Kiszolgáltatták a betegek kenetét a nagyváradi székesegyházban – KÉPRIPORT

Külhoni – 2024. február 13., kedd | 10:36

Ünnepi szentmise keretében szolgáltatták ki a betegek kenetét február 11-én, vasárnap, a betegek világnapján a nagyváradi székesegyházban mindazok számára, akik a szentség felvételét kérték és a szükséges felkészítésben részesültek.

A szentmise főcelebránsa Böcskei László megyéspüspök volt, aki úgy fogalmazott: nemcsak a betegekre, hanem minden szenvedőre is gondolunk ilyenkor, azokra is, akik a kórházban vagy otthonukban élik mindennapjaikat. Sőt azokra is, akik a betegek mellett állnak, az ápolókra, gondozókra, akik áldozatot hoznak azért, hogy enyhítsék a testi fájdalmat, szenvedést, vagy hogy gyógyuláshoz vezessék a betegeket.

A testi gyógyuláson túl a hitünk szerint ott van a lélek orvossága, kezelése, gyógyulása. Isten annyira szereti az embert, hogy a szenvedések idején is érezteti közelségét. Ilyen szándékkal voltak ma jelen és vették körül a híveket, akik a vigasztalódást keresik, hogy Krisztus követésében helyt tudjanak állni.

Forrás és fotó: romkat.roNagyváradi Római Katolikus Egyházmegye Facebook-oldala

Magyar Kurír

Kapcsolódó fotógaléria