Az egészséget is ajándékba kaptuk – Betegek világnapja a Szent Ferenc-kórházban

Megszentelt élet – 2024. február 23., péntek | 9:03

Beer Miklós nyugalmazott váci megyéspüspök a betegek világnapja (február 11.) alkalmából a Budapesti Szent Ferenc Kórházban mutatott be szentmisét, amelyen Wojtonis Marek CM koncelebrált. Beer Miklós homíliájában felhívta a figyelmet arra, hogy a Lourdes-ban történt és történő csodás testi gyógyulások mellett egy még nagyobb ajándék a betegség során a hitre ébredés kegyelme.

Minden beteg azt szeretné, ha meggyógyulna, de nem ez az igazi ajándék. A betegség során Jézus személyében vigasztalást és az örökkévaló élet reményét adó távlat nyílik meg a szenvedő előtt. Az egész életünk vonatkozásában Isten szeretetében élünk. Ez még nem jelenti azt, hogy a nehézségek és a betegségek minket elkerülnek. Ne áltassuk magunkat, bármikor történhet velünk bármi, akár egy baleset.

Nem vagyunk birtokosai az egészségnek, azt ajándékba kaptuk.

Jézus Krisztus örök életet ragyogtat elénk, Ő minden szenvedővel sorsközösséget vállalt. Velünk van.

Ferenc pápa mondja: ne hagyjátok magukra a betegeket, legyetek mellettük.

Amíg tudunk, mi legyünk mellettük, amikor pedig mi leszünk betegek, fogadjuk el mások szeretetét.

Minden nehézség, fogyatékosság alkalom arra, hogy Jézus Krisztus mértéke szerint értékesebb emberek legyünk. A jóság, az önzetlenség formál értékes emberekké. Imádkozzunk együtt a Szűzanyával, csodálkozzunk rá az Úristen gondoskodó szeretetére, aki eljött közénk. Jézus személyében velünk van, nem hagy magunkra, bátorítást ad, de segítséget is abban, hogy törődni tudjunk egymással, és az ő Szentlelke által segít abban, hogy az Ő mértéke szerint váljunk értékes emberré, és üdvözüljünk.

A szentmise végén a kórházban ápoltak, akik kérték, a betegek szentségében részesültek.

Forrás és fotó: szerzetesek.hu; Assisi Szent Ferenc Leányai Kongregációja

Magyar Kurír

Kapcsolódó fotógaléria