A mozgás lelkisége, gyaloglás Jézussal – Könyvbemutató a Loyola Caféban

KÉPGALÉRIA – klikk a képre!

Az eseményen jelen volt a könyvhöz ajánlást író Bíró László tábori püspök. Kifejtette: közgondolkodásunkban lassan-lassan egyensúlyba kerül test, szellem és lélek. Képzések, házassági fölkészítések során a nevelés, közművelődés felelősei egyre nagyobb hangsúlyt adnak a lét e hármas dimenziójának, együttes kibontakoztatásának. Ez a mozgás lelkiségével foglalkozó kötet bátor próbálkozás arra, hogy segítséget nyújtson lélek, szellem és test együtt munkálkodásához. Az internet korában a mozgásában egyre inkább elszegényedő, képernyőfüggő embert szeretné mozgásra bírni, lelkileg, szellemileg és testileg egyaránt. A lényeg, hogy ki-ki megtalálja a maga csendjét, amelyben találkozhat Istennel. Arról, hogy ezt milyen formában tesszük, nincs szó a Szentírásban. Jézus nem azt kéri tőlünk, hogy imádkozgassunk, hanem hogy szüntelenül imádkozzunk. A mozgás lelkisége útkeresés, egy mozgásszegény világban Istenhez akar vezetni bennünket. Ez a könyv jövőbe vezető, Istent kereső útkeresés.

Horváth Árpád SJ a beszélgetés bevezetőjében emlékeztetett rá, hogy a test és a vallás kapcsolata a biblikus időkben nagyon szoros, mondhatni természetes volt. A megváltás is testben történt. Jézus meghalt a kereszten, ami fájdalommal járt. Az élet ezen a világon a testünkön keresztül zajlik. A kereszténység elkerülhetetlenül belekeveredett a hellenisztikus világba, a biblikus élettapasztalat, életszemlélet találkozott a platonista szellemi felépítménnyel: az eszme az, ami igazából van, és meghatároz bennünket, mi az árnyékvilágban vagyunk. Ez a szemlélet elsősorban Szent Ágoston révén, lehengerlő módon, belekerült a keresztény világképbe, és ezerhétszáz éven át kitartott. A szívünkbe beengedtük ugyan Krisztust – Jézus Szíve-tisztelet –, de az, hogy az egész ember testi lény, új gondolat volt a 20. században, főleg katolikus körökben, de a protestánsoknál is, ahol talán még kevésbé van helye a szimbólumoknak, a művészeteknek.

Ami most elkezdődött a mozgás lelkiségével, köszönhetően Renátának és Hofi atyának, az tulajdonképpen a test fölfedezése. A testünk egy nagy kinyilatkoztatás, testben élünk, Istentől kaptuk, hatalmas ajándék. Valami új, de egyben nagyon is régi kezdődött el ezzel, emberek csoportjai, akik elkezdenek járni, mozogni, s közben imádkozni, sokféleképpen növekedni a lelki életben – fejezte be eszmefuttatását Horváth Árpád. 

A négygyermekes, életmódtréner Molnár Renáta felidézte, hogy gyermekkorától kezdve versenyszerűen sportolt, s tagja volt a Regnum Marianum közösségének. A sport és a lelkiség, az ima, mindenkor szervesen hozzátartozott az életéhez. A most megjelent könyv a jézusi gyaloglás lelkigyakorlat nyomán született. A kötetben a két szerző – túllépve a lelkigyakorlat keretén – az ima és a mozgás csöndben megszülető egységének gondolatát bontják ki, mindketten a maguk módszerével.

Az említett lelkigyakorlat előzményéhez tartozik, hogy Molnár Renáta 2008-ban biciklizés közben súlyos sérülést szenvedett. Ezt követően megváltozott az élete. Isten felnyitotta a szemét, hogy higgye el, úgy szereti, ahogyan létezik, kilóktól, külsőségektől függetlenül, feltétel nélkül. Két évvel később, 2010-ben Molnár Renáta egy cursillón találkozott Hofher József jezsuita atyával, és a vele folytatott beszélgetés során született meg benne a mozgás lelkisége nevű lelkigyakorlat. A könyv egyik szerzőjeként fontosnak tartja: a gyermekkora óta megélt, a mozgáshoz kapcsolódó mély istenélményei meghatározták és ma is meghatározzák személyes kapcsolatát, kötődését a sporthoz, a hithez, a lelkiséghez. A fájó, mégis ajándékként megélt baleset élménye megtapasztaltatta vele test és lélek törékenységét.

