Neves francia neurobiológus a gyermekbántalmazásokról: Bátorságot kell vennünk, hogy beszéljünk

Paksy Eszter, a Fokoláre Mozgalom tagja készített vele interjút az Új Város Online-on. Ebből közlünk részleteket.

Catherine Belzung neurobiológus professzor a nyugat-franciaországi Tours egyetemén, az Institut Universitaire de France tagja, mely a francia tudományos életben különleges kiváltság. Kutatási területe az érzelmek agyi folyamatainak vizsgálata. A Fokoláre Mozgalom önkéntese és az Abba Iskola, a mozgalom tudományos kutatócsoportjának is tagja.

– Mi tulajdonképpen egy UNESCO-tanszék, és a ti tanszéketek mivel foglalkozik?

– Az UNESCO 1992-ben hozta létre a tanszékeknek az intézményét olyan fontos témák körül, mint az oktatás, a kultúra, a természet- és társadalomtudományok, a kommunikáció, az etika, a mesterséges intelligencia. Ezek a tanszékek összekötik a világ fejlettebb és fejletlenebb országait, bevonják a különböző tudományágakban dolgozó egyetemeket, társadalmi és civil szervezeteket. Az UNESCO, amikor egy-egy témában kidolgoz valamilyen irányadó dokumentumot, nagymértékben támaszkodik ezekre a tanszékekre.

– Elmesélnéd, hogyan alapítottad ezt a tanszéket?

– A történet 2020 őszén kezdődött, a második covid-lezárás idején. Ekkor kerültem kapcsolatba egy szexuális ragadozó áldozatával, aki elmesélte nekem, hogy gyermekkorában szexuálisan bántalmazták, és hogy ezt a sokszorosan visszaeső bántalmazót fedezték, és ezért további abuzálásokat tudott elkövetni.

Elszörnyedtem, mert személyesen ismertem az áldozatot és az elkövetőt is, és soha nem tudtam volna ilyesmit elképzelni.

– Mindez a Fokoláre Mozgalmon belül történt.

– Igen, a Fokoláre Mozgalomban. Tehát megszólított engem a barátom szenvedése, és azon gondolkodtam, hogy mit tudnék tenni. Neurobiológus vagyok és már korábban dolgoztam különböző projekteken a gyermekbántalmazással kapcsolatban – tágabb értelemben véve nemcsak a szexuális visszaéléseket, hanem a fizikai bántalmazást, az elhanyagolást vagy a gyerekek kizsákmányolását is vizsgáltuk. Ezért arra gondoltam, hogy talán túl szűkös lenne csak a gyermekeket érő szexuális visszaélések vizsgálatára felállítani egy UNESCO-tanszéket, jobb, ha kiterjesztetten a gyermekbántalmazást vizsgáljuk.

Volt már tudományos együttműködésünk egy román kollégával a Ceaușescu-rezsim bukása után felfedezett, romániai gyermekotthonokban történt gyermekbántalmazásokkal kapcsolatban. Közös kutatásunk azt vizsgálta, mit lehet tenni azért, hogy ezek a bántalmazott gyerekek serdülőként és felnőttként ne váljanak maguk is bántalmazóvá vagy mentális beteggé. (...) mintegy két hónap alatt 15–20 szakemberből álló csapatot sikerült felállítani, akik a világ legkülönbözőbb helyein dolgoznak, és számos tudományterületet képviselnek: neurobiológusok, mint én, vagy gyermekorvosok, pszichiáterek, pszichológusok, neveléstudománnyal és szociológiával foglalkozók. Ekkor kezdtem neki a pályázat összeállításának. 2021. április 17-én nyújtottam be, és napra pontosan egy évvel később, 2022. április 17-én, húsvétvasárnap kaptam meg a pozitív választ. (…) A két dátum között két fontos jelentés látott napvilágot: 2021 októberében jelent meg a francia katolikus egyház által megrendelt átfogó felmérés eredménye, amit Sauvé-jelentésnek hívunk, és a francia egyházban 1950 és 2020 között elkövetett szexuális visszaéléseket vizsgálta. 2022 márciusában pedig megjelent a GCPS Consulting jelentése, mely a Fokoláre Mozgalom egyik francia tagja által elkövetett visszaéléseket tárta fel.

– Beszélnél a konkrét projektjeitekről?

