A vőlegény érkezése

Az evangélium a végső időkről, Isten Fiának visszajöveteléről tanít. Beszédeiben Jézus nem konkrétumok, hanem példázatok segítségével fogalmazza meg a visszatérés nagy eseményét. A hasonlat, melybe belefoglalta üzenetét, kora egyik ünnepélyes családi eseményének, a menyegző kiemelkedő pillanata. A zsidó szokások szerint a vőlegény várva várt érkezése rendszerint késő éjszaka történt, mégis az ünnep különös részeként tartották számon. A menyasszony házához közeledő vőlegény, aki mint egy fejedelemi király örömmel és várakozással közelít a menyasszonyi házhoz, nincs egyedül. Vele tart az ünneplő család, a rokonság és a barátok is. Ezt a sokakat megmozgató, különleges részletet emeli ki Jézus és teszi hasonlóvá saját, második eljöveteléhez.

Így közelít felénk is, ehhez lesz hasonló az ő második eljövetele: hisszük, hogy az a nap ünnep lesz, valamint a találkozások találkozása valósul majd meg általa, vele és benne.

A menyasszony és vendégei, a tíz szűz kíséretében ugyancsak útra kelnek, hogy a vőlegényt fogadják. Feladatuk nem volt kevesebb, mint a sötét éjszakában a vőlegény elébe menni, és lámpásaik fényénél várakozni, virrasztani. Ebben a példabeszédben öt okos és öt balga szűzzel találkozunk.

Az éjszaka sötétjében megélt várakozás mindenkitől kitartást, éberséget és figyelmet kíván.

Igaz, hogy a sötétség altat, még a küzdelmes feladatok ébren tartanak bennünket. Az ilyen magatartással a hétköznapokban mi magunk is sokszor szembesülünk. Az öt balgához hasonlóan van, hogy először csak kicsit adjuk fel, majd hátradőlünk, lassan belekényelmesedünk a mozdulatlanságba s a végén belealszunk a tétlenségbe. Ez a fajta hozzáállás sokszor megkísért bennünket is. A tétlenség vagy éppen a komfort álomba szenderíti a szívet, elhiteti velünk, hogy a dolgok rendben vannak, miközben álomvilágban élünk.

Az öt okos szűz előretekint és szembenéz a valósággal. Gondoskodó, reményben virrasztó szereplőkkel találkozunk, akiknek lámpásai nem alszanak ki, és az olajat is megőrizték. Ők az imádkozó embereket jelképezik, akik szívük mécseseivel készülnek a találkozásra. Mindannyiunk szíve olyan, mint egy lámpás, mely a hit olajával világít a sötétben. Mi történik, ha fogytán az olajunk, ha azt érezzük, hogy a sötétség magával ragadhat bennünket? A lámpást az imádság képes újratölteni. A tétlen semmittevéssel nem spórolunk, sőt, az égeti el a szívünket, még a vőlegényre való várakozás, az imával megszentelt idő újra és újra megtölti a mécsesek belsejét.

Nem a jövőbe tekintő konkrétumok, hanem a virrasztó szív az, amely segíthet ünnepelni és találkozni a Vőlegénnyel, aki már most úton van, érkezik,

és amint újra belép az ajtón, az bizony hamarosan bezárul.

Szerző: Serfőző Levente

Magyar Kurír