A Szentlélek rendező ereje is segít – Ernyey Áron a pápalátogatás szervezéséről

Nézőpont – 2023. április 13., csütörtök | 13:41

Ernyey Áron a Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszus idején a rendezvényirodát vezette, az áprilisi pápalátogatás kapcsán is felkérték, hogy legyen az esemény egyházi rendezvényigazgatója. A főegyházmegye lapjának beszélt a NEK-es emlékekről, a több százezer résztvevős pápai szentmisék kulisszatitkairól és arról, milyen megérezni a gigantikus szervezőmunka közepette is a Szentlélek rendező erejét.

Hivatása alapvetően a Szent István-bazilikához köti: Mohos Gábor plébános, esztergom-budapesti segédpüspök – a mindenkori gondnok – helyetteseként tevékenykedik, ami a bazilika és a hozzá tartozó intézmény „civil” vezetését jelenti.

– Két pápalátogatás két éven belül Magyarországon – ez egyfelől kivételes megtiszteltetés nekünk, magyar katolikusoknak, másrészt hatalmas feladat, igen nagy apparátusnak kell megmozdulnia ahhoz, hogy minden rendben menjen. Ön másfél év után ismét ennek a gépezetnek az egyik fontos fogaskereke. Hogyan találta meg újra a feladat?

– A két feladat között szoros összefüggés van. A Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszus Titkárságán belül az egyik nagyobb létszámú csapat élén tevékenykedtem a rendezvényiroda vezetőjeként. Hozzánk tartozott a NEK nagy rendezvényeinek részletekbe menő megszervezése. Volt feladatunk bőven, a covidjárvány miatti egyéves halasztást részben például arra használtuk fel, hogy eleve pápalátogatásra készültünk, noha egyáltalán nem tűnt biztosnak, hogy a Szentatya megtiszteli jelenlétével a kongresszust. Olyan feltételeket teremtettünk, olyan színpadot terveztünk, olyan térelrendezést alakítottunk ki a Statio Orbis zárómisére, amely méltó a pápához – azt gondoltuk, ha a Szentatya nem, hát majd a pápai legátus élvezi mindennek az előnyeit. Nagy lelkesedéssel fogadtuk a hírt 2021 tavaszán: Magyarországra érkezik Ferenc pápa! A több mint százezer hívőnek, aki a pápai zárómisén megtöltötte a Hősök terét, az Andrássy és a Dózsa György utat, azt gondolom, felejthetetlen élményben volt része. A visszajelzések szerint még a legtávolabbi szektorokban is szentmiseélményük volt az embereknek, azt érezték, hogy nem „egyszerű” katolikusok, hanem a világegyház tagjai.

Az idei pápalátogatással kapcsolatban először annyi tűnt kézenfekvőnek, hogy Ferenc pápa Szent István-bazilikában tett látogatásával kapcsolatban lesz teendőm. Később a Magyar Katolikus Püspöki Konferenciától – a viszonylag friss NEK-es tapasztalataimra hivatkozva – felkértek egyházi részről rendezvényigazgatónak. Én elmondtam, hogy személy szerint nagyon szívesen, de azért alapvetően mégis Mohos Gábor püspök atya rendelkezik az időmmel… Végül az a döntés született, hogy ebben a két hónapban a munkám java részét a pápalátogatással kapcsolatos teendők határozhatják meg.

– Ebből a két hónapból már eltelt néhány hét – hol tartanak most az egyházi rendezvényszervezési munkálatok?

– A Vatikán által kiadott hivatalos program ebben a fázisban már nem szokott változni, ezért annak mentén dolgozunk. Minden egyes rendezvényhelyszínen egyeztetjük a programot a felelősökkel a legapróbb részletekig: tanúságtevők személye, zenei betétek, kulturális programok, biztonsági előírások, és így tovább. Már zajlik az előkészítő folyamat utolsó fázisa, amelynek végén kimennek a hivatalos meghívók, tájékoztatók, élesednek a regisztrációs rendszerek és az önkéntesek jelentkezési lehetősége. Ha belegondolunk, az Egyház talán a legrégebbi önkénteseket foglalkoztató szervezet. Önkénteseink nagyon fontosak számunkra. Ők az Egyház arcai a hívek felé a nagyrendezvényeken. Sokat segítenek abban is, hogy a szentmiséken majd ne tömegélményben, hanem „szentmiseélményben” lehessen részük a jelenlévőknek.

