A mennyország kapuja: Jeruzsálem – Vörös Győző ókorkutató professzor harminc éve a Közel-Keleten

A közelmúlt eredményei közé tartozik az a Jordánia és a Vatikán közötti megállapodás, amelynek eredményeként 2029 augusztusában hivatalosan is létrejön „a közel-keleti El Camino”, a négy helyszínt érintő Keresztelő Szent János-zarándokút.     

– A családdal 2009 nyarán költöztünk Jordániába, ahol kereken tíz évet töltöttünk el. 2019 augusztusában egy „sabbatikus évre” gondolva mentünk el Rómába, részben a Pápai Régészeti Akadémia meghívására. A pandémia miatt azonban az egy évből végül három lett. A Magyar Kurír és az Új Ember gondozásában kiadott interjúkötetünk megjelenése után, 2022. október 1-jén költöztünk vissza a Szentföldre. Családi okokból, különösen a gyermekeink érdekében döntöttünk úgy a feleségemmel, hogy nem Jordániába megyünk, hanem Jeruzsálembe. A nagyfiam ugyanis Izraelben jár egyetemre, és a kislányom iskolai tanulmányainak folytatása szempontjából is ideálisabbnak tűnt Jeruzsálem a leendő lakóhelyünkként. Keresztény magyar családként tehát jelenleg a Szent Városban élünk. Hosszú évek óta tanítok a jeruzsálemi Pápai Biblikus Egyetemen mint az intézmény történetének első és eddig egyetlen civil professzora. Ez azért is érdekes, mert most ünnepeljük a Studium Biblicum Franciscanum fennállásának centenáriumát. Rengeteg munkával és tervvel tértem vissza a Szentföldre, a legfontosabb azonban az volt, hogy a machaerusi kutatásokat folytatni tudjuk.

A 2009-ben megkötött, húsz évre szóló szerződésem utolsó harmadára ráfordulva a cél immár a műemléki helyreállítások, valamint a teljes műemlékegyüttes idegenforgalmi megnyitásának előkészítése lett. Nem volt könnyű a helyzet, ugyanis a pandémia ideje alatt rengeteg régészeti lelőhelyen történt vandál rombolás a Szentföldön, rablóásatások zajlottak, vagyis az érintett területek rehabilitációja is elengedhetetlenné vált. A kutatások folytatásával továbbá olyan új dimenziók nyíltak meg, amelyeknek a részleteit és finanszírozását már a legmagasabb szinten kellett egyeztetnem.

Jelentős fordulatot hozott, hogy 2023. szeptember 7. és 10. között Csák János miniszter úr vezetésével magyar kormánydelegáció utazott a Szentföldre; két-két napot töltöttünk el Izraelben és Jordániában. A küldöttség tagja volt többek között Gulyás Balázs professzor úr, a Magyar Kutatási Hálózat (HUN-REN) elnöke, Csaba Gábor kulturális diplomáciáért felelős helyettes államtitkár, továbbá Kiss Ádám, a Nemzeti Kutatási, Fejlesztési és Innovációs Hivatal elnöke is. Hivatalos keretek között fogadott bennünket az izraeli kulturális miniszter és a Weizmann Intézet vezetősége; Jeruzsálemben a ferences kusztos atyával és az egyetemem vezetőivel, köztük Rosario Pieri OFM dékán úrral is találkozhattunk. Szeptember 9-én pedig Jordániában együtt zarándokoltunk el a Machaerusra, ahová több jordániai vezető kormányzati tisztviselő mellett velünk jött a vatikáni nuncius érsek atya, Giovanni Pietro Dal Toso is. Ennek a látogatásnak nem várt, óriási hatása lett. A jordánok nem csak azt láthatták, hogy a kultúráért és innovációért felelős magyar miniszter a delegációjával meglátogatta a Machaerust. Csák János miniszter úr másnap azzal a kéréssel fordult a jordán kulturális és innovációs miniszterekhez, továbbá El Hasszán bin Talal herceghez, a Jordán Királyi Tudományos Társaság elnökéhez és leányához, Szumaja hercegnőhöz: tegyenek meg mindent azért, hogy a következő években felgyorsulhasson a Királyi Műemléki és Régészeti Hivatal, illetőleg a Magyar Művészeti Akadémia közös machaerusi missziója. 2029-ben emlékezünk meg ugyanis Keresztelő Szent János fővételének kétezredik évfordulójáról. Annyira jó hangulatú találkozók voltak ezek a királyi család és a jordán kormány tagjaival, hogy három nappal később, szeptember 12-én II. Abdallah király őfelsége – Husszein trónörökös herceggel – kilátogatott a Machaerusra. Megjegyzem, a palotát egykor megalapító Nagy Heródes óta a történelemben először járt király a hegyen. Az uralkodót a turisztikai és régészeti miniszter, Makram Al-Queisi tájékoztatta az előkészített műemléki helyreállítási és zarándokipari fejlesztési programunkról, ezt követően pedig II. Abdallah király úgy döntött, hogy huszonhárommillió dinárt (mintegy negyvenmillió eurónyi összeget, körülbelül tizenötmilliárd forintot) fordít a Keresztelő Szent János-zarándokút kialakítására, amely Betániában, a Jordánon túli keresztelés helyénél kezdődik, majd a Nébó-hegyen és Madabán át a Machaerusig, Keresztelő Szent János bebörtönzésének és lefejezésének történelmi helyszínéig vezet. A királyi látogatást követően óriási erőkkel indult el a műemléki rekonstrukció: a lerombolt heródesi oszlopokat újra felállították, a megrongált falakat mind rehabilitálják és konzerválják.

