Az Egyház lényegi megújulását csak együtt tudjuk elérni – Mohos Gábor püspök a szinódusról

A XVI., október 29-én zárult püspöki szinódusról hazatérő, a Magyar Katolikus Püspöki Konferenciát képviselő Mohos Gábor esztergom-budapesti segédpüspököt kérdeztük a tanácskozásról.

– Hogyan történt a delegálás, hogyan választották ki a 365, szavazati joggal rendelkező tagot?

– A püspöki konferenciák huszonöt tag után egy főt delegálhattak a szinódusra. Rajtuk kívül voltak még olyanok is, akik „saját jogon” vettek részt rajta, illetve akiket Ferenc pápa kért fel a részvételre. A munkát hatvanegy szakértő – teológusok és egyházjogászok – segítette: ők állították össze a plénum előtt elhangzó dokumentumokat. Magyarországot az MKPK delegáltjaként képviseltem, Kocsis Fülöp érsek-metropolita pedig „saját jogon” vett részt. A szakértői csapat munkáját Szabó Péter, a Görögkatolikus Metropólia kánonjogásza segítette.

– A munkadokumentum áttanulmányozásával és előre választott témákkal érkezett Rómába. Mi alapján esett a választása ezekre?

– Igyekeztem olyan témákat választani, melyekben több tapasztalatra tettem szert, és amelyek a magyar Egyházban a leginkább jellemzők. De természetesen a személyes érdeklődésem is befolyásolta.  Az egyik témám: Hogyan tud megvalósulni egyházi életünk különböző területein a szinodalitás, hogyan tudunk „együtt járni”, hogyan tudnak különböző szintek összekapcsolódni, és egymással gyümölcsöző hitbeli kapcsolatot ápolni.

A szinóduson résztvevő magyarok Ferenc pápával (balról jobbra): Németh László belgrádi érsek, Kocsis Fülöp hajdúdorogi érsek-metropolita, Csiszár Klára teológus, Kovács Gergely gyulafehérvári érsek,  Mohos Gábor esztergom-budapesti segédpüspök, Pál József Csaba temesvéri megyéspüspök (Fotó: Vatican News/Hajdúdorogi Főegyházmegye)

– Milyen nemzetek képviselőivel dolgozott együtt?

– A négy hét alatt három, különböző összetételű csoportban dolgoztam, a záródokumentum feldolgozására kerültünk vissza csak az eredeti csoportunkba. Mivel az olasz nyelvet választottam, ez részben behatárolta, kikkel dolgoztam együtt: főként európai csoporttársaim voltak, illetve olyan afrikai, közel-keleti testvérek, akik Rómában tanultak, így jól beszélik az olaszt. Jó volt, hogy ily módon sok emberrel megismerkedhettem a közös munka során.

A csoportok összeállításánál ügyeltek arra is, hogy az Egyház minden szegmensének – püspökök, papok, szerzetesek és szerzetes nővérek, világiak – legyen képviselete a tizenkét fős csoportban.

Így bővült a látóköröm, sok tapasztalattal lettem gazdagabb.

– Távoli kultúrák képviselői között folyt a beszélgetés. Mi a tapasztalata erről a párbeszédről?

– Közös bennünk, hogy mindannyian Jézus követésére tettük fel az életünket. A kulturális különbségek inkább gazdagítanak, nem pedig eltávolítanak egymástól. A hölgyek hangsúlyos jelenléte pedig lehetővé tette a női szemléletmód előtérbe kerülését, a női géniuszét, ahogy Szent II. János Pál nevezte annak idején. Felismertük, hogy egy-egy témához a nők szemszögéből közelítve olyan impulzusokat kaphatunk, melyekre korábban nem is gondoltunk volna. Jó volt megtapasztalni mindezt.

– Érzékelt-e bármiféle megosztottságot?

– Vannak a világban olyan szellemi áramlatok, melyekben egyes témák felülreprezentáltak, és ezek valóban megosztóak. Éppen ezek azok a témák, melyek a megkülönböztetés tárgyát kell hogy képezzék: 

Mi hozható közülük összhangba a hitünkkel, gazdagítva azt, s mi az, ami idegen tőle, amit nem egyeztethetünk össze vele. Mi az, ami  valódi értéket hordoz számunkra, katolikusok számára is, és mi az, ami nem ilyen, de ettől függetlenül tiszteletben tartjuk.

