Lenyűgöző csodákra képes az ember – Interjú Blaskovics György triatlonossal

– Mikor volt a legutóbbi versenye?

– Augusztus 5-én, Nagyatádon. Azt a célt tűztem magam elé, hogy időn belül teljesítsek. Csípőprotézissel csináltam végig a 3800 méter úszást, a 180 kilométer kerékpározást és utána a 42 kilométeres maratont. Tavaly nyáron ugyanis volt egy balesetem. Nehezen ment az újrakezdés.

– Mi történt pontosan? 

– Combnyaktörést szenvedtem. Egyik reggel kerékpáros edzést tartottam a Margitszigeten. Viszonylag gyorsan haladtam az időfutam-kerékpárral, amin van egy könyöklő. Hirtelen elém ugrott egy macska. Sem fékezni, sem kikerülni nem volt időm, az első kerék megállt, én pedig kirepültem a nyeregből. A csípőmre estem, és egy reccsenést hallottam. Tudtam, hogy azon a testtájon viszonylag vastag erek futnak, ha megsérülnek, akár egy perc alatt is elvérezhet az ember. Volt annyi lélekjelenlétem, hogy megnézzem, milyen a pulzusom. Szerencsémre az erek nem sérültek meg. Hajnal volt, senkit nem láttam a szigeten, nem járt még a busz, ráadásul a telefonom sem volt nálam. Idővel érkezett egy futó, de nála sem volt telefon, aztán egy bringás, nála sem. A futó lehúzott az útról, ott ültem egy darabig az út szélén, de aztán felküzdöttem magam, ráhasaltam a biciklire, és az ép lábammal elkezdtem tolni magam előre. Végre jött egy másik bringás, aki tudott mentőt hívni. A kórházban megállapították, hogy combnyaktörésem van, megműtöttek. Mivel a csont szilánkosra tört, nem volt más megoldás, protézist kaptam. 

– Néhány hónapra rá már újra sportolt. Hogyan haladt a felépülése? 

– Gyorsan, de fokozatosan. Igyekeztem betartani mindent, amit az orvos előírt. Nehezen ment, türelmetlen voltam. Amíg a műtétre vártam, az ágyban már erősítettem a felsőtestem, hogy majd bírjam a mankózást. A műtét utáni első napon felálltam, a másodikon elkezdtem járni, a harmadikon már lépcsőztem. A kórházból a közösségünk tagjai vittek haza – nagyon köszönöm nekik –, segítettek bevásárolni is. A negyediken lakunk, és nincs lift. De a kórházban erre is edzettem. A gyógytornász barátom segített a rehabilitációban. Az első ezer métert harminckét perc alatt sétáltam le a mankóval. Mindennap megvolt a tízezer lépés.

Menni kell, csak úgy van felállás, ha az ember tesz érte.

Amikor letehettem a mankót, felültem a biciklire. Három hónapig nem futhattam, de hat hónap után már a félmaraton is sikerült. 

– Milyennek élte meg a felépülése utáni első versenyt?

– Jó érzéssel tudtam befejezni, holott az időjárás nem fogadott minket a kegyeibe, szinte egész nap esett. Hűvös volt, a futásnál pedig monszunszerű eső kapott el minket. Csak úgy ömlött a víz, patakokban folyt, hömpölygött az utcákon. A csatornákból felszínre jött a szennyvíz, egy darabig abban futottunk, míg végül áttervezték az útvonalat. A 303 indulóból 268 teljesítette a versenyt. Én is. Az előírt 16 és fél óra időn belül végeztem, 14 óra 40 perc perccel. Ez nem számít jó eredménynek, de a célomat, hogy időn belül beérjek, teljesítettem. Mindezt úgy, hogy család és munka mellett edzek, és nem engedem, hogy a sport elvegye az időt a családomtól.

– Hogyan képzeljük el ezt a versenyt?

