Tanúságot tenni a világosságról, ami nem belőlünk árad

Jézus sokféleképpen mutatkozott be tanítványainak és az őt hallgató sokaságnak. Rengeteg hasonlatot mondott azért, hogy mindenki közelebb kerüljön kilétéhez, ami lényegében misztérium.

Az egyszerű ember is elgondolkozott azon, ki lehet ő, amikor azt mondta: „Én vagyok a szőlőtő”, „Én vagyok a kapu”, „Én vagyok az út, az igazság és az élet”, s még sorolhatnánk.

De hadd emeljem most ki az egyik legkülönlegesebb bemutatkozását, talán a legmagasabb röptű, leginkább elgondolkoztató önmeghatározását:

„Én vagyok a világosság!” A mai evangélium erre irányítja a figyelmünket.

A Keresztelő hárít: nem ő a világosság, nem ő a fény! Csak árad belé attól, aki a forrás…

Bizonyára Keresztelő Szent János is megkísértetett, amikor népszerűsége mindenki másét felülmúlta. Ha némi bibliai túlzás is, hogy szinte mindenki kiment hozzá a pusztába, annyi bizonyos, hogy a legkülönbözőbb társadalmi rétegek jelentek meg nála, s hallgathatták őt. Az elit tagjai, a papok és a leviták küldöttei, a professzorok is felkeresték, őt, az egyszerű sivatagi remetét. Biztosra veszem, hogy a Keresztelő megkísértetett! Megkísértetett, de győzött, annak erejével, aki azt is mondta: „Én vagyok a feltámadás.” Az egykor Erzsébet méhében felujjongó magzat ennél az evangéliumi jelenetnél is ugrándozhatott örömében, hiszen nem magára mutatott rá, hanem az Isten Bárányára. Legyőzte az egyik legnagyobb kísértést: az önzőséget. „Nem én vagyok!” – mondta, s a kísértő ekkor ezt suttoghatta neki: „Csakugyan? De milyen jó volna, nem igaz?!” Nem igaz! Nem lenne jó!

Hány munkahelyen, közösségben és családban szenvednek attól, hogy valaki nagyobbnak képzeli magát, mint amekkora voltaképpen. Nagyon sokan elfogadják a nagyobb cipőt, és járnak benne, letagadva, hogy az bizony túl nagy rájuk. Tanulnunk kell Keresztelő Szent Jánostól nemet mondani, nem magunkra mutatni, nem magunkat reklámozni. Már csak azért is, mert ugyan mink van, amit nem kaptunk? (vö. 1Kor 4,7)

Mindent ajándékként kaptunk a Teremtőtől.

És mi is volt az ő legelső ajándéka a teremtett világnak? A Teremtés könyvében ezt olvassuk: „Legyen világosság!” (Ter 1,3)

De jó volna élni Istennek ezzel az első ajándékával! Legyen világosság a világban, a sok különböző nyelvű és különböző nemzetiségű államban, hogy a háború helyett végre a békét lássák meg! Legyen végre világosság az emberi fejekben, mert úgy tűnik, egyre nagyobb a sötétség. Szükségünk van a Fényre, hogy kiutat találjunk az önzőség mindinkább elhatalmasodó alagútjából.

A feltámadás, az újrakezdés, a megújulás személyes, egyénre szabott. Mindig magunkon kell kezdeni! Ezekkel a gondolatokkal kívánok további áldott adventi lelki zarándokutat minden kedves Olvasónak!

Szerző: Fekete Szabolcs Benedek

Magyar Kurír