Idén január 11-én pedig Pietro Parolin bíboros államtitkár úr fogadta a Vatikánban a Makram Al-Queisi miniszter vezette kormánydelegációt, aki

a jordán királyi udvar kérését tolmácsolta Róma felé: 2030-at – 2029. augusztus 29-ei kezdéssel – hivatalosan nyilvánítsa a Szentszék Keresztelő Szent János emlékévévé.

A pápa, a mindenkori Péter-utód 2030-ra történő meghívásán túl egy másik megállapodást is sikerült tető alá hozni: 2025 (a következő jubileumi szentév) negyedik negyedében a Vatikáni Múzeumban megnyithatunk egy Keresztelő Szent Jánosról szóló kiállítást. A kamaratárlat a leendő zarándokoknak mutatja be a kapcsolódó állomásokat: a Jordánon túli Betániát, a Nébó-hegyet, Madabát és Machaerust, vagyis „a jordániai El Camino”, a Keresztelő Szent János-zarándoklat útvonalát. A 2014-es oszlopfelállításaink után tíz évvel most ismét daruk dolgoznak a Machaeruson és környékén; zarándokszállodák, éttermek, kávéházak nyílnak az említett helyszíneken. A Jordánon túli keresztelés helyénél lényegében elkészült az a 2009 óta épülő katedrális is, amelynek az alapkövét még XVI. Benedek pápa tette le a szentföldi zarándoklata során.

Jordánia tehát – jóllehet egy iszlám királyságról van szó – nagy nemzetközi propagandát folytat e keresztény zarándokútért. Ne feledjük, hogy Keresztelő Jánost a muszlimok is az egyik nagy prófétájukként tisztelik, Nabi Yehja ibn Zakarijja néven.

– Január közepén Ammánban, az Amerikai Kutató Központban mutatták be az új, immár ötödik angol nyelvű kötetét a szentföldi magyar ásatásokról. Az ismeretterjesztő Mount Machaerus az első – zarándokoknak szóló – „útikönyv” Keresztelő Szent János golgotáját illetően. Ez a kiadvány már az említett turisztikai célkitűzések részét képezi?

– Olyannyira, hogy a könyv alcímében is szerepel: „bevezetés a történelmi, régészeti és zarándokhelyhez”. A kemény és puha táblás változatban is hozzáférhető kötet kialakítása, viszonylag kis mérete is azt a célt szolgálja, hogy a zarándokok könnyebben használhassák. A fordítása már folyamatban van, rövidesen arabul is elérhető lesz.