– Nagyatádon komoly múltja van már ennek, ez volt a harmincnegyedik ilyen verseny. Az évek során kialakult egy hagyomány: az úszással kezdődik, egy Gyékényes melletti tóban. Ez Magyarország legtisztább vizű tava, egy bányató. Megszólal a felvezető zene, felsorakozunk a tóparton. Egy atya a vízből megáldja a mezőnyt. Ágyúszóra mindenki beszalad a vízbe, és elkezdődik az úszás. A rendezők három körben jelölték ki a távot. Egy-egy kör leúszása után ki kellett jönni a partra, átfutni egy chipszőnyegen, ami igazolja a teljesítést, azután pedig leúszni a következőt. Az úszás a triatlonban bemelegítés. A 3800 méter úszás után egy sátorban lehetett átöltözni, aztán fel kellett venni a depóból a kerékpárokat, és kezdődött a 180 kilométer tekerés. Egy nagy kört tettünk meg Gyékényestől Nagyatádig, sok Somogy megyei települést érintve, ez körülbelül száz kilométer volt. Aztán a Nagyatádot elkerülő úton bicikliztük le a maradék nyolcvanat. Ezt a szakaszt lezárták a forgalom elől, tüköraszfalton tekertük, ez a biciklisek álma. De az eső ekkor is esett. Aztán jött a futás. Az utolsó tizenkét kilométer az igazi verseny, addig be kell osztani az erőt. Ha az ember ezt elrontja, kidől a sorból. 

– Közben megállnak enni-inni?  

– Lehet, de az óra közben is ketyeg. Az ember megtanulja, hogyan lehet frissíteni útközben, hogy az energia végig meglegyen, de haladni is tudjon. A frissítés külön tudomány.

– Mi segít fenntartani menet közben a motivációt? 

– Az, hogy nagyon jó érzés beérni a célba. Ez a belső kép a teljes táv alatt kitart, és visz tovább. Nekem fontos, hogy emelt a fejjel menjek végig, ugyanis senki nem fogott pisztolyt a fejemhez, hogy versenyezzek. Ha már neveztem, akkor rendesen akarom végigcsinálni a felkészülést és a versenyt is. Nem szeretek közben sétálni, végig akarom futni becsületesen. Előfordul, hogy az ember elszámítja magát, esetleg nem készült fel eléggé, vagy nem frissít megfelelően. Beleszaladtam már én is ilyenbe, de igyekszem koncentrálni, figyelek a technikára, a körülményekre, hogy meleg van-e, honnan fúj a szél, menet közben frissítek…

És alapvető a hálaadás, előtte és utána mindig imádkozom. 

– Melyik korosztály sportja a triatlon?

– Kortalan sport, de csak huszonegy évesen lehet elkezdeni, korábban nem. Ez a hosszútáv komolyan igénybe veszi a szervezetet. A legidősebb versenyző már elmúlt hetvenöt éves, és előttem ért be a versenyen. Az biztos, hogy elhivatottságot igényel ez a sport.

– Elkísérte a családja a versenyre?

– Igen, ennek megvan a hagyománya nálunk. Nagyatádon van egy jó kemping. Bérelünk egy lakókocsit, lehúzzuk, és beállítjuk a kempingbe. A fél mezőny ott lakik, és nagyon jó a hangulat. Sok a visszatérő külföldi versenyző is, németek, osztrákok, lengyelek. Ha az ember elmegy a mosdóba, beletelik egy órába, mire visszaér, mert annyi ismerőssel találkozik. Közel van a városi strand, a gyerekeknek ez is óriási élmény.

– A családtagjai is sportolnak? 

– Két gyerekem van, egy kilencéves lány és egy hétéves fiú. Ők is mozgékonyak, úgy látszik, ezt örökölték tőlem. Jól futnak, és tanulnak úszni. Nem akarok versenyzőt neveli belőlük, a lényeg, hogy élvezzék a mozgást. A feleségem is szeret mozogni. Családi programként szívesen kerékpározunk, kirándulunk, télen korcsolyázunk. A mozgás része a családi életünknek is.

– Hogyan építi be a napjaiba az edzést?

– Úgy alakítottam ki a napirendemet, hogy a családtól ne vegyek el időt az edzéssel. Amúgy is korán kelő vagyok, így hajnalban elmegyek edzeni. Kifejezetten jó kerékpározni a városban, amikor még nincs forgalom. Mire a többiek felkelnek, én már otthon is vagyok a friss kiflivel.

– Segíti valaki az edzéstervek összeállításában?

– Elvégeztem a triatlonedzői képzést a testnevelési egyetemen, így magam edzem magam. A felkészülésnek megvan a felépített rendje. A három sportágra külön kell edzeni, és szükség van kapcsolt edzésekre is. Hetente két pihenőnapot tartok, ami azonban nem munkamentes: az is mozgás, mert ipari alpinistaként dolgozom.

– Gyerekként mi volt az első sportélménye?

