztériumokkal való megismerkedést is szolgálja az út.

– Zsolt, mi az, ami eddig a leginkább megérintett téged?

– Annyi minden van, hogy azt röviden nem is lehet elmondani... az érint meg leginkább, hogy itt lehetek az Egyház szívében, és azt a sok szép és lélekhez szóló alkotást, amit mostanáig csak tévében, fényképeken láttam, most a saját szememmel láthatom, és így gazdagodhatok lelkiekben és szellemiekben is; és láthatom, milyen értékes kincsei vannak Egyházunknak.

– Kongregáció, dikasztérium, pápai tanács, szentszéki hivatal… az embernek van otthon valamilyen elképzelése ezekről, de amit találtatok, Barnabás, az megfelelt az előzetes várakozásnak?

– Előzetes elképzeléseim – őszintén – nem voltak, így ajándékként és újdonságként éltem meg mindazt, amivel találkoztam. Pozitív élmények számomra a találkozások és az új ismeretek megszerzése.

– Zsolt, mennyire láttad emberinek a közösségek, vatikáni hivatalok munkatársait – akár egy bíborosról, akár más munkatársról van szó –, akikkel találkoztatok?

– Nagyon meglepődtem, őszintén megmondom, mert szeretettel és közelséggel fogadtak minket mindenütt; olyan közösségekbe nyertünk betekintést, melyekben ők, akik az Egyházért végeznek munkát, (...) időt szántak ránk, kiléptek a napi munkájukból, és bemutatták azt, amit csinálnak. Mindezt persze nem kényszerből, hanem szeretettel. Nagy örömmel fordultak felénk, látszott rajtuk; találkoztunk bíboros atyákkal, akik jöttek, s kezet fogtak velünk, tehát ezzel az egyszerű emberi gesztussal irányultak felénk. Nagyon tetszett a hozzánk való közelségük. Nagy szeretettel viszonyultak hozzánk.

– Látjátok az Egyház nagyon fegyelmezett, pontos belső felépítését, melynek nagyon sok szegmense, részlete van, mert az Egyház egészéről gondoskodni kell… Mi a benyomásod, Barnabás?

– Azt láttuk mi is a különböző dikasztériumok meglátogatása során, hogy valóban jól strukturált, jól felépített, közösségben gondolkodó, tehát társakkal működő munkahelyekről van szó. Jó volt, hogy nemcsak az egyének munkáját láttuk, hanem hogy itt közösségi munka folyik. És valóban így van, akár az alacsonyabb vagy a magasabb szinteken – közösségben van az erő, s ebből születnek nagy dolgok.

– Láttátok-e a Világegyháznak a tagok sokféle nemzetiségéből fakadó sokszínűségét, Zsolt?

– Igen, találkoztunk ezzel is, és meg is fogalmazódott bennem, hogy az Egyház mi vagyunk, és a világ minden részéről Jézus Krisztus egybegyűjt minket. Itt vagyunk mi, akik Erdélyből jöttünk, mások Kínából, az Amerikai Egyesült Államokból, mindenfelől… és mégis az „Egy” egybegyűjt minket.

– Volt lehetőségetek ez alatt a pár nap alatt látni a Szentatyát, Zsolt?

– Amikor az egész tanulmányi kirándulásunkat megbeszéltük, nagyon elevenen élt bennünk a pápával való találkozás élménye, mert Csíksomlyón és Budapesten is találkozhattunk a Szentatyával. A szerdai napot, amikor audiencia van, lelkinapként éltük meg. Úgy jöttünk ide, hogy nemcsak szellemi, hanem lelki téren is gazdagodni akarunk, ezért a szerdai nap teljes egészében a zarándoklásról szólt. Végigjártuk Róma nagy templomait, voltunk a Falakon kívüli Szent Pál-bazilikában, a Santa Maria Maggiore-bazilikában; olyan a templomokban jártunk és imádkoztunk, amikről mostanáig csak hallottunk. Voltunk a Szent Lépcsőn, azon mindannyian, közösen felmentünk, térden állva imádkoztunk. Tehát azt mondanám, hogy a pápával való előző két találkozásunkból merítve most egy másfajta lelki találkozásra fektettük a hangsúlyt.

– Hazatérve hogyan tudtok ebből valamit is átadni kispaptársaitoknak, a családotoknak, a baráti körnek, a közösségnek, ott, ahol éltek, Barnabás?

– Nagyon sok imaszándékkal érkeztem ide, erre bátorított is bennünket a spirituális, Kis Endre atya, és magam is szívemben-lelkemben éreztem a vágyát és fontosságát, hogy különböző imaszándékokkal érkezzek ide. Igazából ezeknek a megimádkozásával fogok hazatérni azokhoz, akik imát kértek, akik valamilyen problémával küszködnek, vagy valamilyen nagy dologra készülnek. Például barátaim házasságkötésre készülnek, értük imádkoztam a Szent Lépcsőn. De imádkoztam saját diakónussá szentelésemért, az elköteleződésemben való megerősödésemért is. Sok szándékkal érkeztem ide, és ezeknek a „teljesítése” – ha szabad így fogalmaznom – az, amit hazaviszek a közösségnek, a kispaptestvéreknek, családnak.

– És Zsolt, nagy a te „batyud”?

– Nagyon nagy batyut gyűjtöttem össze itt, Rómában, mert még sosem voltam itt, ezért minden elvarázsolt... Egy olyan tapasztalat, egy olyan lelki élmény van bennem, amit nem tudnék leírni. Kell egy kis idő, hogy ezt magamban megemésszem, hogy tényleg összeálljon bennem egy kép, hogy mit is tapasztaltam. Mint a sok imádságot, hogy közösen mindenütt megálltunk imádkozni, és az imádságot a szemen keresztül, amikor láttuk a szép festményeket, alkotásokat, ami az ember szívét és lelkét egyaránt elvarázsolja. Annyi minden van most bennem, hogy nem tudnám egyben megfogalmazni.

Forrás: Vatikáni Rádió

Fotó: Vatican News

Magyar Kurír