Meg kell teremtenünk a feltételeit annak, hogy minél inkább dolgozhasson a Szentlélek – mert ne felejtsük el, hogy liturgiáról van szó, nagyon nagy misztériumról, nem pedig egy szabadtéri koncertről.

Hogy értsük, mennyire összetett a feladatunk: csak abba gondoljunk bele, hogy több százezer szentáldozóra számítunk a pápai szentmisén. Matematikai modelleket állítottunk fel annak érdekében, hogy ez gördülékenyen működhessen. Ráadásul ebben is elvárások vannak a Szentszék részéről arra vonatkozóan, hogy mennyi idő alatt kell befejezni az áldoztatást. De a konszekrált szentostya kezelésének, tárolásának is megvannak a maga szigorú szabályai.

Egy ilyen nagyságrendű eseményen nagyon sokan segédkeznek: szerephez jutnak a liturgiában a püspökök, papok, diakónusok, kispapok, a szerzetesek, de azon kívül szolgálnak az önkéntesek, zenészek, énekesek, a mentőszolgálat, a tűzoltóság, a rendőrség, a katasztrófavédelem, az állam munkatársai – ők mind nagyon-nagyon koherens egységgé kell hogy összeálljanak. És mindeközben a lényeg mégis az, hogy együtt gyönyörű szépen meg tudjunk ünnepelni egy szentmisét.

– Ferenc pápa előző látogatására volt idő felkészülni, most azonban a már említett, gyorsan fogyó két hónap áll rendelkezésre.

– Nem tagadhatom, hogy nagyon kevés időnk van. Habár viccesen azt szoktuk mondani: nézzük a jó oldalát, ilyen rövid idő alatt arányosan kevesebb dolog változhat menet közben… Teljesen más módszertannal készülünk erre az eseményre, mint a NEK idején, például vannak dolgok, amikkel eleve nem foglalkozhatunk az idő rövidsége miatt. Ezt el kell fogadnunk. De haladunk lépésről lépésre, jó csapatunk van. Ráadásul, ahogy a NEK szervezésének hajrájában, úgy most is megéreztem a Jóisten, a Szentlélek nagy rendező erejét, azt, hogy időnként terel bennünket a helyes megvalósítás felé.

Nyilvánvaló az is, hogy a mi fizikailag belefektetett energiánkhoz a Jóisten nem csak hozzátesz, de mindig megsokszorozza azt.

– Feleség, három kisgyerek várja otthon esténként. Mennyire szorítják ki őket az életéből a pápalátogatás szervezése körüli teendők?

– Már a NEK idején sem látott túl sokat belőlem a családom. De valamilyen különös okból kifolyólag a kongresszus utáni időszak sokkal jobban megviselt bennünket: jött betegség, csonttörés, szalagszakadás, a kisfiunk pedig – aki egy hónappal a Statio Orbis után született meg – néhány napos korában visszakerült a kórházba egy vírusfertőzés nagyon súlyos szövődményeivel. A lelkünkben nagyon nehéz volt szétválasztanunk a NEK felemelő élményeit, kegyelmeit mindattól a megpróbáltatástól, ami hirtelen ránk szakadt. De nagy szeretetben, sokak imájával, támogatásával vészeltük át ezt az időszakot. Azt mindenesetre nem hinném, hogy a feleségem arra vágyik, hogy ezentúl minden másfél-két évben elragadjon egy ilyen nagyságrendű szervezőmunka. Ha jól sejtem, ő a legboldogabb, hogy ennyire kevés idő jutott ez alkalommal a szervezésre… De mert mindenben támogat, teljes erőmmel arra koncentrálhatok, ami most a legfontosabb célunk: olyan környezetet és körülményeket teremteni a pápalátogatás három napjának rendezvényhelyszínein, hogy az emberek méltóképpen megélhessék a hitüket, és nagy-nagy szeretettel fogadhassák a Szentatyát.

Forrás: Esztergom-Budapesti Főegyházmegye/Esztergom-Budapest folyóirat

Szerző: Mészáros Erika

Fotó: Csapó Viktória

Magyar Kurír

Kapcsolódó fotógaléria