Ez a könyv úgy született meg, hogy a jordánok a leendő vatikáni monografikus kiállításra gondolva felkértek: írjak Machaerusról egy kisebb terjedelmű összefoglalót, amelyet majd a múzeumban is megvásárolhatnak a tárlat látogatói. Aztán menet közben kiderült: a készülő mű alkalmas lesz arra is, hogy Jordániában a zarándokokat kalauzolja. A kiadást a Jordán Királyi Műemléki és Régészeti Hivatallal kiváló együttműködésben lévő, a virginiai Alexandriában működő Amerikai Kutató Központ (The American Center of Research) vállalta magára, amely Ammánban is hatalmas bázissal rendelkezik. Az előszót a már említett El Hasszán bin Talal herceg írta. A rendkívül elegáns könyvbemutatóra január 16-án került sor Ammánban, az Amerikai Kutató Központban. A jordán királyi családot Dáná Firász, Petra hercegnője képviselte, továbbá fővendégként megjelent és beszédet mondott a nyolcvanhét esztendős Ra'ad bin Zeid herceg, az iraki és szír hasemita királyi ház feje.

A jordániai magyar régészeti kutatások eddigi tizenhat éve alatt megjelent négy hatalmas méretű angol nyelvű monográfia után nem volt könnyű egy mindössze huszonötezer szavas, legfeljebb száz illusztrációt tartalmazó összefoglalót írni. Úgy voltam vele, mint Rousseau, aki egy barátjának szóló levelét azzal a paradoxonnal kezdte: „kérlek, ne haragudj, hogy hosszan írok, de csak rövid időm van”. Valamit tömören megfogalmazni, vagyis kvintesszenciát írni a lehető legnehezebb feladatok egyike. Az elmúlt nyaramat lényegében arra áldoztam, hogy a nulláról indulva angol nyelven koncentráltan összegezzem a Machaerus történeti, régészeti emlékeivel kapcsolatos eddigi ismereteinket. A tudományos módszer tekintetében két komponenst érdemes hangsúlyozni: az egyik a történeti források, a másik pedig a régészeti, műemléki források teljes körű kiaknázása. Ezt a két irányt független entitásként kell kezelni. A kutatások elvégzését követően ezért külön fejezetben mutattam be a Machaerusszal kapcsolatos történeti forrásokat, a történelemtudományi ismereteket, és külön fejezetben tárgyaltam a régészeti feltárások eredményeit. Azután ezeket kombinálva, összevetve világossá vált: e két komponens a Machaerus esetében teljes harmóniában egészíti ki és támasztja alá egymást, tehát Jeruzsálemhez hasonlóan egy eredeti evangéliumi szent hellyel állunk szemben. Ennek is köszönhető, hogy a Szentszék „ráütötte a pecsétet”, elfogadta e történeti-régészeti emlék hitelességét, és Ferenc pápa – ahogy én érzékeltem – aranybetűkkel írta rá a Szentföld térképére Machaerus nevét.

– Az idei esztendő a személyes élete és pályafutása tekintetében jubileumi: három évtizede dolgozik a Közel-Keleten.

– Így van, kereken harminc évvel ezelőtt, január 31-én szálltam fel néhai mesteremmel, Kákosy László professzor úrral arra a Ferihegyről este tíz órakor induló Malév-járatra, amellyel másnap hajnalban a kairói reptéren landoltunk.

Tíz évet töltöttem el Egyiptomban, aztán öt évet Cipruson, Páfosz – a sziget görög–római kori fővárosának – ásatásvezetőjeként, akkor már családostól letelepedve ott. Úgy tekintek az első tizenöt évre, hogy a Gondviselés ezalatt felkészített életem nagy feladatára, a Machaerusra.

