Mentálhigiénés támogatás a családoknak – Balogh László lelkipásztor a Semmelweis Egyetem képzéséről

– Miért fordult papként a mentálhigiénés tanulmányok felé?

– Lassan tíz éve szolgálok papként a Váci Egyházmegyében. Augusztustól Nógrád, valamint Berkenye és Diósjenő települések plébánosa, illetve plébániai kormányzója vagyok. Annak idején Beer Miklós megyéspüspök Ausztriába küldött tanulni, így Heiligenkreuzban, a XVI. Benedek pápáról elnevezett főiskolán tanultam filozófiát és teológiát, majd fél évet Németországban töltöttem, ahol a diplomamunkámat írtam. Már káplán voltam, amikor

úgy éreztem, szükségem lenne további tanulmányokra, ugyanis a gyóntatások és a lelki beszélgetések során szerettem volna jobban megérteni az embereket. Igényem volt arra, hogy ne csak lássam azt, aki velem szemben ül, ne csak halljam, amit mond, hanem mélységében is értsem, amit megfogalmaz és rám bíz.

Ez a vágyam késztetett végül arra, hogy mentálhigiénés lelkigondozó szakot végezzek a Semmelweis Egyetemen. Később ugyanitt mediátorként, majd idén januárban házasság- és családgondozóként szereztem képesítést.

– Milyen új szemlélettel gazdagították ezek a képzések?

– A gyóntatásban és a lelki kísérésben egy-egy ember fordul hozzánk. Amikor elkezdtem a házasság- és család-lelkigondozói képzést, megértettem, hogy teljesen más egy családdal foglalkozni, és rendszerszinten látni a felmerülő problémákat. Egy apa nehézsége nemcsak az ő története, hanem a feleségéé, a gyermekéé és akár a szomszédé is, a gyermeken keresztül pedig az iskoláé is.

Nem elég az egyénnel foglalkozni, az egész kerettörténettel és annak minden résztvevőjével kell.

Krízishelyzetben sokszor én tudok rámutatni arra, hogy egy édesapa nehézsége hogyan hat a családtagokra, ugyanis ilyenkor hajlamosak vagyunk beszűkülni, és csak azt látni, ami velünk és bennünk történik. A képzés segítségével sokkal több erőforrásra tudom felhívni a figyelmet egy családi rendszerben, és sokkal nagyobb magabiztosságot érzek az elakadások felmutatása, a folyamatok újraindítása terén.

– Szükségét látná annak, hogy a család együtt kérjen segítséget?

– Ha krízishelyzetről beszélünk, és szakmai segítségre van szükség, akkor célravezető, hogy az abban érintettek, akár az egész család együtt jöjjön el. Kísérem és támogatom őket különféle eszközökkel, módszerekkel, segítek nekik abban, hogy felismerjék az erőforrásaikat, amelyekből közösen meríthetnek. Ők együtt, egységben család, és rengeteg erő rejlik bennük. Át tudnak dolgozni krízishelyzeteket, amire egyénenként talán nem is volnának képesek. A házaspár két tagja megszerette egymást, kapcsolódott egymáshoz, sok siker van az élettörténetükben akkor is, ha a jelenlegi élethelyzet ezt nem mutatja meg. Jó ilyenkor bevilágítani a gödörbe, fényt vinni a sötétbe.

– Milyen erőforrások vannak egy házasságban, családban?

