Mózes tanítószékében

Az évközi 31. vasárnap evangéliumának elején az Úr Jézus „Mózes székét” említi, amelyben az írástudók és a farizeusok ülnek. Bár Jézus szavai mögött talán némi irónia is fellelhető, mégsem vonja meg e vezető rétegtől a „Mózes székével” járó címet és rangot, autoritást, amely a törvények tanításának hatalmára vonatkozik. „Tegyetek meg és tartsatok meg ezért mindent, amit mondanak nektek, de tetteikben ne kövessetek őket, mert tanítják ugyan, de nem teszik azt” – szól tanítványai felé a jézusi figyelmeztetés.

Akadnak talán, akik az elveszett frigyláda mellett „Mózes széke” nyomába is elindulnának: hol lehet vajon? Egyáltalán létezett-e egy ilyen díszes „katedra”, amelyben maga Mózes ült? Vajon Egyiptomban, a fáraó udvarában ülhetett benne? Onnét, tudjuk, menekülnie kellett. Avagy Midian pusztájában ült bele, amikor apósa juhait őrizte? Aligha. Egyetlen szentírási helyen sem találunk említést valamiféle mózesi trónszékről. Csak egyetlenegyszer ül le, de akkor is csupán egy kényelmetlen kőszékről van szó: „Mózes ráült a kőre, Áron és Húr pedig kétfelől felemelve tartották kezét” (Kiv 17,11). Csodálatosan szép kép ez az öreg és fáradt, már segítségre szoruló, a győzelmet mégis oly állhatatosan kiimádkozó Mózesről. Ez az egyetlen hely, ahol alázatosan egy „kőtrónra” ül.

Mózes igazi „széke” tehát az ő imádságos, prófétai küldetése.

Ez a szék vitte őt egész életében. Ez a szék az égő csipkebokor tüzében lett ácsolva, és egyáltalán nem volt kényelmes trónszék. Nem a hatalom és az erő, hanem a szelídség és az alázat prófétai széke volt. Így, éppen ezzel a lelkülettel lett Mózes az Úr Jézus előképe.

„A törvényt Mózes által kaptuk, de a kegyelem és az igazság Jézus Krisztus által valósult meg” (Jn 1,7).

„Mózes széke”, a törvény Jézusban teljesedett be. Nem megszűnt, hanem teljessé, tökéletessé lett.

Ahogy Mózes tanítószékét az ószövetségben az írástudók és a farizeusok, úgy Jézusét az újszövetségben maga Péter és mindenkori utóda (cathedra Petri), továbbá a többi apostol és azok utódai, a püspökök és az általuk szentelt papok viszik tovább, éppen a Jézustól kapott hivatásuk és küldetésük nyomán. Az Úr Jézus Krisztus királyi papságában és prófétai elhivatottságában azonban minden megkeresztelt ember is részesül. A keresztelést követő, krizmával való megkenéskor így is említjük a szertartás során, hisz benne, Jézusban, a Krisztusban részesedünk, mert „ő a mi főpapunk, prófétánk és királyunk”. Ezért ebben a küldetésben Jézussal együtt nekünk is vállalnunk kell a mózesi vagy sokkal inkább krisztusi széknek durva és kemény voltát e világban, de éppen azzal a reményteli és bizakodó hittel, hogy annak dicsősége majd odaát teljesül be, hiszen ott, a mennyben fogjuk elnyerni az igazi, örök széket. Jézus ígéretével, saját szavaival összegezve mindezt: „Ti, akik követtetek engem, a megújuláskor, amikor az Emberfia dicsőséges trónján ül, ti is ott ültök majd vele tizenkét trónon, és ítélkezni fogtok Izrael tizenkét törzse fölött” (Mt 19,28).

Uram, Jézus Krisztus, hálát adok neked, hogy már most a tied lehetek, és részesülhetek majd örök dicsőségedben. Kérlek, add meg, hogy mindennapi dolgaimban a szó és a tett mindig összhangban legyen, s így soha meg ne feledkezzek arról a székről, amelyet számomra is készítettél a mennyben!

Szerző: Bognár István 

Magyar Kurír