Másfél évtized alatt volt három régészeti feltárásom, sok száz ásatást látogathattam meg, alaposan megismertem az ókori keleti régészeti kutatásokat, így felkészülten állhattam a Machaerus feltárására vonatkozó, húsz évre szóló jordániai szerződésem teljesítéséhez. Hűséges típus vagyok; és boldogan mondhatom el, hogy immár a tizenhatodik évben járva a helyszíni munkálatok rendkívül jól haladnak. Igaz, a pandémia alatt Közel-Kelet-szerte annyi rongálás érte a műemléki, régészeti helyszíneket, hogy akkor attól tartottam, nem lesz mód még egyszer nekiállni a Machaerus műemléki helyreállításainak. De ahogy említettem, a jordán király szeptember 12-ei látogatása fordulatot hozott: 2029. augusztus 29-étől, Keresztelő Szent János fővételének kétezredik emléknapjától Jordánia felkészülten várja a nemzetközi keresztény zarándokok érkezését.

– Európában is nagy változásokat hozó, feszültségekkel teli időket élünk, de a Közel-Kelet történelme mindig is sűrűbb, tragikusabb volt a világ talán szerencsésebb, némileg kiegyensúlyozottabb térségeihez képest. Az elmúlt harminc évben sok mindent átélt a „terepen” vagy a történések közvetlen közelében: merényletek, belharcok, vallási villongások, járványok, menekültválság, népvándorlás, az arab tavasz folyományai… A pandémia tartotta a családjával az ideiglenesen elcsöndesült, turisták nélkül maradt Rómában. Tavaly ősszel pedig, azután, hogy nagy tervekkel, jelentős hazai és nemzetközi megbízásokkal Jeruzsálembe költöztek, a Hamász Gázából induló terrorakciójának következményeként kitört az izraeli–palesztin háború. Hogyan lehet alkalmazkodni ehhez, illetve mit tehet egy konkrét küldetéssel rendelkező keresztény tudós, kutató ilyen határhelyzetekben? 

– Az izraeli háború október 7-ei kitörésekor persze felmerült a családunk „evakuálásának” kérdése, a Jordániába menekülés vagy a Magyarországra történő hazatérés lehetősége. Ismert, hogy a magyar kormány nagyvonalúan több mentesítő repülőjáratot indított Izraelbe azoknak, akik el akarták hagyni az országot. A feleségemmel és a gyerekekkel leültünk, és arra jutottunk, hogy bízunk a Gondviselésben, természetesen maradunk. Ókorkutatóként nekem nem feladatom az aktuálpolitikai elemzés, viszont azt nyugodtan állíthatom: Ábrahám fiai ismét ölik egymást. Az elmúlt karácsonyra vonatkozóan pedig idézhetem Máté evangéliumát: „Kiáltozás hallik Rámában, keserves sírás és jajgatás: Ráchel siratja fiait, mert nincsenek többé.”

Jeruzsálemben élve a családunknak nagyon sok barátja van a zsidók és a muszlimok között is. A fiam jelenleg a Jeruzsálemi Héber Egyetem és a Tel-Avivi Egyetem közös képzésében a környezetvédelmi közgazdaságtan hallgatója. A fiatalabb professzorait és sok évfolyamtársát azonnal kivitték a frontra Gázába vagy föl az északi határhoz, védeni Izraelt a Hezbollahhal szemben. Nagy bölcsességet igényel hallgatni a palesztinok részéről a zsidó közösség, a jelenlegi izraeli politika minősítését, és fordítva ugyanígy, a gázai háború megindításának okát a másik oldalról. A halottak, a gyermekáldozatok nagyságrendileg eltérő számától függetlenül abban mindenki egyetért: ez egy folytonosan kiújuló testvérháború, állandó adok-kapok, egy olyan antagonisztikus ellentét, amely végleg aligha feloldható.

Ókorkutatóként azt is hozzá kell tennem: az Olajfák hegye alatt sohasem volt béke. A Szentföld, annak dobogó szíve, Jeruzsálem „három kontinens”: sok rassz, rengeteg nyelv és kultúra, valamint a három monoteista vallás ütközőzónája. Naiv kifejezéssel azt szokták mondani, hogy találkozási pont. De nem az; ütközőzóna.

