A Kazahsztánban szentként tisztelt Chira Sándor kárpátaljai vértanú püspökről készült tévéműsor

Sajgó Szabolcs a Görögkatolikus Sajtóközpontnak elmondta: a Gondviselés terelte Chira Sándor (ejtsd: kira – a szerk.) irányába. „Vannak az ember életében olyan események, találkozások, melyeket égi jelnek tekint. Nekem nem egy, de három ilyen találkozásom volt a közelmúltban, amelyeknek köszönhetően megszületett a műsor ötlete. Először egy Rómában dolgozó kazah származású fiatalember mesélt nekem Chira Sándorról. Ekkor fogalmazódott meg bennem a gondolat, hogy érdemes lenne szélesebb nyilvánosság előtt is beszélni róla, az ő életszentségéről és példájáról. Nem sokkal később Papp Tihamér ferences atya, aki 11 évig szolgált Kárpátalján, szintén mesélt róla, majd a vértanú püspök kutatójával, Riskó Marianna történésszel is találkoztam, aki az ő életéből írta doktori értekezését.” Vele beszélgetett a szerzetes-műsorvezető egy órán keresztül Chira Sándor életéről és tanúságtételéről.

A műsor időkorlát nélkül visszanézhető a https://katolikus.tv/musorok/delelott/ linken, valamint az EWTN YouTube-csatornáján: https://www.youtube.com/user/bonumtv.

A nagy műveltségű, apostoli lelkületű pap és tanár, kanonok és pápai prelátus, majd titokban felszentelt püspök hosszú és kemény szenvedéssel teli, mégis sugárzó élete jól szemlélteti egyháza golgotajárását és tanúságtételét is. Chira Sándor a Máramaros megyei Irhócon született többgenerációs görögkatolikus papcsaládban. Noha ruszin volt, irodalmi szinten beszélte a magyart. Hivatástudata a szatmárnémeti piarista gimnáziumban érett meg, a szemináriumot a budapesti Központi Papnevelő Intézetben végezte. Az 1920. december 19-én történt pappá szentelésekor választott jelszava – „Uram, követlek, bárhová is mész!” (Lk 9,57) – jellemezte egész további életét, papi, illetve emberi karakterét, mentalitását, szolgálatát, meghatározva élete minden további fontos döntését. Missziós vidéki parókus, később az ungvári papnevelde spirituálisa, majd rektora, az egyháztörténelem és a kánonjog professzora, püspöki tanácsadó, kórházlelkész, pápai káplán, kanonok és pápai prelátus. Romzsa Tódor titokban szentelte püspökké 1945. december 30-án.

A szovjet hatalom Romzsa püspök utódát és jobbkezét látta benne, ezért éveken át tartó zaklatás és megtörési kísérlet után 1949 februárjában letartóztatták. Az ungvári, lembergi és a hírhedt kijevi börtönökben sikertelenül próbálták a pravoszláv hitre téríteni, ezért augusztusban 25 évnyi kényszermunkára ítélték. A szibériai munkatáborok embertelen körülményei és kilenc tüdőgyulladása ellenére 1956 őszén szabadult, és hazatérhetett, ám öt hónap után ismét letartóztatták, és öt évre száműzték a kazahsztáni Karagandába. A lágerekből menekültek által épített telepről „szabadulása” után sem térhetett haza, az ott élő népeknek lett szeretett lelkipásztora. Huszonhat évig szolgálta ott a híveket. A szovjet hatóságok itt is zaklatták, sokszor éjjelente törtek rá, megverték az utcán, de ő boldogan vállalt minden szenvedést Krisztusért. A hetvenes években egészségi állapotára tekintettel többször is hazatérhetett rövid időre, ekkor papokat és három püspököt is szentelt (Szabó Konstantint, Szemedi Jánost, Holovács Józsefet).

Szenvedéssel, mégis derűvel, mély küldetéstudattal és szolgálattal teli, bőséges gyümölcsöt termő földi élete 1983. május 26-án ért véget a karagandai száműzetésben. A még élő karagandai hívek szentként tisztelik. Boldoggáavatási eljárása 2003-ban indult el.

Forrás: Király András/Görögkatolikus Metropólia

Fotó: Görögkatolikus Metropólia

Magyar Kurír