– Minden, ami örömöt szerez, ami maradandó, ami kifejezi a hűségüket, az összetartozásukat. Egyszerű dolgokra gondolok, például a megismerkedés évről évre való megünneplése. Ha a házasfelek a szürke hétköznapok során kilépnek a mókuskerékből, és egy-egy napot arra szánnak, hogy megünnepeljék annak az évfordulóját, amikor először látták meg egymást, amikor egymás mellett döntöttek, amikor a fiú megkérte a lány kezét, amikor először gondoltak a gyermekük nevére, az nagyon nagy ünnep és erőforrás lehet. A randizás sem csak a házasságkötésig tart. Utána is fontos, hogy legyen a házaspárnak kettesben töltött ideje, ami csak róluk szól, nem a házimunkáról és a gyerekekről. Érdemes kiválasztani egy-egy napot, amikor sétálnak, beszélgetnek, és minden mást kizárnak. Erőforrás az is, ha egy nehéz helyzetben meg tudtak békülni egymással, ha ki tudtak engesztelődni, meg tudtak bocsátani egymásnak.

Minden, amit egyszer már megtanultunk, amin egyszer már keresztülmentünk, az erőforrásként előhívható, ott van a tarsolyunkban. Jöhet egy újabb krízis, de egyszer már megküzdöttünk egy nagy válsággal, aminek a tapasztalata elérhető.

– A képzést elvégezve könnyebben meglátja azt is, ha valaki pszichológiai segítségnyújtásra szorul?

– Ha azt látom, hogy a kliens olyan szaksegítségre szorul, ami már nem az én kompetenciaterületem, felelősségem, hogy megfelelő társszakmai lehetőséget keressek, ahová tovább tudom küldeni. A házasság- és család-lelkigondozás kiválóan alkalmas arra, hogy a pszichiáter vagy a pszichológus által nyújtott terápiát kíséréssel kiegészítse.

– Mit jelent a kísérés?

– Mi nem gyógyítunk, hanem kísérünk. Amit adni tudok, az pusztán annyi, hogy megértem a hozzám fordulókat, velük vagyok, segítek abban, hogy meglássák a fényt, kimondják az érzéseiket.

Amikor nehézséget élünk át, a hitünk is meginog. Hol van Isten? Miért nem oldja meg a problémákat? A nehéz helyzetekben sokszor nincsenek válaszok ezekre a kérdésekre.

Ilyenkor segítek elfogadni: most ez történik velem, és jogos, hogy nagyon fáj. A házaspárok általában nem merik kimondani egymásnak, hogy most gyengék, nem érezik biztonságban magukat a kapcsolatukban. Már az gyógyító, ha ezeket az érzéseket egy védett környezetben szabad kimondani. Annak adok teret, hogy a pár tagjai megosszák egymással a legmélyebb érzelmeiket és szükségleteiket.

– Milyen problémákkal keresik meg általában?

– Kapcsolati problémákkal, sok esetben sajnos szinte a válás előtt, az utolsó pillanatokban, amikor azt gondolják, már nem menthető a kapcsolat. Arra biztatnék minden házaspárt és családot, hogy ne ilyenkor jelentkezzenek lelkigondozóhoz, hanem jóval hamarabb. Nem vagyunk gyógyítók. A kapcsolatot ők tudják meggyógyítani, én azt a helyzetet tudom megteremteni, amelyben megtörténhet a gyógyulás.

– Mikor érdemes segítséget kérni?

– Amikor azt érzik, hogy elhidegülnek egymástól, valami nincs rendben, már nem úgy kötődnek a társukhoz, mint eddig. Amikor már nem jó otthon lenni, nem szívesen töltenek időt egymással, jobban esik a külön töltött idő. Ugyanakkor nemcsak nehézségekkel, hanem olyan örömökkel is érdemes mentálhigiénés szakemberhez fordulni, amelyek új helyzetet teremtenek a családban: például ha gyermek érkezik egy házasságba, vagy ha a felnőtt gyermek kirepül a családi fészekből, és üresen marad a gyerekszoba. Ezek a helyzetek mindig új kapcsolódási lehetőséget rejtenek magukban.

– Többször említette az erőforrásokat, és azt is tudjuk: „Minden forrásom belőled fakad.”  Előfordul olyan, hogy úgy érzékeli, a mentálhigiéné ellentmond a hitünknek?

