A legnemesebbet kell az Úristen elé vinni – Interjú Balogh Péter Piusz OPraem gödöllői apáttal

– Zongoraművész végzettsége van, majd a teológia mellett tanult egyházzenét is. És igent mondott Isten hívására. Meséljen erről!

– Sok gyermek tanult és tanul zenét, hála Istennek, én is ezek közé tartoztam. Anyai nagyapám kezdett zongorára taníttatni 6 éves koromban. Nagyon jól ment, örömemet leltem benne, ezért hamar zeneiskolába kerültem, majd Budapestre a Bartók Béla Zeneművészeti Szakközépiskolába és érettségi után a Zeneakadémiára. Töretlen volt a zongoristapályám mindaddig, amíg 1990-ben rám nem zuhant a papi hivatás. Évekig hordoztam magamban, mint kincset, időközben megismerkedtem a premontrei renddel, és elhatározásomnak megfelelően sikerült befejeznem a Zeneakadémia zongora szakát is. A papságra, majd a szerzetességre való hivatás nem okozott bennem feszültséget azzal, hogy gyermekkoromtól fogva zeneművészettel foglalkoztam. Tudtam, hogy mindegyik a jó Isten adománya, így éltem meg ezt gyakorló katolikus hitemben.

Inkább okozott ez feszültséget a környezetemben, mellyel sokat küzdöttem: sokan nem értették, hogy miért kellene mást csinálnom, mint amire korábban oly sokat készültem.

Kevés támogatóm volt. Nos, a türelemmel kivárt idő, a sok imádság, az Istennek való elköteleződés folyamatos vágya végül révbe ért: 1994 augusztusában beöltöztem premontreinek, elkezdtem a szerzeteséletet, és őszintén lemondtam mindenről, ami a zongorázással és a zeneművészettel kapcsolatos.

– Könnyen megtalálta az összhangot a zene és az Egyház között. Miért tartotta fontosnak, hogy egyházzenei tanulmányokat is végezzen? Miért fontos életben tartani az egyházzenét?

– Egy olyan szerzetesrendbe kerültem, ahol magas színvonalon ápolták a liturgikus éneket mind a szentmise, mind a zsolozsmaéneklés területén. Bekapcsolódtam én is ennek művelésébe. Korábbi lemondásom a zene műveléséről nem sok idő elteltével más irányból, mint szolgálat és ajándék jelent meg: szkólavezetéssel bíztak meg. Évekig tettem ezt először Zsámbékon, majd Gödöllőn, mely szolgálat ellátására képtelen lettem volna, ha nincs mögöttem zenei és egyházzenei képzettség. A noviciátus és egy év teológia elvégzése után párhuzamos egyetemként kezdtem el a Zeneakadémia egyházzene szakát elöljáróim kérésére. Nagyon jó volt éveken át elméletben is behatóan foglalkozni azzal, amit már a gyakorlatban is műveltem.

A minőség nagyon fontos, hisz a legnemesebbet kell ezen a területen is az Úristen elé vinni.

– Szülőfaluja nem messze helyezkedik el Gödöllőtől, ahol most apátként éli hivatását. Mi vonzotta a premontrei rendbe?

– Már kezdetben is a közösségben megélt liturgikus kultúra és lelkipásztori szolgálat vonzott. Az, hogy mindezeket közösségben tegyem, számítva a testvéri segítségre és egymás rendtársi közösségére, mert így hatékonyabb az élet minősége és az elvégzett munka végeredménye.

– A premontrei iskolában is tanít. Mit tart szem előtt tanári hivatásában? Mit szeretne átadni a diákjainak?

– Templomi szolgálatunk és plébániáink mellett (öt templomot látunk el) két iskolát is működtetünk, az egyiket Gödöllőn, a másikat Zsámbékon. A premontrei rend több mint 200 éve tanítórend Magyarországon, ennek hagyománya szintén része az életünknek, hivatásunknak és tevékenységünknek. Közösségünkből nem mindenki, de több rendtárs is részt vesz az oktatási-nevelési feladatokban. Célunk, hogy életpéldánk szem előtt legyen, és az általunk legértékesebbnek tartott egyházi életstílust (elkötelezett, Istennek szentelt élet) és egyházi kultúrát (liturgia, hittartalom, más művészetek, zene) adjuk át tanítványainknak, a ránk bízottaknak. Korábban másfél évtizeden keresztül középiskolai egyházzenei képzést működtettünk gödöllői gimnáziumunkban, most zeneiskolánk van mindkét iskolánkban.

Rendtársaimmal és tanárkollégáimmal fontosnak tartjuk a minőségi kórusmunkát és a magas színvonalú liturgikus zenei felkészültséget minden területen.

– Milyen előnyt lát az egyházi iskolákban, a premontrei iskolában? Mitől érezheti különlegesnek egy diák, ha ebbe az iskolába jár? Hogyan vonják be a diákokat az apátság életébe?

