Kovács Gergely gyulafehérvári érsek a Vatikáni Rádiónak: Legyünk prófétai jel a világban

Az érseki szeminárium két akolitusát és öt diakónusát elkísérte az intézmény rektora, vicerektora, spirituálisa és prefektusa is.

– Nagy szeretettel köszöntöm a Vatikáni Rádió stúdiójában Kovács Gergely gyulafehérvári érseket. Érsek atya, egy egészen különleges szolgálat jegyében érkeztél; mi adta az ötletet, hogy tanárokkal és kispapokkal együtt jöjjetek Rómába?     

–  A több mint 22 éves szentszéki szolgálatom gyümölcse ez. Amikor folyamatosan jöttek szeminaristák Rómába, rádöbbentem, hogy valójában mennyire fontos, hogy ne csak tankönyvből tanuljuk meg, hogyan működik a Szentszék, s ne csak olvassunk a szent helyekről, hanem el is jussunk oda. Ezért döntöttem úgy, hogy az ötöd-hatodévesekkel, tehát az akolitusokkal és a diakónusokkal, hét kispappal és az elöljárókkal eljöjjünk egy tanulmányi zarándokútra.

– Melyek a fontosabb állomásai ennek a római tanulmányi zarándokútnak?

A Ratio fundamentalist, tehát a papképzés alapelveit próbáltam figyelembe venni, ezért fontos volt, hogy a szentszéki intézményekhez, dikasztériumokhoz menjünk el. Jártunk az Államtitkárságon, az Apostoli Penitenciárián, a Szenttéavatási Ügyek Dikasztériumában, a Kultúra és Nevelés Dikasztériumában, a Klérus Dikasztériumában, a kispapok megismerkedhettek Gianfranco Ravasi bíborossal (a Kultúra Pápai Tanácsának elnökével – a szerk.); ezek mind

nagyon értékes találkozások voltak, de ugyanígy az imádság, a zarándoklás is helyet kapott.

Éppen Hamvazószerda volt, amikor zarándoknapot tartottunk. A mobiltelefonunk lépésszámlálója szerint 17 kilométert gyalogoltunk a jeruzsálemi Szent Kereszt templom, Lateráni bazilika, a Szent lépcső, Santa Maria Maggiore, a falakon kívüli Szent Pál bazilika érintésével, de még a Szent Kelemen-bazilikát is sikerült meglátogatni. Persze az első nap Szent Péter sírjánál kezdődött. Úgy érzem, hogy minden szempontból nagyon sűrű programunk volt, és büszke vagyok a növendékekre, hiszen minden reggel hősiesen korán keltek, majd egész nap mentünk, ők pedig zokszó nélkül, végig érdeklődést mutattattak, kérdéseket tettek fel. Az elöljárókkal is folyamatosan egyeztettünk, és úgy érzem, hogy mindez számukra is nagy érték és ajándék. Sőt még számomra is, hiszen a dikasztériumoknál jómagam is hallottam olyan dolgokat, amelyek kapcsán be kellett ismernem, rám is rám fér a képzés, nekem is folyamatosan tanulnom kell. El is határoztam, hogy további ehhez hasonló tanulmányutakra is sor kerül majd, mert ez fontos.

– Időről időre vissza kell térni Rómába?

– Én mindenképpen úgy képzeltem el, hogy kétévenként a mindenkori ötöd- és hatodéves kispapok és az elöljárók eljönnek ide, és az is megfordult már a fejemben, hogy ezt papok számára is megszervezzük.

– A szakmai szempontokon túl, hogy itt Rómában látják az Egyház működését, az egésznek van egy lelki üzenete is: Péter és Pál Rómában tettek tanúságot az Úr Jézusról.

– Mindenképpen. Nagyon jó volt a Szent Péter-bazilika alatti ásatásoknál a magyar nyelvű idegenvezetés, majd a Szent Pétertől néhány lépésre elénekeltük a pápai himnuszt, „Hol Szent Péter sírba téve…”. Meg vagyok róla győződve, hogy a fiatalok, de elöljárók is ezután másképpen fogják énekelni a pápai himnuszt. Az is fontos, amit a dikasztériumoknál éreztek, hogy nem egy száraz tudásközvetítés történt, mikor, ki alapította, milyen reformokon ment át…, hanem mindenhol emberséggel és közvetlenséggel találkoztak. Megerősítették őket a papi identitásban, a papi lelkiségben is, mert elmondták, hogy

minden pap felelős önmagáért, a saját képzéséért, de felelős a testvéréért is. Nagyon lényeges, hogy érezzük ezt a felelősséget.

Mert meg kell tartanuk, meg kell erősítenünk egymást is, ami el is hangzott mindenhol. Öröm volt hallani, hogy amikor egy-egy helyszínről eljöttünk, és már igyekeztünk a következő dikasztérium felé, útközben is folytatódtak a beszélgetések, mert fennmaradt az érdeklődés. Vitték és viszik tovább magukkal a rengeteg élményt és hetekbe fog kerülni, amíg majd szépen minden leülepszik és kibontják azokat. Én nagyon hálás vagyok ezért az igazán gazdag hétért.

– Milyen volt egykori elöljárójával, Ravasi bíborossal immár püspökként találkozni, aki éppen egyházmegyéje kispapjaival ismerteti meg Rómát?

– Számomra azért is fontos volt, mert eredetileg nem terveztem be. Viszont én már egy héttel korábban itt voltam a szeminárium rektorával, mert részt vettünk egy nemzetközi rendezvényen, amely a papok állandó képzéséről szólt. Ott találkoztunk Ravasi bíborossal és megkérdeztem, van-e lehetőség arra, hogy a jövő héten fogadjon bennünket. Készségesen mindjárt azt felelte, hogy ő nekem, „szentelési atyám”, hiszen ő szentelt engem püspökké. Nyomban időt szakított ránk, és azt kell mondanom, hogy ez talán az egyike volt a legértékesebb találkozásoknak, hiszen ismerjük a bíboros úr tudását, képzettségét, amilyen közvetlenséggel, egyszerűen és világosan kommunikál. Többen meg is állapították, milyen kár, hogy nem vették fel, amit mondott, mert abból akár könyvet is lehetne írni.

– „Már nem hívlak többé szolgáknak benneteket, hanem barátaimnak szólítalak titeket” – mondja Jézus. Azt hiszem, hogy a ma Egyháznak egyik legfontosabb összetartó ereje éppen a papok egymás közötti barátsága, amit aztán szét lehet sugározni bárki felé.

–Ravasi bíboros is külön hangsúlyozta: be kell ismernünk, hogy a mai egy olyan világ, amely egyáltalán nem kedvez nekünk, sőt ellenséges, ezért is kell nagyon odafigyelni, hiszen fennáll a veszélye annak, hogy kiégünk, hogy belefáradunk, hogy elmegy a kedvünk. Csak akkor tudunk megmaradni, ha a hitben erősen Jézusba kapaszkodunk. Ezért igyekeznünk kell, és nagyon fontos is ápolni a papi kapcsolatokat a paptestvérekkel. Ez az idő soha nem elpocsékolt idő.

Tartsuk a kapcsolatot, tartsuk meg egymást, mert így tudunk Jézusnak nemcsak követői maradni, hanem valamiképp prófétai jel is lenni a világban.

Az útról és az egyes napok eseményeiről a Seminarium Incarnatae Sapientiae oldalán olvashatnak részletes beszámolókat.

Forrás: Vatikáni Rádió

Fotó: Vatican News

Magyar Kurír