A fölépülés, a járás mély testi-lelki rehabilitációja során a gyaloglás Jézussal alapigéjét az ismert szentírási mondatban találta meg, amikor Péter így szól a templom előtt fekvő, alamizsnáért könyörgő bénához: „… Jézus Krisztus nevében kelj fel és járj!” (ApCsel 3,1–6). Molnár Renáta kifejtette: nem véletlen a megfogalmazás kettőssége. Két egymást erősítő gondolat kifejezése. A jézusi gyaloglás Jézus értünk való fáradhatatlan gyaloglása, hogy mindenhová, mindenkihez elvigye az örömhírt. Szünet nélkül gyalogolt, az irgalmas szeretet hajtotta, hogy beteljesítse az Atyától számára rendelt küldetést. A gyaloglás Jézussal – ami túlmutat bármely lelkigyakorlaton vagy zarándokúton – a mi gyaloglásunk. Jézus földön járó egyháza tagjainak gyaloglása, olykor bukdácsolása, majd fölállása a szeretet útján, amelyet Jézus értünk való gyaloglásával, kereszthalálával és feltámadásával kijelölt számunkra.

A jézusi „mozgáslelkiség” révén összekapcsolható a mozgás, a járás az elmélyült imádsággal, a sport megújuló nyelvezete megszólíthat időst és fiatalt, egészségest és betegséggel küzdőt, hívőt és keresőt; misszióvá válhat, az új evangelizáció egyik lehetőségévé.

A Molnár Renáta által továbbfejlesztett nordic walking révén megélhető, hogy a mozgás hatalmas erő- és örömforrás. Ennek a mozgásnak a ritmusa nemcsak fizikai ritmus, hanem segít a befelé fordulásban, az elmélyedésben is a lelkigyakorlatokon.

A könyv másik szerzője, Hofher József elmesélte, hogy a Molnár Renátával folytatott beszélgetései során világos lett számára, hogy a nordic walking és a szemlélődő Jézus-ima hihetetlenül hasonlítanak egymásra, ami a gyakorlatok egy bizonyos hatását illeti. A ritmikus mozgásra épülő gyaloglás és a légzés ritmusában végzett Jézus-ima, a szüntelen imádság Jézus nevével valami hasonló belső élményt, tisztulást, vigaszt vagy vigasztalanságot, de végül is újjászületést, harmóniát és békét hoz létre az emberben.

Hofher József felidézte, hogy szerzetesélete kezdetén csaknem egy évet töltött Jálics Ferenc németországi lelkigyakorlatos házában, Griesben. Ferenc atya jelezte, hogy nemcsak lelkigyakorlatról, imáról szeretne tanítani, hanem egy szemlélődő életmódba szeretné bevezetni őket. Hangsúlyozta, hogy életmódra hívja, a valósággal hozza kapcsolatba mindnyájukat. Az élet eseményei: az alvás, a mozgás, az ima, a közösségi és személyi kapcsolatok, a munka egyetlen valóságot jelentenek. Ez ott és akkor természetes lett, legalább tíz napig tartott egy lelkigyakorlat, melynek során fakultatív módon választható, különböző mozgási lehetőségeket javasoltak. Napi egy órát dolgoztak is, kertészkedtek, fát vágtak, részt vettek a házi munkában az imaidők között.

Hofher József kiemelte: minden ember mint „egyedüli példány” –, ahogy Kosztolányi Dezső írja a Halotti beszédben – sajátos életutat jár be Isten rá vonatkozó akarata szerint, egy meghatározott közösségben. Ezt az utat kell felismernünk, megvalósítanunk és végigjárnunk embertársaink segítségével. „Jézussal való gyaloglásunknak” pontosan ez a célja. Élethosszig tartó lelkigyakorlat a mindennapokban. A napi imádság és mozgás eszköz, hogy valóban célba érjünk. Tehát a Jézussal való gyaloglás nem zarándoklat a klasszikus értelemben. Azok a gyakorlatok, amelyeket felajánlanak (imádság és mozgás), nem egy kiemelt, tervezett zarándoklat részei, sokkal inkább a mindennapok eredményességének záloga, ha hűségesen kitartunk bennük – mondta Hofher József. Hozzátette: a lelkigyakorlat egésze, napi eseményei meghatározott ritmust követnek. A test és a lélek gyakorlatai átjárják egymást. A délelőtti gyaloglást, majd a délutáni szemlélődést a szív ritmusa járja át. Ez a belső ritmus vezet, gyógyít, és megteremti azt az egységet, amely alapján kimondhatjuk: „Élek ugyan, de nem én, hanem Krisztus él bennem” (Gal 2,20).

Fotó: Lambert Attila

Bodnár Dániel/Magyar Kurír