– Különböző területeken vagyunk aktívak. A tudományos ismeretterjesztés keretében kis videókat készítünk a honlapunkra, és közérthető cikkeket is publikálunk. Tudományos együttműködéseket is kezdeményezünk, és szakmai szemináriumokat. Szeptemberben lesz például egy háromnapos kongresszusunk, melynek célja, hogy pszichológusok, neurobiológusok és közpolitikai szakértők együtt nézzenek szembe a gyermekbántalmazások kérdésével. Lesznek képzéseink is, nyári egyetemek, idén például ennek keretében az áldozatok kísérésének lehetőségeit fogjuk tanulmányozni. Jövőre pedig azt tervezzük, hogy a pedofil bántalmazók pszichiátriai gondozásáról fogunk nyári egyetemet tartani. Aztán kidolgozunk egy irányelvet is arról, hogy hogyan lehet elősegíteni a megelőzést.

– Hogyan jut el a nagyközönséghez ezeknek a kutatásoknak az eredménye?

– A YouTube-csatornánkon mini videókkal érzékenyítjük az embereket erre a témára. Mi tulajdonképpen a bántalmazás? Vagy mit jelent a szexuális visszaélés, ami nem feltétlenül azonos a megerőszakolással vagy a közösüléssel –

egy fizikai érintésnek, simogatásnak is maradhat tartós nyoma az agyban, okozhat állandó biológiai változást.

Igyekszünk terjeszteni ezeket a gondolatokat, hogy az emberek megértsék, milyen hatással lehetnek ezek a gesztusok a gyermekekre.

– Magyarországon – noha még nem történtek nagy leleplezések sem az Egyház, sem a mozgalom szintjén – valószínűleg még nem érkezett el ez a pillanat, az emberekben mégis nagy félelmet tapasztalok a témával kapcsolatban. Nem kell attól tartanunk, hogy ha túl sokat és sokszor beszélünk az egyházi visszaélésekről, az egy túlzott negatív hozzáálláshoz vezet, az Egyház túlzott kritikájához és egyfajta reménytelenséghez?

– Én természetesen azt gondolom, hogy fontos beszélnünk erről, persze figyelembe kell venni a kulturális kontextust is. Tudom, hogy bizonyos helyeken, például Afrikában ez egy nagyon tabutéma. De

az a helyzet, hogy a visszaélések legjobb táptalaja, ha ilyen dolgokról beszélni tabu. Márpedig mindenképpen megálljt kell ezeknek parancsolni, mert a visszaélések következményei több generáción át fennmaradnak.

Tehát nagyon súlyos dologról van szó, és ha nem beszélünk róla, akkor azt segítjük elő, hogy ezek a jelenségek fennmaradjanak. Éppen ellenkezőleg, bátorságot kell vennünk, hogy beszéljünk, még akkor is, ha botrányt okozunk, ha nem akarunk hallani sem az egészről. A struccpolitika csak bátorításul szolgál ahhoz, hogy ezek a visszaélések megismétlődjenek és tovább éljenek.

– Mivel olyan sok szó esik manapság a visszaélésekről, az lehet a benyomásunk, hogy a korábbinál sokkal romlottabb világban élünk. Az UNESCO-tanszéketek honlapján viszont olvastam egy történeti tanulmányt, amiből kiderül, hogy a gyermekek helyzete a századok során egyre javult. (…)

– Igen, az a benyomásunk, hogy több visszaélés történik manapság, mint régen, mert sokat beszélünk róla. Pedig pont az ellenkezője az igaz. Például a francia jelentésben évtizedekre lebontva látjuk a visszaélések számát, és látszik a csökkenő tendencia, tehát az, hogy beszélünk róla a társadalomban, hozzájárul a csökkenéshez. Sajnos nagyon ősi jelenség, hogy akik hatalommal bírnak, visszaélnek ezzel a hatalmukkal, és ez most kezd csak csökkenni, hogy témává vált.

– Ez reményre is okot ad, nem? Nem kell reménytelenségbe süllyednünk.

– Úgy vélem, fontos helyesen olvasni a számokat.

Franciaországban a felmérések szerint a papok körülbelül 3 százaléka pedofil. Ez egy hatalmas szám, de egyben azt is jelenti, hogy 97 százalékuk nem az.

(…) néha az a benyomásunk, hogy ma már minden papra gyanakvással tekintenek, mintha a pap azt jelentené, hogy pedofil. Pedig a nagyon nagy többségük egyáltalán nem követett el ilyen bűncselekményeket.

A teljes interjú ITT olvasható.

Forrás és fotó: Új Város Online

Magyar Kurír