– Milyen hozadékai lehetnek e gondolkodási folyamatnak?

– A kiindulópontokat kell világosan látni: A II. Vatikáni Zsinat nagy megújulást hozott az Egyházba, ami tulajdonképpen már korábban megkezdődött, de a zsinatban csúcsosodott ki. És hogy mi volt ennek a kulcsmozzanata? Hogy térjünk vissza a gyökerekhez, Jézus Krisztushoz, az evangéliumhoz, illetve az egyházatyákhoz, hisz ők állnak legközelebb a forráshoz. A másik megközelítés viszont nem igazán ezzel foglalkozik. Inkább azt nézi, mi zajlik ma körülöttünk a világban, melyek a fő tendenciák, amelyekre reagálnunk kell. Azt gondolom, katolikusként tisztában kell lennünk a gyökereinkkel, de természetesen azt sem hagyhatjuk figyelmen kívül, ami a világban zajlik körülöttünk, és amire nekünk is reagálnunk kell.

Legitim kérés például, hogy az Egyházban több lehetőséget biztosítsunk a női jelenlétnek, hogy értékeikkel gazdagíthassák a közösséget, de mindez összhangban kell legyen a jézusi tanítással és a kétezer éves Egyház élő hagyományával.

A felvetések – a nők szerepe, a keresztségből való hivatás hangsúlyozása – értékes és fontos dolgok, ám hogy milyen következtetéseket vonjunk le ezekből, hogyan valósítsuk meg mindezt az Egyházban, ott már vannak lényegi nézetkülönbségek.

– Hogy látja a megújulás lehetőségét ma, mit meríthet az Egyház a szinodális folyamatból?

– Mit jelent megújulni? Az afrikai országok egyházaiban például dinamikus, élettel teli kereszténységet látunk. Szívük-lelkük benne van a szertartásokban. Olyan áhítatot mutatnak az Oltáriszentség felé, hogy az az érzésünk, tényleg köztük van Jézus. Náluk tele vannak a templomok, és sok a hivatás. Úgyhogy az ő esetükben a megújulás egészen mást jelent. Nekik az a tapasztalatuk, hogy fiatal egyházak, nem köti őket a történelmi múlt, a hagyományok. Az ő feladatuk, hogy elmélyüljenek a hitben, a fiatalságukkal együttjáró, kezdeti lelkesedésüket el kell majd mélyíteniük.

Jó lenne ugyanakkor, ha a mi megfáradt kereszténységünket meg tudná érinteni az ő lelkesedésük. Európában lehúz bennünket a világ szürkesége, és a közöny nehezedik ránk.

Nekünk itt, Európában az a problémánk, hogy mindazt a szépet és jót, amit most megfogalmazunk, hogyan lehet közvetíteni olyan emberek felé, akik ki vannak égve, akiket már nem is érdekelnek az élet nagy kérdései. Akik az alapvető emberi értékeikben sérültek és közömbösek. Hogyan közelítsünk hozzájuk? Európában ezek az igazán nagy kérdések. Mindig van persze lehetőségünk a megújulásra, de hogy ebből mi valósul meg, az egyenként rajtunk, mindannyiunkon múlik. Más helyettünk nem tud megújulni, és mindenki csak úgy tud megújulni, ha tesz is érte. Ez a legnagyobb kihívás.

Az Egyház lényegi megújulását nem mások tudják elérni, hanem mi, együtt. Ez a szinódus egyik legfontosabb üzenete: Isten kegyelmével a szentségekben és az imádságban napról napra megerősödve együtt tudjuk csak megcsinálni.

Nem várhatjuk el, hogy majd valaki helyettünk megújítja az Egyházat!

Nekünk magunknak kell ezt elkezdenünk, elindulnunk ezen az úton. Ami természetesen küzdelmes út, ahogy Jézus is világosan megfogalmazta: „Aki utánam akar jönni, tagadja meg magát, vegye fel keresztjét, és kövessen.” Soha nem mondta, hogy könnyű lesz, mégha jutalom vár is bennünket az út végén. Jézus motivál, bátorít bennünket. Mindenkit meghív erre, ám azt is elmondja, mi a feltétele mindennek. Például az, amit a gazdag ifjú nem tudott elfogadni. Azért nem alakult át az élete, mert egy ponton elakadt. Mindannyiunknak lehetnek ilyen elakadásai, azt kell megnéznünk, melyek ezek, és hogyan tudunk továbblépni. A személyes üdvösségem mellett szó van itt az Egyház jövőjéről is. Az élő hittel való találkozás tud megérinteni, az tud felrázni.

