„Aki megalázza magát, az felmagasztaltatik” – Mészáros Levente OFM előadása Esztergomban

Megszentelt élet – 2024. április 4., csütörtök | 13:30

A ferences jubileumokhoz kapcsolódóan Szent Ferenc lelki életének iskolája címmel elmélkedéssorozat indult február 8-án, amelyet pünkösdig, kéthetente csütörtök esténként tartanak az esztergomi ferences templomban. Az előadók a kilenc alkalmon Szent Bonaventura Szent Ferencről írott életrajzán keresztül igyekeznek a hallgatósághoz közelebb vinni Szent Ferenc lelkiségét.

A harmadik elmélkedést Mészáros Levente OFM tartotta március 7-én, „Aki megalázza magát, az felmagasztaltatik” címmel; az engedelmesség értelmezésével Szent Bonaventura hármas útjának felfedezésére vezette el a hallgatóságot.

Mészáros Levente OFM beszéde elején közös imádságra hívta a jelenlévőket: Szent Bonaventura A lélek útjai Istenhez. Itinerarium mentis in Deum című művének prológusa hangzott el, melynek központjában a békesség óhajtása áll.

A közös fohászt követően az előadó az előző két elmélkedés során megfogalmazott gondolatokat idézte fel. Varga Kapisztrán OFM bevezető előadásában a lelkiség, a lelki út és a lelki élet mibenlétét magyarázta, felvázolva a keresztény lelkiség három útját is, amelyek a megtisztulás, a megvilágosodás és az egyesülés útja. Ezeket járva érthetjük meg, miképpen vált Szent Ferenc a lelki élet mesterévé, s hogy mi a ferences lelki út lényege. Balázs Jeromos OFM a második alkalmon a Szent Ferenc életrajzát feldolgozó mű, a Legenda maior kapcsán a Szent Bonaventura írásaira is jellemző hármas osztatúságra hívta fel a figyelmet, ugyanis a tanítássorozat középpontjában álló mű is kilenc fejezetet tartalmaz, háromszor hármas belső tagolással. Az első három fejezetben bontakozik ki a megtisztulás útja, melynek kulcsfogalmai a tisztaság az engedelmesség és a szegénység (ezek megegyeznek a három evangéliumi tanáccsal); a következő szakasz a megvilágosodás útjának taglalása, melynek során a hármas felosztás ugyancsak megfigyelhető, hiszen ez a szakasz a jámborság, a szeretet és az imádság kulcsfogalmai köré épül; végül pedig az egyesülés útja a sugalmazott Ige, a megtestesült Ige és a keresztre feszített Ige hármasában nyer értelmet.

Balázs Jeromos előadása a tisztaság fogalmának Szent Ferenc-i értelemben vett megvilágítását célozta meg, ezért kiemelten foglalkozott a megtisztulás útjának első fejezetével. A megtisztulás útjának soron következő kulcsfogalmára továbblépve Mészáros Levente OFM az engedelmesség jelentését vette górcső alá.

„Hogy Isten szolgáljában megvan-e az Úr lelke, azt legbiztosabban erről lehet megismerni: ha Isten valami jót művel általa, teste, mely ellensége minden jónak, nem fuvalkodik fel, hanem ellenkezőleg, csak annál hitványabbnak tartja, és minden más embernél kisebbnek érzi magát” – ismertette előadásához választott mottóját, Szent Ferenc 12. intelmét Mészáros Levente; majd Bonaventura soraival folytatta a mű hatodik fejezetéből: „Isten emberét túlcsorduló bőségben töltötte el minden erény őre és dísze, az alázat.

Saját szemében csupán bűnös volt, a valóságban viszont minden tekintetben ragyogó tükre a szentségnek.”

Ezt a megfogalmazást kibontva az alázat rokonfogalmait sorolja Szent Bonaventura a mű következő szakaszában: „Azoknak adom tehát ezeket a gondolatokat, akiket már Isten kegyelme előbb megérintett: az alázatosoknak, a jámboroknak, a töredelmes és állhatatos lelkeknek; azoknak, akiket Isten fölkent az öröm olajával: az isteni bölcsesség szerelmeseinek; és azoknak, akiket az iránta való vágy felgyújtott: azoknak, akik Istent magasztalni csodálni és ízlelni akarják.” 

„Szent Ferenc tehát ragyogó tükre a szentségnek” – nyomatékosította Mészáros Levente Bonaventurát idézve, majd többek között az alázat fogalmát, az alázatos ember ismérveit, majd az isteni akaratra adott válaszunk lehetőségeit és Szent Ferenc utánozhatatlan, Jézust követő lelki életét mutatta be a szerző szavai alapján.

A teljes előadás IDE KATTINTVA megtekinthető.

*

A Szent Ferenc lelki életének iskolája című elmélkedéssorozat alkalmait kéthetente csütörtökönként tartják Esztergomban. Ezek lazán kapcsolódnak egymáshoz, de külön-külön is önálló egységet alkotnak. Minden alkalom vesperással kezdődik az esztergomi rendház szerzeteseivel 18.30-kor, amelyet 19 órától szentmise követ. Ezután következik a tanítás és az elmélkedés. Legközelebb április 4-én, csütörtökön 18.30-tól várják az érdeklődőket az esztergomi Szent Anna ferences templomba. Az eseményen a részvétel ingyenes.

További információk a ferenc800.hu oldalon olvashatók.

Szöveg: Gellért Sára Mária

Forrás és fotó: Ferences Média

Magyar Kurír

Kapcsolódó fotógaléria