Imádságban és cselekvő szeretetben kövessük Jézust! – Egy éve hunyt el XVI. Benedek pápa

Pontosan egy évvel ezelőtt, 2022. december 31-én, karácsony nyolcadában hunyt el XVI. Benedek emeritus pápa, aki 1927. április 16-án, nagyszombaton, húsvét vigíliáján született. Utolsó Úrangyala imádsága során mondta: „Az Úr arra hív, hogy »menjek fel a hegyre«, hogy még inkább az imának és az elmélkedésnek szenteljem magam”. Élete utolsó pillanatáig betöltette ezt az új küldetését, melyet hitünk szerint most is tovább folytat, de immár a gondviselő Isten közelében.

„Drága testvéreim, úgy érzem, hogy Isten Igéje ma, a színeváltozás vasárnapján különleges módon szól hozzám, életemnek ebben a szakaszában. Köszönöm!

Az Úr arra hív, hogy »menjek fel a hegyre«, hogy még inkább az imának és az elmélkedésnek szenteljem magam.

De ez korántsem jelenti az Egyház elhagyását, ellenkezőleg, ha Isten most ezt kéri tőlem, akkor ez azért van, hogy továbbra is ugyanazzal az odaadással és szeretettel szolgálhassam őt, mint ahogy eddig is próbáltam tenni, de most egy, a koromnak és az erőimnek sokkal jobban megfelelő módon. Szűz Mária közbenjárását kérjük, hogy ő segítsen mindnyájunkat abban, hogy mindig imádságban és cselekvő szeretetben kövessük az Úr Jézust.”

Az Úr arra hív, hogy „menjek fel a hegyre”

Ez az első – bizonyára gondviselésszerű – üzenet, melybe belebotlok ma, [december 30-án,] szombat reggel a bazilikából visszatérve Benedek pápa üzeneteiben lapozgatva. 2013. február 11-i lemondása után majd két héttel később, pápasága utolsó Úrangyala imájában szólt így a pápa, az ő nyelvén már Bergauf, magyarul hegymenet haladva. S máris lódul a szívem, mert ez a „hegyre menetel” kiváltságos módon a Szűzanya vonása: Ő „megy fel sietve a hegyre”, de a hírvétel után. Benedek pápa is vette a hírt Ura kezéből, majd megfontolta, átimádkozva megérlelte azt, és lassan elindult fölfelé… Nem lemondóan, hanem annál inkább bizakodva. Miután kilenc éven át élt a hegyen, éppen most egy éve, hogy lenyúlt egy Kéz érte, és a hegyen túlra segítette. Ha van találkozás odaát – és legyünk bátrak a hitünk szárnyain álmodozni! –, akkor tán az elsők közt ölelhette meg régi barátját, akit már csak a keresztnevén így szólít: Karol! És jönnek a többiek, köztük a neki oly kedves Bingeni Szent Hildegárd…

Hálaadó rózsafüzér-ima Benedek pápa sírjánál

Az év utolsó előtti napján, szombaton reggel kezemben rózsafüzérrel XVI. Benedek sírja elé térdeltem. Egyszerű és dísztelen márványlapján csak latin neve olvasható: Benedictus XVI. Alul Krisztusnak az ókeresztény sírokról jól ismert kriptogramja, a görög krisztosz első két, egymásra fektetett betűje, ami itt hitvallást jelent: benne, az Úrban született meg a keresztség által, e névben élt és szolgált, mint keresztény, pap, teológus, püspök és mint Péter utóda, mindhalálig.

Holnap lesz egy éve, hogy nagy és szeretett elődje mellé hazahívta őt is az Úr. Köszönni mentem hozzá, és hálát adni érte, annak a tudatában, hogy nekem ez a lehetőség – minthogy tíz perc alatt odaérek és máris a sírjánál imádkozhatok – egyúttal feladat és megbízatás a nevetekben is, kedves Hallgatóink és Olvasóink. Jól emlékszem ugyanis arra a nagy, együttérző szeretetre, mellyel a gyász napjaiban körülvette őt a világ; köztük ti is ott voltatok…

Tizenkilenc aranyrózsát adott a Szűzanyának, kettőt kapott a sírjára

Nevén és a Krisztus-jelen túl a sírja előtt igazi mécsfény világol, egyszerű cserépedény hordozta olaj tékozolja magát csendesen, ahogy Benedek pápa maga is tartóra tett lámpás lett a Mater Ecclesiae-monostorban. Micsoda prófétai előérzet indította egykor II. János Pál pápát arra, hogy megépíttesse a vatikáni „hegyen” azt a monostort, melynek kétévente változó klauzúrás szerzetesnővér közössége meg nem szűnően imádkozik az Egyházért és Péter mindenkori utódáért! Ide vonult fel az emeritus pápa, hogy belépjen ő is az istendicsérő karba. Aztán láttuk az évek során, miként fogyott egyre tovább a testi ereje és azt is, hogy miként maradt benne mindig erős a szellem és a lélek, mindhalálig.

