A szenvedélybetegséggel küzdők javára gyűjtöttek a Szent Márton-héten Pannonhalmán

A megnyitón a gimnázium igazgatója, Juhász-Laczik Albin atya Kohári Szilviával, az egri RÉV Szenvedélybeteg-segítő Szolgálat vezetőjével beszélgetett.

Juhász-Laczik Albin úgy fogalmazott, hogy a Szent Márton-napnak, az egész életnek, a közösségnek, és annak, hogy jó-e az iskola, az egyetlen mércéje az, hogy van-e bennük szeretet. „Semmivel sem tudunk segíteni, csak egyedül azzal, hogyha szeretetet adunk a másiknak.”

Sulpicius Severus, Szent Márton életrajzírója így fogalmazza meg, amikor az ifjú Márton még katonaként megosztotta köpenyét a koldussal: „Így történt meg egy szokottnál jóval keményebb tél közepén, midőn a hidegtől sokan megfagytak, és Mártonnak már semmije sem volt a fegyverén és egyszerű katonai köpenyén kívül, hogy Ambianum város kapujánál egy ruhátlan koldussal találkozott. A szerencsétlen ember könyörgött az arra járókhoz, hogy szánják meg, de mindnyájan elmentek mellette. Ekkor az Istennel eltelt férfiú megértette, hogy az Úr neki hagyta meg azt, akin senki sem könyörült. De mit tegyen? A rajta levő köpenyen kívül nem volt egyebe, mert már hasonló célra mindenét elajándékozta. Fogta tehát az oldalán hordott kardját, és középen elvágta vele köpenyét, az egyik részét odaadta a koldusnak, a maradékot pedig magára terítette. (…) A következő éjszaka Márton, miközben mélyen aludt, meglátta Krisztust ugyanazon fél köpenybe öltözve, amellyel a koldust betakarta.”

A gimnázium idei Szent Márton-hetének fókuszában a szenvedélybetegek álltak. „Ők azok a koldusok, ott az út porában, az emberi társadalom rideg telében, akikre mi, Szent Márton tanítványaiként odafigyelünk – fogalmazott Juhász-Laczik Albin. Mint mondta, Szent Márton egy lovon ül, a koldus pedig lent van. – A koldusok általában lent vannak. Mi meg fönt. Néha magas lovon ülünk, és ahogy a történet is elmondja, nem mindenki vette észre ezt a koldust. Úgy elmentek mellette az emberek, ahogy néha mi is elmegyünk.

Az első nagy lépés talán az, hogy észrevesszük azt, hogy ki az, aki hiányt szenved, hogy kik azok a szenvedélybetegek

– néha mi magunk is lehetünk ilyen hiányt szenvedő emberek.”

Néha a szenvedélybetegekre úgy tekintünk, mit akik hősök, vonzó példák – mondta. Régen a filmekben sokszor úgy jelent meg a cigaretta, mintha egy jól menő pályához az is hozzátartozna, hogy cigarettázunk. „A mai kornak is megvannak azok a szenvedélybetegségei, amelyek a vonzó életnek mintha a részei, díszítőelemei lennének.” Szent Márton azonban nem egy hőst látott, hanem egy koldust, akinek valami nagyon hiányzik.

„Akkor tudunk segíteni, akkor tudunk Szent Mártonnak a tanítványai lenni, hogyha látjuk azt, hogy a másik nem lazaságból, nem hősiességből csinálja, hanem azért, mert valami neki nagyon hiányzik; hogy ő koldusa ennek a világnak, koldusa valaminek.”

Máskor pedig épp az ellenkezője történik, és nem akarjuk észrevenni a rászorulókat, mert visszataszítónak tartjuk őket. „Ha már láttunk idült alkoholistát vagy teljesen csonttá soványodott drogost, akkor a legszívesebben nem vennénk róluk tudomást. Szent Mártonnak és nekünk, Szent Márton tanítványainak azonban a realitásunk része, hogy vannak ilyen emberek közöttünk, akár a családunkban is, és hogyha elmegyünk mellettük szó nélkül, akkor nem vagyunk Szent Márton tanítványai.”

Az igazgató úgy fogalmazott, hogy gyakran az egész köpenyünket adjuk oda, és lefedjük vele a problémát. Szent Márton azonban csak a felét adta, éppen annyit, amivel tudott segíteni, és a koldus be tudta magát bugyolálni a hidegben. „Nem elfedte a problémát, hanem segített. S aztán nem szabott feltételt.” A szenvedélybetegekről sokszor beszélnek úgy, mint akik valójában nem áldozatok, hanem hibásak. Azért lettek betegek, mert nem tudtak magukon segíteni. „Márton nem így közelít. Nem azt mérlegelte, hogy vajon megérdemli-e az a koldus a segítséget, hanem úgy, hogy még mit tud neki odaadni, mivel tud segíteni.”

Senkinek nem kell ugyanis kiérdemelni a segítségünket, mert az ingyenes, mert nem a miénk, hanem mi is úgy kaptuk.

„Az a fél köpeny vagy ez a gesztus nem is azért fontos, mert egy fél köpeny vagy egy egész, vagy egy gesztus, hanem azért, mert ott van benne az a szeretet, ami mindent megváltoztathat. Semmivel sem tudunk segíteni, csak egyedül azzal, hogyha szeretetet adunk a másiknak.”

Az egyetlen mércéje mindennek az, hogy van-e bennünk szeretet. Majd arról beszélt, hogy mi is a szeretet mércéje: „Az egyik az az, hogy magas lovon ülsz-e?

Ülj magas lovon, csak lásd, hogy mi van ott a porban melletted! Ha látod, akkor van benned szeretet.

 Vegyél tudomást arról, aki rászorul! Ne tartsd őt vonzónak vagy hősnek, hanem lásd az ő szenvedését, az ő hiányát. Ha ezt látod, akkor van benned szeretet. Ne fedd el a problémát, hanem merj vele valamit kezdeni! Ha mersz vele valamit kezdeni, akkor van benned szeretet. Csak a szeretet ad erőt, hogy szembenézzünk a realitással. Ne tartsd a másikat visszataszítónak, még hogyha nem is szép, még hogyha nem is vonzó! A visszataszító ember is ember, és hogyha te ezen túl tudsz lépni, a csúnyaság, az emberi bűn visszataszítóságának az eltántorító erején, az csak a szeretet erejével történhet. A legfontosabb talán az, hogy ne mérlegelj! Soha ne mérlegelj!

A szeretet az ingyenes, mert te is úgy kaptad ingyen, csak úgy kaphatod és csak úgy adhatod tovább.”

A diákok a Szent Márton-héten előadásokon, beszélgetéseken ismerkedtek a szenvedélybetegségekkel küzdők és családjaik nehézségeivel, kihívásaival, fájdalmaival, miközben osztályprogramokat és bolhapiacot, árverést szerveztek. Az ezeken összegyűlt adományokat felajánlották a Magyarországi Református Egyház Kallódó Ifjúságot Mentő Misszió Drogterápiás Otthonának, ahol 1985 óta nyújtanak segítséget a szenvedélybetegséggel küzdő és problémás szerhasználó serdülőknek és fiatal felnőtteknek.

Forrás: Pannonhalmi Főapátság

Fotó: Horváth Tamás és Hunyadi László

Magyar Kurír