„Egy keresztény pedagógus élete példájával evangelizál” – Interjú Puskás Balázs EKIF főigazgatóval

Puskás Balázs munkatapasztalatairól is örömmel mesélt, így a vele készült interjúból – amely a Váci Egyházmegye oldalán jelent meg – kiderül többek között az is, hogyan vált szívügyévé az oktatás és a gyermekvédelem.

– Milyen élethelyzetből és milyen tapasztalattal érkezett a főigazgatói munkakörbe?

– Az ELTÉ-n végeztem jogot, majd nem sokkal később az Egyesült Államokba kerültem. Itt több éven át egy katolikus magániskolai hálózat vezetésében vettem részt, így szereztem tapasztalatot az oktatásirányításban. Miután hazajöttem, kutatóként dolgoztam az Oktatáskutató és Fejlesztő Intézetnél, később pedig Vácra jöttem, ahol öt éven keresztül Csáki Tibor atya főigazgató helyettese voltam az Egyházmegyei Katolikus Iskolák Főhatóságánál (EKIF). Ezután a szalézi rendnél kaptam egy jó lehetőséget, ahol tanügyigazgatás-irányítással és projektmendzsmenttel foglalkozhattam. Az oktatásirányításon kívül a másik kiemelt területem a gyermekvédelem; a szaléziaknál gyermekvédelmi felelős is voltam, ami megtisztelő feladat volt számomra. Ez a munkaköröm a Váci Egyházmegyébe való, tavaly novemberi visszatérésemmel megszűnt. Jelenleg még a Szent István Intézetnél vezető kutatóként tevékenykedem. Rengeteg tanulmányt írtam, elsősorban a gyermekvédelem, a párkapcsolat, szexualitás témakörében, valamint pedagógiai témákban.

– Hogyan vált szívügyévé az oktatás és a gyermekvédelem?

– Hosszú éveken át a Regnum Christi mozgalom megszentelt életű tagja voltam. Laikusként fogadalmat tettem, cölibátusban éltem, és a világban tevékenykedtem. A közösség által jutottam el Mexikóba és az Egyesült Államokba is, ahol – mint már említettem – egy iskolahálózat vezetőhelyettese lettem. Korábban nem voltak a területhez kötődő tapasztalataim, így ott tanultam meg, hogy mi az a tanügy, tanterv, pedagógiai irányítás, és hogy hogyan lehet egy oktatási intézményrendszert vezetni. Tizenkét éven át voltam a közösség tagja, amit végül a közösség alapítójának bűnöző életmódja és egyéb, nagyon komoly rendszerszintű problémák miatt otthagytam. A korábbi munkám miatt kézenfekvő volt, hogy az oktatásirányításban dolgozzak tovább.

A gyermekvédelem témájában az előbb említett negatív tapasztalat is érzékennyé tett. Az alapító halála után kiderült, hogy fiatal fiúkat bántalmazott, azonban évtizedeken keresztül nem történt semmi. Sajnálatos, hogy az illetékesek hagyták, hogy ez megtörténjen, és nem tették meg a megfelelő lépéseket. Szeretném, ha Egyházunkban nem ez lenne a helyzet,

szeretném, ha biztonságban lennének a gyermekek, ezért érzem kiemelten fontosnak a gyermekvédelmet, amely egyébként mind a hazai, mind a világegyházban komoly fejlődésnek indult, ma már egészen más a helyzet, mint 10–15 évvel ezelőtt volt.

– A szalézi rendnél gyermekvédelmi területen szerzett tapasztalataiból mit szeretne az EKIF intézményeibe átültetni?

– A szaléziaknál kialakítottunk egy szabályzatot, amely tartományi szinten határozza meg, hogy mit kell tenni, ha gyermekbántalmazás történik. De a prevenció is fontos hangsúlyt kap. Pedagógusok számára gyermekvédelmi képzést hoztunk létre, ezenfelül készítettünk egy alapos felmérést, amely a rendhez tartozó iskolákban azt vizsgálta, milyen az intézmény, a katolikus nevelés és a szolidaritás kultúrája, miért járnak oda a gyerekek, hogy érzik magukat. Ilyen kérdéseket tettünk még fel nekik: Milyen a diákok kapcsolata egymással? Éltek-e át valaha bántalmazást egy diáktárs vagy pedagógus részéről? Milyen elvárt magatartásformák léteznek, elfogadhatónak tartják-e, hogy egy tanár szexuális kapcsolatot kezdeményezzen tanítványával? A gyerekek osztályfőnöki órán, anonim módon válaszolták meg a 100-120 kérdésből álló kérdőívet, amelyből aztán egy ötvenoldalas tanulmány született. Nagyon sokat tanultunk az eredményekből, utánkövetést végeztünk, és minden hónapban találkoztunk az adott iskola gyermekvédelmi felelősével, a szülőkkel, tanárokkal, diákokkal. Segítettünk nekik egy olyan struktúra kialakításában, amely az iskolák gyermekvédelmi szempontból való biztonságát növelik.

