Az Eucharisztia ünneplése 163/2.

A II. Vatikáni Zsinat dokumentumában említett tudatosság egyaránt vonatkozik az imádságok mondására, kiváltképp az énekben, a test gesztusaira és a figyelő hallgatásra, amely utat nyit az elmélkedésnek és a szemlélődésnek. A liturgikus cselekményekben valójában – ha mindezek tudatában végzi az ember, legyen akár pap, akár hívő – felfedezhető a fenti elemek harmonikus jelenléte és egyensúlya. A tudatosság ebből a szempontból már nem csupán azt jelenti, hogy Isten jelenlétébe helyezkedem. Ez egyben olyan magunkévá tett ismeret vagy tudás, amely egyszerre hatja át a lelkiismereti döntéseket, és hordoz közösségi – függőleges és vízszintes – vonásokat. Ennél fogva érthető, hogy az Eucharisztia és az Egyház misztériuma mennyire összetartoznak: „Az eucharisztikus kenyér egyszerre jelzi és valósítja meg a hívők egységét, akik egy testet alkotnak Krisztusban (vö. 1Kor 10,17). Minden ember erre a Krisztussal való egységre hivatott, aki a világ világossága, akitől eredünk, aki által élünk, s aki felé tartunk” (Lumen gentium [LG] 3.). A zsinati konstitúció később mindehhez hozzáteszi: „Az eucharisztikus kenyér megtörésekor valóságosan részesedvén az Úr testéből fölemeltetünk a vele és az egymással való kommunióra. »Mivel egy kenyér, egy test vagyunk mi mindnyájan, akik egy kenyérből részesülünk.« (1Kor 10,17). Így mi valamennyien az ő testének tagjai leszünk (vö. 1Kor 12,27) »egyenként pedig egymásnak tagjai« (Róm 12,5).” (LG 7.)

Mindezek alapján elgondolkodhatunk azon, hogy

mindazok, akik az Eucharisztia részeseivé válnak, nem csupán befogadókká, hanem továbbadókká is lesznek. A befogadás nyitottságot és bizalmat feltételez, a továbbadás pedig cselekvő, missziós lelkületet.

Amennyiben az Egyház és az Eucharisztia kapcsolatáról beszélünk, az Eucharisztiában és annak ünneplésében tudatosíthatjuk mindazt, amit a szentek közösségének fogalmában hiszünk és vallunk.

Az Eucharisztia misztériumában nászra lép az ég és a föld, benne már ma a mennyei lakoma előízét vesszük. Az Eucharisztiában „a természet és az emberi munka gyümölcsei dicsőséges Testté és Vérré válnak a testvéri közösség vacsoráján” (Gaudium et spes, 38.), amely nem pusztán emberi testvériség, sokkal inkább mennyei. „A Krisztus Testében és Vérében való részesedésünk arra irányul, hogy azzá alakuljunk, amit magunkhoz veszünk” (Nagy Szent Leó pápa, Sermones 63,7 PL 54. col. 357.).

Fotó: Merényi Zita

Magyar Kurír