A HÉT VERSE – Juhász Gyula: Az utolsó vacsorán

AZ UTOLSÓ VACSORÁN

Már vártak rá halottas ciprusok,
Már hívogatták golgotai árnyak,
Ó ciprus! dalod álmokat susog,
Ó árny! be jó vagy annak, aki fáradt.

Még egy pohár bor, egy szelet kenyér
És azután indulni fel a hegynek,
Be szomorú az utolsó fenyér,
Hol ácsolják az utolsó keresztet!

…De ez az óra még halkan dalol,
De ez az este még lágyan susog,
Oly szép lehet az élet valahol,
Mézes az álom és édes a csók.

– János, hajad bús szőkesége fáj
És lelked ifjúsága szent nekem,
Oly tavaszi lesz tőle ez a táj
És hegedül a hold ama hegyen.

János, daloló szívemen pihensz
És kék szemed a mély szemembe néz,
Álmodó tenger szomorú szemed
És bánatom e kék tengerbe vész.

Ne sírj, tiéd az élet titka még,
Ne félj, ha holnap a kárpit hasad,
Az ajkadon az élet csókja ég
És ifjúságtól szőke még hajad!

Kép: Giotto di Bondone: Az utolsó vacsora (1320–25)

Magyar Kurír