– Az egymásra figyelő, meghallgató, arra reflektáló beszélgetéseket hogyan élte meg?

– A Szentlélekben való beszélgetésnek nevezi ezt a sajátos módszert a szinódus. Az első lépés, hogy a csoport minden tagja négy percben összefoglalja mondandóját. Az egyes megszólalásokat rövid csendek követik. A kör befejezése után következik a második szint, a reflexiók szintje, amikor ki-ki arról beszél, hogyan érintették a hallottak, mivel tud azonosulni vagy mit vitat belőlük. A harmadik körben került sor az összegzésre. Nem volt elvárás, hogy mindenki azonos véleményen legyen, sőt, az összefoglalónak tartalmaznia kellett a különvéleményeket, az esetleges kérdéseinket, javaslatainkat. Ezt a szakaszt már plenáris ülésen folytattuk, itt hangzott el valamennyi (mind a harminc) kiscsoport részéről az összegzés, amit még néhány egyéni hozzászólás követett. Utána ismét a kiscsoportokban öntöttük végső formájába összegzésünket, ötleteket merítve a többiek beszámolójából, illetve az egyéni hozzászólásokból is.

– Személyesen mivel gazdagodott a leginkább, mivel tért haza?

– Hálás vagyok, hogy részt vehettem ebben a munkában. Tanulságos tapasztalat volt. Reményt adott, hogy a Szentlélek itt van köztünk, működik és bátorít.

Nekem a szinódus fő üzenete, hogy döbbenjünk rá, kik vagyunk, milyen hatalmas ajándékok hordozói vagyunk. Ez lelkesítő felismerés.

Az egész szinódus kulcsa az imádság volt. Lelkigyakorlattal kezdődött, az egyes szakaszok elején együtt ünnepeltünk szentmisét, és sokat imádkoztunk közösen. Akik nem vettek részt személyesen a szinóduson, azok imáikkal tudtak bekapcsolódni, hogy a Szentlélek közvetítésével értsük meg, fogalmazzuk meg azt és úgy, hogy az az egész Egyház javára váljon. Odafigyelni, meghallgatni egymást, tényleg figyelni arra, amit a másik mond, engedni, hogy ez hasson ránk, hogy így valódi párbeszéd alakuljon ki köztünk. Ajándék volt megtapasztalni, hogy az Egyház él. Az egész világon tapasztalható változások erősen érintenek minket is. Komolyabban kell venni magunkat. Közös pont, hogy mindannyian Krisztus testének a tagjai és a Szentlélek templomai vagyunk a keresztség révén. Isten gyermekei vagyunk. Ébredjünk rá ennek az ajándéknak a nagyságára, s arra is, ami ebből következik: a világgal szembeni felelősségünkre! Missziós egyház kell hogy legyünk, meg kell osztanunk az ajándékot, mert ez olyan ajándék, amellyel együtt kell működnünk, különben nem tud kibontakozni.

Éljük meg egymás között azt a kapcsolatot, hogy Krisztus titokzatos testének tagjai vagyunk, és mint egész közösség legyünk nyitottak arra, hogy ezt az örömhírt megosszuk másokkal, meghívjunk, befogadjunk másokat is ebbe a közösségbe.

A magnak jó földbe kell hullania: ne csak hallgassuk a tanítást, meg is kell élnünk azt. Ebben szeretne felrázni minket a Szentlélek. Ez az Egyház lényege, s ez a mi hivatásunk.

– A résztvevők a helyi egyházakba viszik a szinódus záródokumentumát. Hogyan tovább?

– A következő hónapokban nekünk, akik részt vettünk a szinóduson, meg kell osztanunk a saját közösségeinkben mindazt, ami valódi hitbeli, lelki megújulásra indít, az egyetlen, Jézus által tanított evangélium elkötelezett megélésére. Jézus mondja: a világban üldözést szenvedtek, de bízzatok, mert legyőztem a világot.

Fotó: Merényi Zita

Trauttwein Éva/Magyar Kurír

Az interjú nyomtatott változata az Új Ember november 12-i számában jelenik meg.