Lucsok Miklós püspök vezette a hitoktatók és pasztorális tanácstagok lelkigyakorlatát Kárpátalján

Lucsok Miklós püspök előadásában leszögezte:

mindig a közösség, az együttlét az első, nem a szolgálat. Ha nincs az a forrás, amelyhez vissza-visszatérhetünk, amelyből meríthetünk, akkor a kiégés veszélye fenyeget, a szolgálatnak tűnő feladatok pedig kolonccá válnak. 

Krisztus először meghívja, összegyűjti a tanítványokat, együtt van velük, és csak miután megfelelő felkészítést, megerősítést kapnak, küldi őket az örömhír hirdetésére – hangsúlyozta a főpásztor.

Arra is reflektált, hogy fontos tudni, miért tartozom egy meghatározott közösséghez; mi vagy ki az összekötő kapocs; kivel akarok találkozni, együtt lenni. Ebben kulcsfontosságú a Szentlélek működése – kérni, meghallani és ráhagyatkozni – mondta a munkácsi megyéspüspök.

A kérdésre, mi szükséges ahhoz, hogy az Úr megtapasztalható módon köztünk legyen, általában evidens módon azzal a szentírási idézettel válaszolunk: „Ahol ketten vagy hárman összegyűlnek a nevemben, ott vagyok közöttük” (Mt 18,20).

Jézus nevében összegyűlni nem merül ki a fizikai jelenlétben. Ám megnyílni Jézus jelenlétére annál inkább kihívás. 

Ő szüntelenül vágyik a velem való találkozásra; csakis rajtam múlik, hogy válaszolok-e a hívására – hangzott el a lelkigyakorlaton. – Ebben rengeteg dolog akadályoz bennünket: feladatok, problémák, félelmek. A gonosz lélek szétszór, szétzilál, megakadályozza a találkozást Istennel.

Az Istennel való találkozást általában egy erős belső ellenállás előzi meg.

Ezért nem mindegy, hogyan kezdem a napom. Amikor azzal ébredek, hogy mik a feladataim, hogyan oldjam meg ezt vagy azt a problémát, és ahhoz kérem Isten segítségét, akkor abba a hibába esem, hogy Istent a céljaim elérésére akarom „használni”. Elsőre mintha nem is lenne ezzel gond, viszont hol van ebben Isten akarata, az ő terve.

Az ő dicsőségére cselekedni, és az ő jelenlétét keresni már reggeltől, hogy „szívem első gondolata” valóban hozzá szálljon fel... Ezért kiemelkedő fontosságú a napkezdés, amihez nagy segítséget nyújt a reggeli ima és Szentírás olvasása, az azon való elmélkedés – emelte ki tanításában Lucsok Miklós püspök. Hozzátette:

A tegnapi ima és a tegnapi Krisztus-keresés nem érvényes mára. Mindennap és minden pillanatban újra kell kezdeni a kapcsolatépítést, annak mélyítését.

A lelkigyakorlat résztvevőinek lehetőségük volt kisebb csoportokban megosztani a szentírási részekben felismert személyes üzenetet. Érdemes többször elolvasni ugyanazt a bibliai részt, hogy ne csupán magát a történetet értelmezzem, hanem elkezdjen dolgozni bennem az élő Ige – ugyanaz a néhány mondat mindenkiben másképpen bontakozott ki a Szentlélek hatására, ugyanakkor új módon tanította megélni a másikra való odafigyelést, a másikra való nyitottságot, őszinteséget.

A lelkigyakorlat az eucharisztikus élményekben, a szentmiséken, szentségimádáson és a közös dicsőítésen csúcsosodott ki.

A zárónapon a résztvevők az emmauszi tanítványok a feltámadt Krisztussal való találkozásának eseményein elmélkedtek (Lk 24,13–35). „Ó, ti balgák...”, mondja Jézus a szemük leplével küzdő és lélekben megtört tanítványoknak. Ezek után bontakozik ki az a beszélgetés, amelytől megnyílik a szemük és lángol a szívük. Felismerve a Megváltót csak egyet kérnek: „Maradj velünk…”

Jézus várja, hogy meghívjam az életembe, a napomba, a kapcsolataimba. És ha betér hozzám, arra kér, hogy ragaszkodjam hozzá.

Forrás és fotó: Munkácsi Római Katolikus Egyházmegye

Magyar Kurír