Csak a Szűzanyának adta…

A sírját nézem ima közben s rajta a két aranyrózsát. Mivel nem lehet élő és elhervadó virággal köszönteni, a leleményes szeretet megajándékozta őt azzal, amit ő maga fiúi szeretettel ajándékozott a Szűzanyának. Mindössze nyolcéves péteri szolgálata alatt (2005–2013) összesen tizenkilenc szál aranyrózsát nyújtott át Ura Édesanyjának. Persze, ezt a gesztust is az Egyház immár ezeréves gesztusából vette át elődeitől, de mégis éppen ő, a gesztusaiban általában nagyon tapintatos és visszafogott Ratzinger pápa ajándékozott tizenkilenc aranyrózsát! A huszadik század pápái összesen tizenhatszor éltek ezzel a gesztussal, eleinte még a régi, ezeréves szokás szerint királynők is kaptak, de a zsinat után már csak templomok és kegyhelyek részesültek e kitüntetésben. Benedek pápa újított ebben, minthogy ő csakis és kizárólag Mária-kegyhelyeknek szánta azokat; az elsőt 2006-ban éppen Częstochowa Fekete Madonnájának nyújtotta a Fényes Hegyen, Jasna Gorán.

Búcsúbeszéde az utolsó általános kihallgatáson: Kitágul most a lelkem és átöleli az egész Egyházat

Egy nappal péteri szolgálatának általa megjelölt határideje, február 28-a előtt, valójában mintegy utolsó pápai tevékenységeként, a szerdai általános kihallgatáson még egyszer szívére ölelte az egész Egyházat. „Nagyon köszönöm, hogy ilyen számosan eljöttetek az én utolsó általános kihallgatásomra. Szívből köszönöm, nagyon megható. Kitágul most a lelkem és átöleli az egész Egyházat az egész világon; és hálát adok Istennek azokért a »hírekért«, amelyet a péteri szolgálat ezen éveiben kaphattam az Úr Jézus Krisztusba vetett hit és a szeretet kapcsán, amely valóban árad az Egyház testében, és élteti azt a szeretetben.

Az Egyház erejét és életét az evangélium igazsága adja

Nagy bizalom van bennem, mert tudom és mindnyájan tudjuk, hogy az evangélium igazságának Igéje az Egyház ereje, élete. Az evangélium megtisztít és megújít és gyümölcsöt terem mindenütt, ahol a hívők közössége hallgat rá, és befogadja Isten kegyelmét igazságban és szeretetben. Ez az én bizalmam és ez az én örömöm. Amikor csaknem nyolc éve, 2005. április 19-én elfogadtam a péteri szolgálatot, szilárd meggyőződésem volt és maradt is az Egyház életének Isten Igéjéből eredő bizonyossága. Akkor ezek a szavak visszhangoztak a szívemben: Uram, miért tőlem kéred ezt és mit kérsz tőlem? Hatalmas súly az, amit a vállamra helyezel, de ha te kéred tőlem, akkor a te szavadra kivetem a hálót, abban bízva, hogy majd te vezetsz engem, minden gyengeségemmel együtt is. Nyolc év múltán pedig elmondhatom, hogy az Úr tényleg vezetett, közel volt hozzám, naponta tapasztalhattam jelenlétét. Az Egyház útjának egy szakasza volt ez, amelyben voltak örömteli és fényes pillanatok, de olyanok is, amelyek nem voltak könnyűek, amikor úgy éreztem magam, mint Szent Péter az apostolokkal együtt a bárkában a Galileai-tavon. Az Úr sok napsütéses és könnyű szelű napot adott nekünk, napokat, amikor bőséges volt a halfogás. De voltak pillanatok is, amikor erősen hullámzott a víz és ellenszél fújt, az Úr pedig, mintha aludt volna.

Ám mindig is tudtam, hogy az Úr abban a bárkában van, és azt is tudtam, hogy az Egyházé az a bárka, és nem az enyém. Az Úr nem engedi, hogy ez a bárka elsüllyedjen.

Ő vezeti, méghozzá az általa választott embereken keresztül is, mert ő így akarta. Ez egy olyan bizonyosság, amit semmi el nem homályosíthat. És ezért van ma is hála a szívemben Isten iránt, mert soha nem szűnt meg létezni az egész Egyházban az ő vigasztalása, világossága és szeretete.”