– Tizennégy évesen mentem először cselgáncsozni. Úszni már tudtam akkor. Utána jött a kerékpározás. Akkoriban indult az olimpiai ötpróba mozgalom, a barátaimmal belekapcsolódtunk. Onnantól kezdve van jelen az életemben az úszás, a futás és a kerékpározás. Egyedül az evezés maradt ki, arra egyszerűen nem volt módom. A hosszútáv egy maratonnal kezdődött. Volt egy magánéleti krízisem, egy nehéz szakítás után indultam el először a maratonon. Sikerült, és ez jó érzéssel töltött el. Akkor elhatároztam: jövőre Ironman. Felkészültem, rajthoz álltam, megcsináltam. Ekkor is megvolt a jó érzés, sőt. Ahogy beértem a célba, akkor kezdődött a verseny tiszteletére rendezett tűzijáték. Olyan volt, mintha nekem szólna. Itt a helyem, gondoltam. Harmincöt évesen vágtam bele a hosszútávú triatlonba. Most ötvennyolc éves vagyok, és eddig huszonkét triatlonversenyen vettem részt. Lenyűgöző csodákra képes az ember. A legjobb időm 11 óra 11 perc. Amatőr idő, de nagyon elégedett vagyok vele, mert munka és család mellett értem el. Szeretem a három sportágban a sokoldalúságot. Ezenkívül másztam is, és ha a gyerekek nagyobbak lesznek, még fogok is.

– Mennyire egészséges a nagy fizikai igénybevétel, ami ezzel a sporttal jár?

– Azt kell mondanom, hogy egészséges. A verseny főrendezője, egy velem egyidős kardiológus – sokszoros ironman – végzett egy átfogó kutatást. A számos előtte-utána mérés alapján összeállított statisztika azt mutatta, hogy aki rendesen felkészült, és rendesen csinálta végig a versenyt, annak nagyon jók voltak az értékei, és semmiféle károsodás nem érte.

– A napi edzés mellett hogyan tartja fenn magában a versenyzéshez szükséges belső fegyelmet? 

– Én azzal a gondolattal élek, hogy

a testet és a lelket is kaptuk, és vigyáznunk kell rá, tennünk érte.

Az elvégzett munka pedig meghozza az eredményt. Fontos számomra a hitélet. Ministrálok, és sok mindenbe besegítek az egyházközségben. 

– Tagja a férfiközösségnek is? Mit szólnak a férfitársai a sporthoz?

– Megoszlanak a vélemények. Van, aki nem érti, minek ennyit sportolni. Nekem viszont öröm, hogy ötvennyolc évesen is képes vagyok erre a teljesítményre, nem hagytam el magam. Vannak a triatlonban példaképeim, például a hetvenhét éves Szebeni Bandi bácsi, aki két éve hagyta abba. Ma sem ül az SZTK-ban, most is rendszeresen mozog, és jól van. Örülök annak is, hogy sok embert tudtam motiválni, és edzőként sokakat eredményesen készítettem fel versenyekre.

– A sport egészséges táplálkozással párosul az életében?

– Igen, de nincs ebben semmi különös, csak próbálok normálisan étkezni. Alkoholt nem fogyasztok. Az ünnepekkor, amikor mindenféle földi jó az asztalra kerül, akkor is annyit eszem, amennyit máskor, több nem esik jól. Igyekszem szem előtt tartani a mindennapokban, amit a nagykönyvek is javasolnak, hogy fogyasszunk vitaminokat, sok zöldséget, gyümölcsöt és megfelelő mennyiségű vizet. Eszerint táplálkozom, de semmit nem eltúlozva.

– Mik a tervei, mit szeretne elérni a sportban?

– Az örömsportolás a célom.

Szeretnék még sokáig egészséges maradni, továbbra is így élni. Ha el kell engednem valamit, nem gond. Felmértem, hogy mire vagyok képes, tudom, hol vannak a határaim, mennyi időt tudok a mozgásra szánni a gyerekek mellett, s abból mit lehet kihozni.

Szeretném a családomnak egy olyan apa képét mutatni, aki erős, mozog, aktívan él. Jó érzéssel akarom ezt csinálni. Figyelek az egészségemre, és ez hatással van a táplálkozásomra, a gondolkodásomra is. Mindenkinek azt javaslom, hogy a maga szintjén tegyen az egészségéért a sporttal. Mindegy, milyen sportágat választ, de mozogjon, mert a sport sokat segít.

Fotó: Lambert Attila

Trauttwein Éva/Magyar Kurír

Az interjú nyomtatott változata az Új Ember november 19-i számában jelent meg.