– Nem találkoztam ilyennel, egységben élem meg a kettőt.

Nem mentálhigiénés pap vagyok, hanem papként vagyok mentálhigiénés szakember.

Nekem a papság a hivatásom, és mindazzal, amit tanulok, a lelkipásztori munkámat szeretném kiegészíteni. Ha bármikor azt tapasztalnám, hogy van olyan szakterület, ami nem összeegyeztethető a papságommal, azt nem vállalnám. De a mentálhigiénében még nem találkoztam ilyennel, sem esetekben, sem tartalmi kérdésekben.

– A négy féléves képzést levelező tagozaton végezték. Kik voltak a résztvevők? Hogyan épült fel a kurzus?

– Az első képzést, amelyet magam is elvégeztem, két évvel ezelőtt indította a Semmelweis Egyetem Mentálhigiéné Intézete. Mi vagyunk Magyarországon az első házasság- és család- lelkigondozók, tudomásom szerint nincs még egy ilyen képzés a felsőoktatásban. Ökumenikus jellege miatt református, evangélikus, katolikus és görögkatolikus lelkipásztorok is részt vettek rajta. Minden félévben havonta egyszer, hétfői és keddi napokon voltak a találkozók. Délelőttönként elméleti órákon vettünk részt, délután pedig önismereti és gyakorlati foglalkozásokon. Leginkább az érzelemfókuszú terápiával és a kontextuális családterápiával ismerkedtünk meg. Foglalkoztunk önismerettel, és voltak tanórák a családpasztoráció lehetőségeiről is. Én például most beszélgetésre hívom azokat, akik tavaly kötöttek házasságot, hogy meséljenek magukról kicsit.

– Miért érdemes mentálhigiénés képzésre jelentkezni? Sokan talán félnek vagy idegenkednek tőle.

– Papi jelmondatként ezt választottam: „Ne félj, csak higgy!” Sokan távolságtartással viszonyulnak a psziché vizsgálatához; papként is elgondolkodunk, feladatunk-e foglalkozni vele, beletartozik-e egy pap kompetenciájába. Úgy gondolom, amit lehetőségként meg tudunk ragadni egy közösség és egy család érdekében, azt használjuk ki. A házasság- és család-lelkigondozás a Semmelweis Egyetemen védett közegben zajlik, keresztény alapokon, a minket tanító szakemberek is keresztény értékrendet képviselnek. Olyan világban élünk, amelyben szükség van mindenfajta tudásra, ami az emberi lélek megmentésére, segítésére szolgál.

A családok megérdemlik a támogatást és igénylik is. Ha papként lehetőséget tudok biztosítani a lelkigondozásukra, akkor kötelességem és felelősségem, hogy továbbképezzem magam, tanuljak, bővítsem az ismereteimet, ahogyan annak megteremtése is, hogy fogadni tudjam a családokat.

– Miért van ennyi problémánk, miért nem férünk össze a családtagjainkkal?

– Túlterhelt lett a lélek, hiszen rengeteg hatás éri. Sok az információ, a lelki impulzus, és nincs idő ezek feldolgozására. Azt látom, hogy sok házasságban nem is a kapcsolat fáradt meg, hanem maguk a házasfelek. A kettő nem ugyanaz. A kapcsolatukra természetesen kivetül a kimerültségük, emiatt gondolják azt, hogy a házasságuk rossz. Pedig csak azt kell kimondaniuk egymásnak, hogy elfáradtam. A lelkem, a szívem, a szeretetem elfáradt, kimerültem, mert rengeteget kell dolgoznom, gyermeket nevelnem, biztonságot nyújtanom, eltartanom, egységben tartanom a családot.

– A mentálhigiénés szakember nincs kiszolgáltatva annak, hogy megkeresik-e őt a segítségre szorulók? Maga is kezdeményezhet?