Szívből megköszönte minden munkatársa munkáját

Benedek pápa utolsó hivatalos beszédében hálát adott az Istennek, hogy segítette az ő péteri szolgálatát, de minthogy a pápa nem egyedül kormányozza Péter bárkáját, ezért megköszönte munkatársai szolgálatát. „Soha nem éreztem magam egyedül a péteri szolgálat öröme és terhe hordozásában, hiszen az Úr sok embert helyezett mellém, akik nagylelkűséggel és Isten és az Egyház iránti szeretettel segítettek, és közel álltak hozzám. Először is ti, kedves bíboros testvérek: bölcsességetek, tanácsotok, barátságotok értékes volt számomra, kezdve államtitkárommal, aki hűségesen kísért mindig ezekben az években; az államtitkárság és az egész Római Kúria, valamint mindazok, akik a különböző szektorokban a Szentszék szolgálatát látják el, közülük soknak az mindig rejtve marad, de éppen csendben, a mindennapi odaadásban, a hit és az alázat lelkületével biztonságos és megbízható támaszt jelentettek számomra”.

Köszönet kedves római egyházmegyéjének, melynek püspöke volt

Benedek pápa a város püspökeként külön köszönetet mondott római egyházmegyéje tagjainak, püspök- és paptestvéreinek, a szerzeteseknek és Isten egész népének. „Lelkipásztori látogatások, találkozók, kihallgatások során mindig nagy figyelmet és mély szeretetet tapasztaltam részetekről, de én is mindenkit megkülönböztetés nélkül szerettem azzal a lelkipásztori szeretettel, amely minden pásztornak a szíve, különösen Róma püspökéé, aki Péter apostol utódja.

Minden nap imádságban hordoztalak benneteket, egy atya szívével.

Szeretnék belevonni a köszöntésembe mindenkit, szerte az egész világon.

Mivel az erőm megfogyatkozott, kitartóan kértem Istent imában, hogy világítson meg fényével

Az elmúlt hónapokban úgy éreztem, hogy az erőm megfogyatkozott, és kitartóan kértem Istent imában, hogy világítson meg fényével, hogy a helyes döntést ne a magam, hanem az Egyház javára hozzam meg. Ezt a döntést annak súlyossága és újdonsága teljes tudatában hoztam meg lelkem mélységes békéjében. Az Egyházat szeretni azt is jelenti, hogy bátran nehéz, fájdalmas döntéseket is tudni kell meghozni, mindig az Egyház, nem pedig önmagunk javát tartva szem előtt.”

Végül Benedek pápa ismét visszatért megválasztása napjához, 2005. április 19-hez. „A döntés súlya éppen abban állt, hogy attól a pillanattól kezdve mindig és mindörökké elköteleződtem az Úr mellett.

Aki elvállalja a péteri szolgálatot, annak többé nincs magánélete

Mindig, mert aki elvállalja a péteri szolgálatot, annak többé nincs magánélete. Mindig és teljes mértékben mindenkié, az egész Egyházé. Életét úgyszólván teljesen megfosztották magánjellegétől.

Megtapasztalhattam, és éppen most, pontosan most is tapasztalom, hogy az ember pontosan akkor kapja meg az életet, amikor odaadja azt.

Korábban mondtam, hogy sokan, akik szeretik az Urat, szeretik Szent Péter utódját is és kötődnek hozzá. A pápának valóban testvérei, fiai és lányai vannak szerte a világon, és biztonságban érzi magát közösségeitek ölelésében, mert már nem önmagához tartozik, hanem mindenkihez tartozik és mindenki hozzá tartozik.

Már nem végzem az Egyház kormányzását, hanem az ima szolgálatában maradok

A »mindig« és a »mindörökké« azt jelenti, hogy nincs többé visszatérés a magánéletbe. Az a döntésem, hogy lemondok a péteri szolgálat aktív gyakorlásáról, ezt nem vonja vissza. Én nem térek vissza a magánéletbe, az utazások, találkozók, fogadások, konferenciák stb. életébe.

Nem hagyom el a keresztet, hanem új módon maradok a megfeszített Úr mellett.

Már nem viselem az Egyház kormányzatának hatalmát, hanem az ima szolgálatában maradok, úgymond Szent Péter karámjában. Szent Benedek, akinek pápaként a nevét viselem, nagy példa lesz ebben számomra. Megmutatta nekünk az utat az élethez, amely akár aktív, akár passzív, teljes mértékben Isten művéhez tartozik.

Kérlek benneteket, hogy emlékezzetek meg rólam Isten előtt

Mindenkinek köszönöm azt a tiszteletet és megértést, amivel elfogadta ezt a nagyon fontos döntést. Továbbra is imádsággal és megfontolásaimmal kísérem az Egyház útját, az Úr és a Jegyese iránti odaadottsággal, amelyet eddig minden nap próbáltam és igyekszem most is megélni. Kérlek benneteket, hogy emlékezzetek meg rólam Isten előtt, és mindenekelőtt imádkozzatok az ilyen fontos feladatra elhívott bíborosokért és Péter apostol új utódjáért, az Úr kísérje őt Szentlelkének fényével és erejével. Szűz Mária, Isten és az Egyház Anyja anyai közbenjárását kérjük, hogy kísérjen mindnyájunkat és az Egyház egész közösséget. Mély bizalommal hagyatkozzunk rá!”

Forrás: Vatikáni Rádió

Fotó: Vatican News

Magyar Kurír