Dobos Károly Dániel: Jézus alakja a Koránban

A Megváltó alakjáról szóló tanítás, a krisztológia ugyanis a keresztény teológia sarokköve. Jézus személye nélkül a kereszténység egész tanítása érthetetlen marad, ugyanakkor Jézus az iszlám vallásnak is fontos, ha nem is központi alakja.

Dobos Károly Dániel tanulmányában felvázolja a Mohamed próféta számára elérhető korábbi tanításokat, hagyományokat az ószövetségi – esetenként még távolabbi ókori keleti vagy a klasszikus antikvitásbeli – kezdetektől az Újszövetségben vagy a népi vallásosságnak az apokrif szövegekben megjelenő hitvilágán keresztül a prófétához térben és időben közelebb álló különböző késő antik csoportok, iskolák és tanítók gondolati rendszeréig. Ebből kiderül, hogy még az akkori világ perifériáján, Mekkában felnövő Mohamed is egy gazdag és sokszínűen tagolt szellemi világ örököse volt, mely egyként vallotta magát az ókori kelet és görög-római civilizáció leszármazottjának.

A szerző kiemeli: a Jézus név koráni megfelelője (Íszá) leginkább a „Jézus, Mária fia” összetételben fordul elő. Ezenkívül nevezik Messiásnak, Isten Szavának, Isten Lelkének, Isten Szolgájának is. A „Jézus, Mária fia” megnevezéssel kapcsolatban egyes kutatók feltételezik, hogy a etióp egyházból kerülhetett át az arab nyelvhasználatba, talán már a Mohamed fellépése előtti időszakban. Dobos Károly bemutatja, hogy az apokrif írások világa erősen Mária-centrikus, a kanonikus evangéliumok eredendően krisztológiai érdeklődése a gyermekevangéliumokban egyértelműen mariológiaivá alakult át. Ezzel párhuzamosan a Mohamed környezetében fellelhető kereszténység – akár szír, akár kopt vagy éppen etióp formáira gondolunk – közös jellemzője Mária tisztelete. Jézus rokonai közül a Korán csak Máriát ismeri, ő azonban igen előkelő helyet kap a Koránban, és személyét a mai napig is mélyen tisztelik a vallásos muszlimok.

A könyv írójának mélyreható elemzéséből egyértelművé válik: a koráni krisztológia sarokköve az a kérdés, hogy Jézus próféta-e, vagy Isten fia. A Koránban Jézus legfontosabb feladata, hogy folyamatosan figyelmeztessen: „ő nem Isten fia, ahogyan azt a keresztények hirdetik, ő csak Allah szolgája, az általa küldött próféták sorának egy kimagasló szereplője, isteni mindenhatóságának csodás jele.” Ezek azok a biztos pontok, amelyek köré Mohamed az egész koráni krisztológiát felépítette. E véleményén sohasem változtatott, elképzelhetetlen volt számára bármiféle engedmény, hiszen „nincs más Isten, csak Allah.” A Korán tehát a leghatározottabban tagadja Jézus isteni mivoltát, viszont előkelő helyet biztosít számára a próféták sorában. A hagyomány szerint a próféták közül kiemelkedő pozíciónak örvendett Ádám (Allah választottja), Noé (Allah prófétája), Ábrahám (Allah barátja), Mózes (Allahtól megszólított), Jézus (Allah lelke) és Mohamed (Allah küldötte és a próféták pecsétje). Jézus különlegessége abban áll, hogy egyrészt ő az egyetlen próféta, akiről a Korán nyíltan állítja, hogy Allah megerősítette a Szentlélekkel. Ez a megerősítés elméletileg minden hívőnek jár, ugyanakkor explicite kimondva mégis csak Jézusról olvassuk: „Adtuk (hajdan) Mózesnek az Írást és más prófétákat küldtünk utána. Nyilvánvaló bizonyítékot adtunk Jézusnak, Mária fiának és megerősítettük őt a Szentlélekkel” (II:87). A muszlim kommentárok úgy értelmezik a Szentlélekkel való megerősítés tényét, mint Allah folyamatosan Jézusra áradó kegyelmét, melynek első megnyilvánulása a bölcsőből szólás csodája volt. Mások úgy vélik, hogy Gábriel arkangyal egész életében segítette volna Jézust egészen a kereszthaláltól való megmeneküléséig. Jézus kiemelt helyzetét a próféták sorában az a tény is fokozza, hogy ő volt a Mohamedet megelőző utolsó próféta.

A Korán egyértelműen elutasító állásponton helyezkedik el Jézus kereszthalálával szemben. „Bizonyosan nem ölték meg őt, ellenkezőleg, Allah magához emelte” (IV: 157-159). Jézus végidőbeli szerepével kapcsolatban a Korán nem foglal egyértelmű állást, míg a hagyomány abban egységes, hogy második eljövetele valamilyen módon az utolsó idők bekövetkeztét jelzi majd.
Dobos Károly Dániel megállapítja: a Korán által közvetített Jézus-kép számos ponton inkább Mohamedről és a formálódó iszlámról készült önarckép, „mint a próféta számára térben, időben és mentalitás tekintetében is oly távoli, bár mindig tisztelt próféta ősi portréja. Így viszont jó kiindulási alapot nyújthat a két közösség tagjai között kibontakozó reménybeli párbeszédhez…” A szerző elemzése világossá teszi, hogy az európai és az iszlám kultúra ugyanazokból a késő antik gyökerekből táplálkozik, még ha az elmúlt századok során más-más irányba fejlődött is a két hajtás. Ez a felismerés reményt adhat és alapot szolgáltathat a dialógus számára.

A könyv külön függelékben közli a Jézusra vonatkozó koráni versek gyűjteményét.

(Szent István Társulat, 2016.)

Bodnár Dániel/Magyar Kurír