Jeruzsálem a mennyország kapuja a keresztények és a muszlimok számára is. Egy szerelem. Aki szereti a feleségét, természetesen nem tud és nem is akar mással osztozni rajta. Ugyanígy, ha egy várost valaki a sajátjának tekint – legyen szó zsidóról, arabról vagy keresztényről –, nem akar osztozkodni, mert a magas hőfokú szeretet, a szerelem kizárólagosságra tör. A Szentföldön ezért nem várhatunk teljes körű békét.

Mindkét népnek ókori gyökerei vannak. A palesztinok – ahogy a nevük is őrzi – a filiszteusok utódaiként jelentek meg; függetlenül attól, hogy valójában ma már az ottomán birodalom ottani őslakosairól beszélünk. A zsidóság az ókortól kapcsolódik ehhez a területhez, ez szintén közismert tény. Aki a Szentföldön él, pontosan tudja, ez egy puskaporos hordó, az indulatok rendkívüliek. Mi, magyar keresztény családként kívülállók vagyunk; kívülállónak lenni pedig marginalitást is jelent. Senki sem szereti, ha valaki nem áll oda egy barikád valamelyik oldalára. Mi nem vagyunk hajlandók odaállni egyik oldalra sem, miután mindkét oldalon vannak barátaink. Szeretettel meghallgatjuk őket, és visszafogottan nyilatkozunk. Számunkra a Szentföld nem egy iszlám szent hely vagy a zsidók ősi hona, hanem elsősorban Jézus országa.

A háború kitörését követően néhány napon belül kiürültek az utcák. Hasonló volt az élmény, mint amit a pandémia idején Rómában éltünk át. Sokszor voltam teljesen egyedül a Sixtus-kápolnában, a Szent Péter-bazilika kupolájában. Az Örök Várost, a múzeumokat úgy ismerhettük meg a feleségemmel és a gyermekeimmel, mintha valami régi világ utazói lettünk volna. Hasonló történik most a Szentföldön. Miután a zarándoklatok megszűntek, jelenleg nincsenek turisták, a biztosítók nem vállalnak kockázatot, a repülőjáratokat is törölték. A helyiek pedig ritkán látogatnak a szent helyekre. Többször jártunk Kafarnaumban úgy, hogy rajtunk kívül egyetlen lélek sem volt ott; ugyanez Betlehemben, a Születés bazilika barlangjában. A Getszemáni-kertben csak a ferences őrrel találkoztunk, a Szent Sír bazilikában pedig fél órán át úgy imádkozhattam a Szent Sírban, hogy senki rám sem nézett. A háború ellenére vagy azzal együtt is mérhetetlen spiritualitása van a Szentföldnek. Tizennyolc évesen, 1990-ben járhattam ott először. Tizenötödik éve vagyok kutatóprofesszora a jeruzsálemi Pápai Biblikus Egyetemnek, és már egy éve ott is éltünk, amikor egy olyan új oldalát, új arcát láthattam meg a Szentföldnek, amiről korábban álmodni sem tudtam volna. A szent helyeken káprázatos béke és nyugalom sugárzik mindenütt.

Jézus országának megismerése szempontjából e zarándokok nélküli Szentföld semmihez sem hasonlítható katarzis számomra. Valami olyat tapasztalhatok meg, mint a machaerusi ásatások kezdetekor, amikor még egyáltalán nem jártak ott turisták.

– Vajon milyen lesz e némaság utáni Szentföld? Hogyan lehet újra kapu számunkra Jeruzsálem, amelyhez Rómához hasonlóan ezer szállal kötődünk az Árpád-házi királyaink, Szent István óta?  

– Hasonló várható, mint amit a Rómában töltött három évünkben, 2019 augusztusa és 2022 szeptembere között megéltünk. A pandémia hónapjaiban volt, hogy úgy éreztük, ez örökké fog tartani. Aztán egy szép napon földcsuszamlásszerű váltással Róma újra tele lett zarándokokkal és turistákkal. Ugyanez történik majd Izraelben is; ahogy tűzszünet lesz, a háború csillapodásával egyik pillanatról a másikra újra elindulnak a zarándokok. Egyik regisztrált túlélője vagyok a 1997. november 17-én, Deir el-Bahariban történt iszlamista támadásnak, amelynek során a luxori nyugati parton hatvankét embert, köztük ötvennyolc külföldi turistát mészároltak le a helyi terroristák. Senki nem gondolta, hogy bárki oda mer menni ezután, de fél év elteltével már újra csurig volt turistákkal Hatsepszut fáraónő temploma és a Királyok völgye. A turizmusban hatékony az amnézia, akárcsak a politikában. A Szentföld pedig sohasem volt békés hely, és ezzel mindenki tisztában van. Úgy gondolom, már ezen a tavaszon megtörténhet a nyitás.