Az EKIF intézményeiben szintén szeretném elvégezni ezt a felmérést, általános iskola ötödik osztályától a gimnázium végzős osztályáig, minden iskolában. Már egyeztettem is kutatókkal. De nemcsak a diákokat, hanem a szülőket, pedagógusokat, az iskolában dolgozó papokat, diakónusokat is szeretném kikérdezni, így tettünk a szaléziaknál is. A felmérésre idén ősszel kerül majd sor, amely nagyon jó kiindulási alap lesz a készülő stratégiánkhoz is. A gyermekvédelmi képzésben való részvételt szintén szeretném felajánlani az EKIF intézményeiben dolgozó pedagógusoknak.

– És az Egyesült Államokból milyen jó példákat hoz?

– Azt tapasztaltam, hogy az USA-ban élő gyerekeknek az ottani oktatás jóval élhetőbb, mint a magyar diákoknak a hazai. Nálunk még mindig tudást akarnak verni a fejekbe, de valahogy a képességek fejlesztésében az oktatási rendszerünk nem elég támogató. Ennek az az eredménye, hogy sokszor, bár a tanuló sokat tud, nem mer megszólalni. Amerikában, ami a tananyag mennyiségét és minőségét illeti, valószínűleg alacsonyabb színvonalú az oktatás, és lehet, hogy egy ottani diák nem tudja, mi Brazília fővárosa, de az biztos, hogy meg tud szólalni, el tudja mondani a véleményét, be tud állni egy ügy mellé. Lehet, hogy aztán nem is folytat egyetemi tanulmányokat, de olyan ügyességek birtokába kerül a középiskolai tanulmányai során, amelyek segítik őt abban, hogy sikeresen vegye az élet akadályait. Ezen a téren szerintem van mit dolgoznunk.

– Van arra vonatkozóan törekvés, hogy ezt a bátorító szemléletet meghonosítsa az EKIF intézményeiben?

– A már évek óta iskoláinkban is működő Családi Életre Nevelés programja úgy gondolom, erre mindenképp alkalmas, mert közelebbi kapcsolatba hozza a gyerekeket és a tanárokat. A képzést elvégző pedagógusok olyan módszert kapnak a kezükbe, ami által ezzel a szemlélettel tudnak a diákok felé fordulni. Szintén ebbe a kategóriába tartozik az organikus pedagógia, amelyet több iskolánkban is gyakorlatba ültettek. Ennek a nevelési módszernek középpontjában az áll, hogy mindannyian mások vagyunk, van egyéniségünk, amit az oktatásnak is tiszteletben kell tartania.

Érzelmi intelligenciával bírunk, és az iskolákban nemcsak a kognitív intelligenciát kéne óriásira növelni, mert akkor félkarú emberekké válunk; míg a jobb kezünk izmos lesz, a bal tökéletesen satnya.

Az érzelmi intelligenciát lehet és kell fejleszteni. Bosco Szent Jánosnak, a szalézi rend alapítójának az volt az ideálja, hogy az általa nevelt gyermekek találják meg a hivatásukat, legyen belőlük jó keresztény, becsületes állampolgár. Létrehozta a „megelőző módszert”, melynek lényege a bizalom, a motiváció – s a büntetés csak akkor jöhet szóba, ha tényleg nincs más lehetőség. Don Bosco arra hívta fel a figyelmet, hogy nevelőként nem szabad, hogy a saját komfortzónánkba próbáljuk berángatni a diákot, hanem oda kell mennünk, ahol ő van, ahol ő jól érzi magát. Így alakul ki a bizalmi kapcsolat. Mindemellett szükség van az elvárásrendszerre, mert ha az nincs, a gyerek nem tud minek megfelelni, pedig szeretne. Mindannyiunkban ott él a megfelelés iránti vágy, szükségünk van szabályrendszerre, kell a következetesség. De Don Bosco szerint büntetni tényleg csak akkor szabad, ha már más lehetőség nincs.

– Mit gondol, milyen feladata van a nevelésben egy katolikus pedagógusnak?

– Egyfelől ugyanaz, mint minden pedagógusnak, azaz, hogy megtalálja minden gyerekben a tehetséget, a potenciált, kibányássza a benne lévő kincseket, fejlessze a karakterét, és megtanítsa neki a tananyagot. Ezenfelül

elengedhetetlen, hogy egy katolikus pedagógus olyan példát adjon a gyereknek, amely őt Krisztus követővé teszi.

Don Bosco szerint a tanárnak tanítani, nevelni, formálni és evangelizálni kell. Ez utóbbi a legnehezebb feladat, mivel az elmúlt időszakban jó pár, korábban állami fenntartásban lévő intézmény került hozzánk, így sok olyan pedagógusunk van, aki nem hívő. Többségük barátságos, nyitott az Egyház felé, de akad, aki kevésbé. Ha van előttem egy szentéletű ember, aki a szakmájának szerelmese és ugyanakkor hiteles keresztény, az sokat tud lendíteni a hitemen. Egy pedagógus igazából az élete példájával tud evangelizálni.

Az interjú teljes terjedelmében ITT olvasható. 

Forrás és fotó: Váci Egyházmegye

Magyar Kurír