– Igen, kezdeményezhet, és papként erre még inkább lehetőségem van. A helyi közösségemben és nagyobb közösségben is odaléphetek bárkihez, és megkérdezhetem, hogy van. Ezt senki nem veszi zokon.

– A képzésre való jelentkezés feltételei közé tartozik a teológiai alapismeret.

– Keresztény alapú az oktatás, lelkipásztori jellegű kérdésekről, spirituális önismeretről, spirituális reflexióról is szó esik. Ezek segítenek abban, hogy Isten fényében lássam meg magamat és a történeteimet. Egy család esetében pedig abban segítenek, hogy a családtagok megfogalmazzák, mikor érezték az életükben Isten jelenlétét, mikor tapasztalták meg a támogatását.

– Krízis esetén sokan pszichológustól kérnek segítséget. Rossz esetben csatlakoznak egy ezoterikus szellemiségű körhöz, vagy egyáltalán nincsenek tisztában a segítségnyújtás spirituális hátterével. Azok a kliensek, akik a Semmelweis Egyetemen végzett mentálhigiénés szakembereket keresik fel, soha nem fognak szembesülni azzal, hogy valami olyat hallanak tőlük, ami nem összeegyeztethető a hitükkel?

– Nagyon bízom benne, hogy soha nem fognak ilyet tapasztalni. A lelkigondozó szó is arra utal, hogy hitéleti alapon dolgozunk. Biztos vagyok abban, hogy minden embernek van istenkapcsolata, ami előhívható, jelen van akkor is, ha titkoljuk. Aki hozzám jelentkezik, tisztában van azzal, hogy Isten fontos nekem. Egy nehézséget megélő család számára a legnagyobb tragédia az lenne, ha egy szakember még inkább elbizonytalanítaná őket. Ha kívánják, imádsággal kezdjük az alkalmat. Akiket eddig kísértem, mindannyian jelen voltak az imaéletemben.

– Hogyan tekint Önre a környezete? Elfogadják, büszkék Önre?

– Sokan inkább csodabogárnak tartanak, hiszen még szokatlan, hogy az egyházak ilyen téren is próbálnak segíteni a híveknek. Új, hogy kilépünk a templom falai közül, és belépünk egy terembe, amit mentálhigiénés szobának hívhatunk. Most kezdik elfogadni az emberek, hogy ott egy pap ül. Bízom benne, hogy az elfogadás gyorsan megtörténik.

– Mi volt a legmeghatározóbb személyes élménye a kétéves képzés alatt?

– Az esetfeldolgozó gyakorlatra mindenki hoz magával olyan élettörténetet, amit megosztottak vele vagy maga is átélt.

Számomra az a legnagyobb öröm, amikor láthatjuk, hogy tényleg van gyógyulás.

Például ha egy házaspár újrakezdi vagy együtt folytatja a közös életét, ha megküzd a nehézséggel, ha a két fél megtanulja, hogy összetartoznak. Sokat adott, amikor az előadások által felismertem magamban valami olyat, amire addig nem gondoltam. Minden, amire rálátunk, amit megismerünk, gyógyulni tud. Azt már oda tudom tenni Isten tenyerére, és nem titok többé.  A mentálhigiénés lelkigondozás lényege, hogy ami addig rejtve volt, azt hozzuk felszínre, és tegyük Isten elé. Kevésbé lesz félelmetes, ha ki tudjuk mondani, ha szembe tudunk nézni vele, és nem tabu többé. Jó példa erre az, ha egy pár tagjai észreveszik, van bennük félelem attól, hogy egyszer elszakadnak egymástól. Ha ezt időben kimondják, nagy eséllyel meg lehet menteni a kapcsolatukat.

A képzésről további információ található a Semmelweis Egyetem Mentálhigiéné Intézetének honlapján.

Fotó: Lambert Attila

Vámossy Erzsébet/Magyar Kurír

Az interjú nyomtatott változata az Új Ember 2024. március 3-i számában olvasható.