Az evangéliumokat ma is sokan félreértik, a különböző keresztény egyházak próbálják megérteni és értelmezni Jézus rendkívül radikális világát, amit Isten Fiaként meghirdetett számunkra. Meggyőződésem, hogy az evangéliumok ma is játszódnak. Salome ma is táncol a Machaeruson; a citadellát építő és a királyi várost megalapító Nagy Heródes, láthatjuk, ma is megöli a szentföldi gyermekeket. Ezen a karácsonyon döbbentem rá erre, amikor a Szentföldön több mint tízezer gyermek halt meg a harmincezer meggyilkolt áldozat között. A hétköznapok valósága ma is a keresztény misztériumok része. Vallásunkban természetesnek tarjuk, hogy évente megemlékezünk Krisztus születéséről és haláláról. De Jézus valójában mindennap megszületik és mindennap meghal értünk. Ahogy nekünk is rendre fel kell vennünk a keresztünket és megjárnunk a magunk kálváriáját.

Ez az üres, de spiritualitásában izzó tűzgolyóvá váló Jeruzsálem, a Szentföld még jobban megerősített abban, hogy az evangéliumok egy ma is létező valóság drámáját mutatják be.

Sok családban megadatik, hogy „kis Jézus” születhet; a feleségemben rendszeresen megláthatom a Szűzanyát, és magam is megpróbálok Szent Józseffé válni. A Szentföld valóságában az a legcsodálatosabb, hogy a hétköznapok teszik érthetővé: az evangéliumok nem egy absztrakciót hirdettek meg, hanem az életünkről, a mindennapjainkról szólnak. Nekünk, magyaroknak Jeruzsálem ugyanúgy a mennyország kapuja, mint valamennyi kereszténynek a világon. A katolikusok számára Róma „adminisztratív” központ, a spirituális centrum azonban a Szent Város: Jeruzsálem.

Szent István ezer évvel ezelőtt két zarándokházat alapított: az egyiket Rómában, a másikat Jeruzsálemben. És Jeruzsálemben nemcsak zarándokházat nyittatott, hanem egy hatalmas kolostort is, hozzá tartozó birtokkal. Később, II. Géza korától, a stefaniták megjelenésével már saját keresztes lovagrenddel büszkélkedhetett az Árpád-ház. Krisztus kétszer hagyta el a földet: a halálát követő feltámadásakor, majd negyven nappal később. Mindkettő Jeruzsálemben történt. A muszlimok is úgy hiszik, hogy csak Jeruzsálemből lehet a Mennyországba jutni. Az ő hagyományuk szerint Gábriel arkangyal oda vitte el Mohamed prófétát, és Jeruzsálemből egy csodálatos pegazus repítette fel a hetedik mennyországba. Vagyis Jeruzsálem az egész világ legszentebb helye és spirituális központja, a Mennyország kapuja. Aki érzékeny erre a megtapasztalásra, és akár egyszer is járt ott, biztos, hogy a szívének egy darabja Jeruzsálemben maradt, és a haláláig honvágyat érez iránta. Hatvan évvel ezelőtt, 1964-ben Szent VI. Pál pápa mondta ki először, hogy a Szentföld az Ötödik Evangélium. Úgy érzem, hogy Jeruzsálem és a Szentföld valahol a négy evangélium megértésének a kulcsa is egyben.

Fotó: Vörös Győző archívuma; Csák János Facebook-oldala

Pallós Tamás/Magyar Kurír

Az írás nyomtatott változata az Új Ember 2024. február 11-i számában, a Mértékadó kulturális mellékletben jelent meg.