– Nagyon nehéz jó iskolát összekovácsolni, jó egyházi iskolát még nehezebb. Ez azért van így, mert a hangsúly nem az egyházi jelzőn van, hanem azon az iskolán, amely egyházi is egyben. A jó iskolán túl (mely az oktatás és nevelés leghatékonyabb csatornáit igyekszik kiépíteni és használni) komoly hitbéli és erkölcsi igényeket kell támasztani a diákok felé, melyek tanári-oktatói-szerzetesi hitelesség nélkül nem hatékonyak. Diákjainkat igyekszünk a hétindító elmélkedéseken, a közös évfolyamzsolozsmákon és -miséken, az iskolai nagy ünnepeken, a hittanórákon és egyéb foglalkozásokon, a lelkigyakorlatokon és az egész iskolát érintő oktatói-nevelői munkán keresztül vezetni, hatni rájuk, római katolikus megélt hitüket erősíteni, Istennél lévő jövőjüket építeni. Nálunk az iskola egyházi és premontrei karaktere erősen megmutatkozik abban, hogy a liturgiákra, az éneklésre komolyan felkészítjük diákjainkat.

– Néhány éve a premontrei rend generális káptalanja apátsági rangra emelte a Gödöllői Premontrei Perjelséget. Ez mit jelent?

– Gödöllői közösségünk az 1990-es újraindulás óta már önálló volt, de perjelségként működött, úgy, amilyen jogi státuszban a rendek szétszóratásakor (1950-ben) megszűnt. Az apátsági forma a premontrei rend közösségeinek végleges alapformája. Ha megszilárdul egy új alapítás, önállósul, vannak hivatások és kellő létszám, akkor lehet az adott közösséget apátsági rangra emelni. Ez történt 2018-ban a mi közösségünkkel, mely a gödöllői és zsámbéki premontrei atyákat és testvéreket jelenti, 95 évvel a rend gödöllői letelepedése után. Ez egy nagy horderejű dolog történelmi tekintetben, Takács Menyhért jászóvári prépost 100 évvel ezelőtti alapítása nyerte el megszilárdult apátsági formáját.

– Innentől kezdve ön apát lett. Ilyenkor új jelmondatot választhat? Ha igen, mi lett az, és mi a jelentése?

– Szent Norbert a premontrei rend alapítója, aki Szent Ágoston 5. századi reguláját tekintette alapszabálynak 900 évvel ezelőtt induló közösségében. Így Ágoston lett a rend szellemi atyja. Az ő lelkisége, iránymutatása és életszentsége zsinórmérték a premontreiek számára. Életrajzát megjelenítő zsolozsmájának egyik szép tétele kezdődik így: „Vulneraverat caritas Christi cor eius”, azaz: „megsebezte Krisztus szeretete az ő szívét”.

Ezt az egy szót választottam: Vulneraverat. Ez kifejezi Szent Ágoston mély istenkapcsolatát, mely nem volt nehézségektől mentes, de végül a teljes embert megragadó intenzitásban teljesedett ki.

Kifejezi Szent Norbert, a premontrei szentek és minden korban élt rendtársaink hűséges szeretetét Isten és felebarátaik felé minden válságos helyzetben, és kifejezi az én személyes feladatomat és szolgálatomat is közösségem felé.

– Mindenki apja, de ugyanakkor mások segítője is. Mi a feladata? Kiknek a tanításait, példáját tartja szem előtt e küldetés teljesítésében?

– A rend vezetésén és a hivatások gondozásán túl plébánosi és templomigazgató tevékenységet is ellátok, oktatási intézményeinkre gondot viselek (iskoláink mellett óvodák is működnek), néhány órában tanítok a gimnáziumban, részt veszek oktatási intézményeink vezetésének támogatásában, a felvételik lebonyolításában. Összetett életünk alapját premontrei rendünk szabályzata és Szent Ágoston regulája képezi. Nagyon fontos Szent Ágoston iránymutatása, mely a közösségi életet és imádságot, a békességre törekvést és a megszentelt élet komoly megélését hangsúlyozza, valamint rendalapítónk, Szent Norbert életpéldája, aki tiszta és igaz hitű papokat és szerzeteseket akart az Anyaszentegyház szolgálatába állítani, a békességet és egyetértést előmozdítani és a nemes és ünnepélyes liturgiát megvalósítani.

– Mi lehet a premontrei rend küldetése ebben a pluralista világban?

– A tiszta és hagyományos egyházi gondolkodás életszerű felmutatása; a liturgia ünnepélyes, zeneiségében és szövegeiben is gondos, átélt és megélt végzése; a hűséges és odafigyelő lelkipásztorkodás; a diákok hiteles és odaadó oktatása-nevelése; a szerzetesi közösség imádságban és egymás szolgálatában megmutatkozó megélése.

Nagy és nehéz feladat, de nem érdemes lejjebb adni. Deo volente.

Az interjú a csíksomlyói lelkigyakorlatos kántortovábbképzőn készült. Megjelent a Vasárnap hetilap 2024/12. számában.

Forrás: Romkat.ro

Fotó: Balla László

Magyar Kurír